Kategóriák
Utazás, szabadidő és mindenféle érdekes dolog.

Aki magyar addig eszik, míg a koporsóba teszik!

Ebben a nyavajás vírusos időben eszembe jutott ez a dal és már el is határoztam, lakmározni fogok egy jót! Az elhatározást tett követte, bevásároltam a hozzávalókat és nekiláttam főzni, fényképezni.

Csirkecomb
Csirkecomb előkészítés

A csirkecombot először kicsontozom. Teszem ezt akként, hogy először a csontot a térdizület felett körbevágom.

Csont körbevágva
Először körbevágom a csontot

Miután körbevágtam, a belső oldala mentén bevágok a csontig, majd kiterítem a husit. A késsel óvatosan a csontokat elválasztom a hústól.

Belső oldalon bevágok a csontig.

Végül az izületet is körbevágom és eltávolítom a csontot.

Csontozás után a csirkecomb.
Csontozás után.

Az így előkészített combot félreteszem, és a többi combokat is előkészítem. Közben egy magasabb fazékba felteszek kb. másfél liter olajat a tűzre, és jó alaposan aládurrantok a gázzal, hogy mire végzek a combokkal már az olaj is forró legyen.

Középen kettéhajtva fogom megtölteni.
Középen kettéhajtva fogom megtölteni.

A deszkára alufóliát teszek, majd erre két szelet bacon szalonnát fektetek. A szalonnákra teszem a kicsontozott csirkecombot úgy, hogy a hajtás kerüljön középre, és a hajtás az izület helyén legyen. Így könnyű lesz megtölteni.

A szalonnát teszem először le, hogy könnyű legyen utólag betekerni.
A szalonnát teszem először le, hogy könnyű legyen utólag betekerni.

A csirkecombot a szalonnára teszem, majd belerakom a tölteléket, ami sajt és felezett sárgabarack befőtt.

Csirkecomb sajttal és sárgabarackkal töltve.
Csirkecomb sajttal és sárgabarackkal töltve.

A combot behajtom, majd a bacont rásimítva előkészítem a fóliába tekerést.

A sütéshez fóliába csomagolom.
A sütéshez fóliába csomagolom.

Ezután a combokat betekerem két réteg alufóliába, és a végüket összesodrom. Az eddigre felforrósodott olajba egyszerre teszem bele a betekert combokat. (itt most három comb készül egyszerre egy 28-as lábosban.

Forró olajban 15 percig sütöm.
Forró olajban 15 percig sütöm.

Amíg a combok sülnek emberenként kb. másfél szem közepes burgonyát meghámozok és szalmára vágok. Ezután a mártás készítése következik. Néhány szelet megmaradt bacon szalonnát felcsíkozom, majd serpenyőben kisütök. Amikor már üveges lett a szalonna kövérje, hat szelet lapka sajtot (Cheddar jellegű) dobok rá, és megvárom míg megolvad. Ezt két deci tejföllel gazdagítom és felöntöm szintén két deci hús alaplével.

Készül a mártás.
Készül a mártás.

A mártást nagy lángon kiforralom, majd félreteszem.

Az olajból kiveszem a fóliába csomagolt húsokat és félreteszem pihentetni tálalásig. Az olajba most a burgonyát sütöm készre. Amíg a burgonya sül, vágott salátát és rukkolát forgatok bele a mártásba, és félreteszem a tálaláshoz.

Fehér tányéron tálalok, néhány levél rukkolát teszek a hús alá, majd erre helyezem a fóliából kivett húsokat. A pihentetett tekercs végeit levágom és kigördítem a töltött csirkecombot.

A hús mellé az elkészített melegsalátát és sült burgonyát adok.

Tálalás és díszítés után.
Tálalás és díszítés után

A tányért epres balzsamecettel díszítem.

Jó étvágyat kívánok minden lakmározónak, vélemények kommentek jöhetnek!

Kategóriák
Utazás, szabadidő és mindenféle érdekes dolog.

Chilében jártunk!

Második rész: Az Atacama sivatagi kaland.

Kalandjainkat onnan folytatnám, amikor a repülőgépünk a Húsvét szigetről megérkezve egy könnyű döccenéssel földet ért Chile fővárosában, a Benito Merinez repülőtéren.

Este 10 óra körül lehetett, felvettük a csomagjainkat, és úgy döntöttünk, hogy az éjfélig hátralévő két órát a már korábban megismert hamburgerezőben ütjük agyon, majd a bérelt autót felvesszük és késedelem nélkül indulunk utunkra.

Az autókölcsönzőbe érve az első meglepetés akkor ért bennünket, amikor Juan Carlos (a kölcsönző ügyintézője) azt találta közölni velünk, hogy az előre lefoglalt autónk helyett ugyanolyan áron kénytelenek leszünk egy kategóriával kisebb autóval beérni. Spanyolul egy szót sem tudok de egyre jobban indulatba jöttem, és sikerült megértetnem vele, hogy semmi értelme próbálkoznia, mert abba az autóba egyszerűen nem férek bele: nem fogok összekuporodva végigrázatni magam egy kis konzervdobozban. A helyzet akkor változott meg, amikor a foglalás ellenére a másik pult felé vettem az irányt, türelmet kért, és telefonált: előkerült végül a lefoglalt Peugeot 2008-as diesel autó. Jó választás volt, de mindenkinek ajánlom előre, kiszámolni és a banki limitet arra az értékre állítani, amivel a kölcsönző cég a hirdetésében ígéri beterhelni a hitelkártyát! Juan Carlos a korábbiakkal ellentétben a kauciót ÉS a teljes díjat akarta zárolni úgy, hogy a kaucióba már egyszer beleszámolta a kölcsönzés díját. Amikor ezt szóvá tettem, persze adta az értetlent, de amikor nem sikerült a zárolás, akkor lassan kezdte megérteni, hogy nem fog menni. Amikor a zárolandó összegben végül sikerült megegyeznünk akkorra már két visszautasított tranzakciónk volt, és bizony hiába telefonáltam előre az OTP bank Hotline-ra, akkor is letiltottak, amikor már a jó összeget szerette volna zárolni a cég. Egy kis telefonálás Chiléből haza aztán végre a negyedik próbálkozás már sikeres lett! Elhárultak az akadályok és körbefényképezés után átvettük végre az autónkat.

Elhatároztuk, hogy ahol lehet, kerüljük a forgalmas tengerparti 5-ös utat, lehetőleg a hegyek közt megyünk. Első állomásunk Illapel volt, ahol a szállásunkat sikerült időben elérni és ott alaposan megpihenni, készleteket és felszerelést vásárolni a további utazáshoz.

Reggel Illapel városban grillcsirkét vettünk, pénzt váltottunk, majd elindultunk a hegyeken át.

Ahol az aszfaltozott út véget ért, ott kezdődik a kaland!
Előttünk a kaland
Előttünk a kaland

A hegyek közt hatalmas magashegyi kaktuszok voltak, és már dél felé járhatott, amikor egy hágó környékén megálltunk enni.

útközben, kaktuszok
Útközben, kaktuszok

Ezek a kaktuszok 3-5 méter magasak voltak általában, de akadtak 6-7 méteres példányok is. Figyelembe véve, hogy ismereteim szerint évente fél – egy centimétert növekednek, ezek jó eséllyel láthatták az első európai konkvisztádorokat is!

Ebédeltünk, ekkor találkoztunk egy helybéli lovas csősszel, aki megnézett magának minket, de semmi gondja nem volt velünk. Továbbmenve elértük a Rio Hurtado völgyét, a völgy bejáratánál készítettük ezt a képet és megálltunk pihenni egy jót.

Rio_Hurtado
Rio Hurtado bejárata, út a hágóig.

Ez az út volt az első ami nagyon szép de keskeny volt. A szembejövő forgalom elkerülése nem volt egyszerű bár csak egy alkalom volt nagy dömperrel találkozni. Az útvonal egyre feljebb vezetett minket keresztül a hágón és onnan Vicuna város felé indultunk. A hágóra felérve elhatároztuk hogy mégis a főúton megyünk, mert a feleségemet nyugtalanította az út minősége és veszélyessége.

a hágó tetején.
A hágó tetején.

Innentől az ötötös út felé vettük az irányt és egész éjel haladtunk. Többször voltunk kénytelenek megállni, mert óriási porvihar volt, kiszállni azonban nem tudtunk az időjárás miatt. A másnap reggeli napsugár már az Atacama sivatag szélén, Antofagasta után ért minket.

hajnali atacama
Hajnali Atacama

Uticélunk San Pedro de Atacama volt, a régió turisztikai központja és útközben elhaladtunk a sivatag keze mellett is. Láttunk lámákat, és flamingókat is, de ekkor nem álltunk meg mert inkább a lefoglalt szálláson szerettünk volna fürdeni és jól kialudni magunkat. Délutánra elértük Calama városát, majd innen San Pedro de Atacama volt az útirány.

A város előtt egy parkolóban volt lehetőségünk a sós talaj és a víz erózióját látni, ezt napokkal később is bejártuk, ekkor csak néhány fényképet készítettünk.

Atacama - Moon valley
Atacama – Moon valley

A szállásunkra érve nem volt semmi gond, nagyon hangulatos és kényelmes volt, a házigazda egy boliviai indián nő volt, akivel szerencsére jól szót tudtunk érteni.

Sétáltunk és ettünk egy jót, majd a szállásra visszatérőben a naplementét fényképeztük.

Naplemente a sivatagban
Naplemente a sivatagban

Nagy pihenő és alvás következett, majd másnap 2018.10.25.-én hajnalban egy kisebb földrengés szakította félbe a pihenésünket, de ez itt eléggé megszokott dolognak mondható. Reggeli után Calama városa felé vettük az irányt, hogy megkerestük a bánya túra induló helyét.

Indulás után röviddel a napelemes autók versenyébe futottunk bele, láttuk a járgányokat, és le is fényképeztük a jövő autóit.

Atacama - napelemes autóverseny
Atacama – napelemes autóverseny

Calamába érve megkerestük a túraszervező alapítvány irodáját, majd egy közeli kifőzde felé vettük az irányt, ott múlattuk az időt a túra indulásáig. A bánya és környéke sokat változott azóta amióta utoljára láttam. Felismertem Calama szélén a buszpályaudvart, és Chuquicamatába érve a kantint.

Chuquicamata, Főtér, kantin
Chuquicamata, Főtér, kantin

Azonban a várost 2004 óta kiköltöztették és elhagyott állapotában konzerválták, erről szóló emléktáblákat is láttunk. A várost végigfényképeztük, a főtéren Bernard O’ Higgings ezredesnek és Arturo Pratt elnöknek a szobrát láttuk.

Főtér, Chuquicamata
Főtér, Chuquicamata

A város után a bánya következett, a hatalmas gépek által ásott óriási külszíni fejtés megdöbbentő méretű volt.

A fiúk a bányában dolgoznak.
A fiúk a bányában dolgoznak.

A nézelődés után kaját vettünk és visszatértünk a szállásunkra. Nagyot pihentünk, mert másnap korán, még hajnal előtt terveztük az indulást El Tatio gejzír mezőre. Sajnos az út szervezése során az ALMA obszervatórium túrájáról lemaradtunk, mert nem volt már időpont a látogatásra, de a gejzír mező kárpótolt ezért minket: A hajnal fényei amint megjelentek a környező hegyek csúcsán csodálatos látványban volt részünk.

Napkelte El Tatio
Napkelte El Tatio

A levegő hőmérséklete -12 fok volt az autónk hőmérője szerint, és a 4200 méteres magasságot is éreztük: minden lépés nehéz volt, de azért megvolt.

A víz 37 fokos volt, és ki is használtam a lehetőséget azonnal, bár az öltözés nagyon hideg volt, megfürödtem a tóban

Fürdés -12 fokban
Fürdés -12 fokban

A szállásunkra délelőtt 11 óra körül értünk vissza, de a aznap már semmit nem tudtunk csinálni a fáradtságtól, csak aludtunk.

A következő nap kicsit lazábbra vettük a figurát, és a környék kötelező nevezetességeit jártuk le: A sószurdok völgyet és a flamingók lakta sós mocsarat.

Flamingó a mocsárban
Flamingó a mocsárban

A flamingók után a sószurdok bejáratához hajtottunk, és a keskeny, víz mosta szurdokba egymás után másztunk be. Megdöbbentő volt látni, hogy ezt a víz munkálta ki, a falai a szurdoknak tulajdonképpen sókristály, és egy nagy eső biztosan feloldaná az egészet. De hát ez a hely a világ egyik legszárazabb területe, alig esik eső, így alakult ki ez a természeti csoda!

Befelé a sószurdokba
Befelé a sószurdokba

A szurdok mélyében egyre keskenyebbé vált az ösvény.

A szurdok mélyén
A szurdok mélyén

A szurdok falai sókristályok, a fény megcsillan rajtuk. A túra után hazafelé vettük az irányt, útközben lámákkal találkoztunk.

Láma az út mellett
Láma az út mellett

Amikor hazaértünk, főztünk egy nagyot, és még a házigazdát is meghívtuk enni. Másnap reggel, hajnalban indultunk tovább a Laguna Roja felé, és még nem is sejtettük mi vár ott ránk!

Az alap elgondolásom az volt, hogy egy kis kanyar és valahol az Lauca nemzeti park környékén keresünk valamilyen szállást, ha más nem Arica városába megyünk vissza a tengerpartra másnap. Azonban az út nem várt nehézségeket hozott: először az út lett egyre keskenyebb, majd egy folyóvölgy kanyon keresztezése következett:

Útban Laguna Roja felé
Útban Laguna Roja felé

Az első figyelmeztető jel az volt, hogy a völgyben lévő folyón átkelve az út szilárd burkolata véget ért, nagyon veszélyes, sziklás és meredek szerpentin vezetett át a kanyon túlsó oldalára. Mi azonban bátrak voltunk, továbbmentünk.

A túlsó oldal
A túlsó oldal

A kanyon túloldaláról a szerpentin tetejéről visszanézve érzékelhető igazán a völgy mérete! A kanyon tetejére érve kietlen pusztaságot láttunk, és ritkán járt ösvény volt előttünk. A vészcsengő ekkor szólalt meg bennem, de a kíváncsiságom tovább hajtott előre.

A szamár
A szamár a semmi közepén – csak áll és néz minket.

Amikor újabb és még kövesebb lejtőn kezdett lefelé vezetni az utunk már nem bírtam tovább, elhatároztam, hogy visszafordulok amint lehet, – de a szűk köves úton már nem lehetett! Az járt a fejemben, hogy lefelé még csak-csak megy az ember , de vissza is kell jönni, egy fuldokló motorú szívódízel által hajtott járgánnyal ez nehéz ügy lesz!

Feleségemmel megbeszéltem a helyzetet, és a legnagyobb megkönnyebbülésére sikerült megforduljak és visszafelé induljak. A felfelé kapaszkodás közben a félelem és az izgalom járt a fejemben, és hogy soha többé földutas magashegyi kaland. Nagy fogadkozások és imádság közepette végre felharsant az angyalok kórusa, amikor külső karcolás nélkül visszaértünk a kanyon tetejére. A szamár addigra eltünt, és ma is úgy gondolom, talán Apám küldte figyelmeztetésül, hogy mekkora szamár vagyok, ha továbbmegyek.

A hegy tetejéről a völgybe kb 7 perc alatt értünk le, erről egy videót készítettem, és megfogadtam, hogy köszönetet mondok a Peugeot mérnökeinek, mert a gép nem hagyott cserben minket. Bár valami baja lehetett, mert a kuplungja gyanús hangokat adott ki magából, de ez már egy másik történet. A videó ide kattintva látható.

Az átélt izgalmak hatására az Iquiquei szállást vettük célba, ahová késő délután érkeztünk. A kocsi alatt sajnos baljós tócsa keletkezett, és nagyon megijedtem a ropogó kuplung miatt is. Aznap este nagyon keveset aludtam, de szerencsére a bérautós cég 24/7-es telefonját nem vették fel. Hugommal beszéltem és megnyugtatott, majd másnap reggeli után újra benéztem a kocsi alá, és a tócsa eltünt! Csak a klímából kifolyó víz volt.

Minden teketória nélkül a főváros felé vettük az irányt, a tengerparti úton.

Másnap reggel a kocsit lemosattuk, és kiporszívóztuk, aztán rövid tanácskozás után úgy döntöttünk feleségemmel, hogy a kalandokból elég volt, így Humberstone városa kimaradt, pedig kétszer is elmentünk mellette. A pánamerikai úton mentünk egy darabig a sivatagban, majd visszatértünk a tengerpartra. Így értük el a Csendes óceán partját.

Csendes óceán partja
Csendes óceán partja

Az aznapi leküzdendő út kb 1300 km volt La Serenáig, ahová a szálásunkra már csak 2020 október 29. én hajnali 2 órára érkeztünk. A szálás nagyon jó minőségű volt, egy apartman hotelben kaptunk elhelyezést.

Szállásunk belülről.
Szállásunk belülről.

Alvás után bementünk a városba és kaját vásároltunk és nekiáltam főzni egy kiadós sűrű gulyást. Alapanyagok tekintetében semmilyen hiányt nem tapasztaltunk, sőt a marhahús rendkívül olcsó volt a hazai árakhoz képest.

A főzőedényt még az utunk elején vásároltuk felszerelésként, azóta ha utazunk mindig jön velünk. Finnországban amikor az északi fényt néztük, jó volt beszélgetni az asztal mellett, és az edényre pillantva összenéztünk feleségemmel, és egyből a chilei kirándulás jutott eszünkbe a lábasról. Szóval, hogy bírjuk az iramot és ne legyen gyomorrontása az embernek, mindenkinek ajánlom, hogy főzzön bátran, mert az biztonságos. És ha választani lehet két hét dizentéria és két hét főzőcske macera közt, én az utóbbit választom. Így felraktam egy pörkölt alapot, és a husit összekockáztam.

Hús felaprítása
Hús felaprítása

A hús után a zöldségeket készítettem elő, de közben már rotyogott a lábasban a készülő étel. Az illata betöltötte a szobát, és egyre éhesebb lettem.

Előkészítem a zöldségeket
Előkészítem a zöldségeket

Közben legurítottam egy sört, és egyre türelmetlenebbül vártam a gulyás elkészültét. A végén még egy kis burgonyát is tettem bele, hogy egytál étel jellege legyen.

Készül a kaja
Készül a kaja

A hús hamar megpuhult, aztán a zöldségek is, és kb. 1 óra múlva a finom étel elkészült.

Elkészült a kaja
Elkészült a kaja

Mivel két napig szándékoztunk maradni, a kaja addig kitartott. Délután még sétáltunk és pihentünk a tengerparton. Az elmúlt napok kalandjait beszéltük át, és október 31.-én reggel újra útra keltünk és meg sem álltunk a santiagói szállásunkig.

A szállásunk közel volt a városközponthoz, oda negyed órás gyaloglással jutottunk be. A főtéren megnéztük a fő bazilikát, itt készült ez a fénykép.

Bazilika belülről
Bazilika belülről

A főtéren meglehetősen harsány tüntetés is volt, a híres elnöki palotát is megkerestük. Útközben ettünk is, de már nagyon hazafelé húzott a szívünk, szinte szótlanul is a hátralévő perceket számoltuk visszafelé.

Elnöki palota.
Elnöki palota.

Másnap reggel vettem egy szilikon spray-t, lemosattam az autót, lefújtam vele a lökhárítókat és áttöröltem a csomagteret, majd összepakoltunk és a repülőtér felé vettük az irányt, szorongva, hogy a ropogó kuplungú autóval megbukunk-e? Szerencsére minden gördülékenyen ment, és nemsokára már a kétszer már meglátogatott hamburgerezőben írtuk a képeslapokat majd szuveníreket vásároltunk. Sajnos a posta nem volt nyitva, de némi pénzért cserébe megegyeztem egy infopultos nővel, hogy feladja a képeslapokat. Becsületére legyen mondva, megtartotta a szavát, és mindenki minden lapot megkapott tőlünk Chíléből.

Aztán amint eljött az idő leballagtunk és átestünk az ellenőrzéseken, aztán Check-In és már a gép nekilódult a betonon velünk európa felé.

Amikor hazaértünk Ferihegyre, a taxis udvariasan kíváncsiskodó kérdésére adott válaszunk után irigykedő hallgatásba burkolózott, értettük meg hogy valójában milyen szerencsések is vagyunk. Együtt megéltük életünk talán legnagyobb kalandját és egészségesen épségben hazaértünk.

Hála Istennek!.

Kategóriák
Utazás, szabadidő és mindenféle érdekes dolog.

Chilében jártunk!

Első rész: Patagóniai kirándulás

Régi álmom volt visszatérni Dél-Amerikába, és ez 2018 októberében sikerült! Feleségemmel úgy döntöttünk, hogy bejárjuk Chilét és teszünk egy kis kirándulást a tengeren át a Húsvét szigetre is. Erről szól ez a poszt.

A repülőjegyet Budapest – Párizs CDG – Santiago SCL- Punta Arenas -Santiago SCL – Isla Pascua IPC- Santiago SCL – Párizs CDG – Budapest útvonalra vettük meg.

Az utazásunkat már régebb óta tervezgettem, szerettem volna mindent amit lehet bejárni – mivel Chile elég hosszú ország – gondoltam jó lenne autóval végigmenni rajta. De amint elkezdtem mélyebben foglalkozni a kérdéssel, sajnos rá kellett jöjjek, hogy bérelt autóval nem gazdaságos és ésszerű az ország bejárása, mert egyszerűen nincs út délre határátlépés nélkül. Így nem maradt más mint repülővel utazni, és helyben autót bérelni. Így viszont jutott időnk arra is, hogy a kontinentális kirándulásunkat megfejeljük egy Húsvét szigeti kiruccanással. Február környékén kezdtem el részletesen tervezni az utazást, és körülbelül fél évvel előre vettük meg a jegyeket, mert így volt a legolcsóbb.

Időterv az utazásra.

A repülőnk délután 17:15 kor indult Budapestről, majd a csatlakozás 23:40 kor Párizsból. Fárasztó repülőút után másnap reggel 8:15-re értünk Santiago repülőterére, ahol néhány órát egy hamburgerezőben ütöttünk agyon és nézegettük az embereket amíg vártunk a patagóniába induló repülőnkre.

Santiago SCL reptér
A repülőtér terminál belülről.

Nézelődtünk egy darabig, megkerestük a belföldi részt és azt a kaput, ahonnan a Húsvét szigetre fog indulni a járatunk. Bámészkodás közben készítettünk néhány fotót az épülő repülőtérről, majd fáradtan leűltünk és vártuk a csatlakozást Punta Arenas felé.

Épül a repülőtér
Épül a repülőtér újabb terminálja.

Ez egy belföldi járat volt, és semmilyen kaját nem adtak viszont folyamatos volt a konzumálás. Átpillantva a széksorok felett előre, megláttuk, hogy miként készülnek a szendvicsek, úgy döntöttünk, hogy kihagyjuk őket.

A reptérre késő este érkeztünk meg, helyi idő szerint 22 órakor, és a kijáratnál az otthonról lefoglalt bérautó átadó pultját már zárva találtuk. Hiába írtuk meg az érkezésünk idejét és járatszámát, az ember egyszerűen hazament. Szerencsére a mellett lévő SALFARENT pultnál hasonló áron, hasonló autót sikerült bérelnünk, és így kis zökkenővel de jó kezdetet vett az utazásunk.

Autóbérlés után rögtön a szállásunkra hajtottunk és jól kialudtuk magunkat. Másnap szép tiszta időre ébredtünk és útnak indultunk Punta Natales felé, hogy egy pihenőt közbeiktatva felkeressük a Torres del Paine nemzeti parkot.

A Magellán szoros partján.

Egy kisboltban bevásároltunk kaját, innivalót és nekilódultunk az előttümk lévő kilométereknek. A táj nagyon hasonlított az északi vidékhez, de egy kicsit azért más volt.

Végtelen út…

Ahogy haladtunk néha megálltunk pihenni és egy kicsit nézelődni. A táj kietlen szépségében gyönyörködtünk.

Út a világ vége felé.

Útközben láttunk jégkorszak által kialakított érdekes hegyet, és lassan esteledni kezdett.

Hegy az út mellett.

Kora délutánra már alkonyodni kezdett, és a jet-leg is kitört rajtunk. Éppen idejében érkeztünk a szállásunkra, izgalmakkal telve, hogy holnap jó időnk és szerencsénk legyen.

Folytatás következik…

Másnap reggel jó idő fogadott minket és egy kis nézelődés után kaját vásároltunk és elindultunk a Torres del Paine nemzeti parkba.

Punta Natales, indulás előtt a parton
Punta Natales, indulás előtt a parton

Útközben megálltunk enni, és itt történt egy kis baleset, ugyanis grillcsirkét vettünk enni, de kint hideg volt: a kocsiban ülve kezdtünk enni. Amikor a csirkét ketté akartam vágni a kés megcsúszott és a hegye a combomba szúródott. Úti baleset… előfordul az ilyesmi, szerencsére nem volt mély a seb.

Délelőtt a nap is kisütött ahogy közeledtünk a parkba.

Úton Torres del Paine nemzeti park felé
Úton Torres del Paine nemzeti park felé

A park határára érve jegyet vettünk és autóval bejártuk azt. A nevezetes hegyek, amik toronyként magasodnak felfelé sajnos csak részlegesen látszottak, de így is gyönyörű volt a látvány.

A parkban jó volt megfigyelni az állatokat, flamingókat és lámákat. Több parkolóban megálltunk és képeket készítettünk a tájról.

Egy látogatóközpontból rövid sétával átkeltünk egy kábelhídon és elértük a gleccser tavát, amin jéghegyek is úsztak.

Gleccsertó  jégheggyel a parkban
Gleccsertó jégheggyel a parkban

Folytatás következik (pingvin sziget, az út vége, visszatérés Santiagóba.)

Másnap aggódva pillantottunk az égre, mert nagyon szeles, esős idő volt, de felkerekedtünk és a hajókirándulást szervező irodához mentünk. Ott már több – velünk hasonlóan reménykedő – utazó várta, hogy a hatóságok megadják a tengerre szálláshoz az engedélyt, ami az időjárás miatt korántsem volt biztos. Szerencsére a szél mérséklődött, és buszra szálltunk, ami a kikötőhöz vitt minket. Itt rövid biztonsági eligazítás és mentőmellény kiosztás után a hajó fedélzetére léptünk. Kicsit dobálós volt az utunk a szigetig, és nagyon hideg, esős időjárás volt. A hajóból partra jutva biztos talajt éreztem a lábam alatt és visszapillantottam : a tenger eléggé háborgott!

A “hajónk” kikötött a szigeten.

A szigeten feleségem a pingvineket fényképezte én meg fagyoskodtam. Rövid séta és nézelődés után a hajó továbbindult a fókák kolóniájához, de ott már annyira viharos volt az idő, hogy nem sikerült jó minőségű képet készíteni.

Egy pingvin a szigetről.

Visszatérve Punta Natalesbe egy jó étteremben ettünk és délután a koránkelés és a hideg miatt hamar elaludtunk és másnap reggelig pihentünk.

A patagóniai utazásunk utolsó napját helybeli nézelődéssel és autós kirándulással töltöttük. Elindultunk a Magellán-szoros legdélibb pontja felé, felfedezni az út végét. Ekkor találtunk rá Charles Darwin emlékművére a tengerparton.

Charles Darwin emlékműve a Magellán-szoros partján.

Továbbmenve az úton elértünk a hivatalos Út végi emlékműhöz, de innen még tovább vezetett az út, de erről már korábban írtam.

A világ déli végén.

Visszatérve Punta Arenas-ba egy magán hajómúzeumban jártunk, ahol a pénztáros fejenként hat dollárt kért belépődíjként. Letettem egy tizest Hamilton képével, és két egy dollárost, és már indultunk is be a területre amikor a fekete pénztáros utánnuk mordult, hogy ez így nem lesz jó, a belépő fejenként hat dollár!

Kis keresgélés után a tizes helyére két ötdollárost tettem le az asztalra, majd ránéztem, hogy így már jó lesz-e? Nem értette, majd újra próbálkoztam: a bankókat átrendeztem: letettem egy öt dollárost, majd rátettem keresztbe egy egy dollárost, majd ugyanezt még egyszer megismételtem. A kasszás nézett, vakarta a fejét, morgott, de beengedett.

A HMS Beagle angol háromárbócos replikája a múzeumban.

A területen a másik kiállított hajó Magellán hajójának replikája volt.

A Victoria replikája a parton.

Érdekes volt látni a hajók közti különbséget, és belegondolni mekkora bátorság kellett akkoriban az utazáshoz ilyen hajókkal. A hajók után a Punta Arenas-i temetőt jártuk be, mert kíváncsi voltam itt milyenek a temetők. Megdöbbenésemre sok kriptaházat láttam, külön parcellák voltak a tűzoltóknak, katonáknak, de még a különböző nemzetek fiainak is: volt szerb és horvát parcella is.

Temetőben.
Magellán szoros partján, Punta Arenasban.

Másnap még délelőtt nézelődtünk a tengerparton a napos időben, készítettünk néhány képet és elindultunk vissza a repülőtérre hogy Santiagón át a Húsvét szigetre látogassunk.

A szigetre tett látogatásunkról már korábban is írtam, így a történetet onnan folytatnám, amikor visszatértünk a kontinensre, és észak felé indultunk kalandra.

Folytatás következik.

Kategóriák
Utazás, szabadidő és mindenféle érdekes dolog.

Pisztrángsütés a Bükk-fennsíkon.

A nyár végén egy kirándulást tettünk feleségemmel az egyik kedvenc helyemre, és ott a sütés új műfaját próbáltuk ki. A tűzgyújtási szabályok a nyílt lángú szabad tűzre vonatkoznak, a zárt tüzelőberendezésre tudomásom szerint nem. Ezért a kirándulásra magunkkal vittük Kicsi Joe-t, a kamado grillünket. Az utazás nyugodt és eseménytelen volt, az M3-ról Eger felé tértünk le, majd a Felsőtárkány – Miskolc úton érkeztünk Lillafüredre. Itt megvettük a sütés legfontosabb kellékét, a halat.

Szalajka völgyi pisztrángtelep.
Szalajka völgyi pisztrángtelep.

A telepen medencékben tartják a halakat, és itt lehet őket megvásárolni. A tisztított pisztráng kilója élősúlyban 2600 Ft volt, amit nem tartok drágának. Két kisebb és egy nagyobb halat vásároltunk, hogy kipróbáljuk melyik miként süthető meg.

Pisztrángtelep medence
Pisztrángtelep medence

Innen Bánkút felé vettük az irányt, fel a Bükk-fennsík szélénél levő parkolóig. Ezt a parkolót viszonylag kevesen ismerik, ide még szabad autóval behajtani. Bár a fennsík sorompói nyitva voltak, most nem kockáztattuk a belépést autóval.

Táborhely a fennsík szélén
Táborhely a fennsík szélén

Szép napos idő volt, de az árnyékban kicsit hideg, így a padokra plédet terítettünk hogy kényelmes legyen a várakozás. A halakat már a pisztrángtelepen előkészítették, kibelezték, és megtudtuk a pisztráng pikkelye eltér a többi édesvízi haltól, az megsütve ropogós és fogyasztható. A sütőkövet alufóliával borítottam, majd a pisztrángot sóztuk és borsoztuk, majd a köretnek szánt burgonyát az indirekt sütőkőre tettük.

Táborhelyünk a Bükk fennsík szélén
Táborozás.

A kamadót begyújtottam, majd 140 C-fokra melegítettem fel. Ekkor először a rácsot és a burgonyát raktam be, mert ennek lényegesen több idő kell a sütéséhez mint a halnak.

A köret a kamadó indirekt kövén készül
Köret burgonya sütése

A burgonyának kb. 20 perc előnyt adtunk, majd a a sütőbe bekerültek a sózott és borsozott pisztrángok. A sütés hőmérséklete továbbra is csak 140 C fok volt. Az első oldalt 15 percig készítettem majd megfordítottam a halakat.

A halak sülnek a kamadóban
A halak sülnek a kamadóban

A fordítás után, hogy ne száradjon ki a pisztráng, fokhagymát és petrezselymet aprítottam és vajdarabkákkal kevertem el. Ezt a halak belsejébe és már megsült oldalára halmoztam.

Fokhagymás petrezselymes vajjal sütés.
Fokhagymás petrezselymes vajjal sütés.

A második oldalt is változatlan hőmérsékleten 10 percig készítettem. Közben mustáros kiflifalatkákat készítettem, hogy ne haljak éhen amíg tart a sütés.

Étvágygerjesztő falatok
Amíg a pisztráng készült édes magos mustáros falatkákat is készítettünk.

Szeretjük a feleségemmel ezt a mustár családot, különösen a magos édes mustárt. Amíg a sütés tartott, jót beszélgettünk és gyönyörködtünk a környezetben.

A halak sülnek.
A halak sülnek, a vajas fokhagyma különleges ízt ad..

A sütési folyamat végére a halak szeme is kifordult, ezzel jelezve, hogy elkészültek. A burgonyákat és a halat kivettem, és tálaltam.

A nagyobbik hal megsütve.
A nagyobbik hal megsütve.

A pisztráng bőre ropogós és ízletes, húsa omlós lett. A belsejét átjárta az olvadt vaj, ami nagyon finommá varázsolta a halt. A burgonyák az indirekt kövön tökéletesen elkészültek még a vékony héjuk is fogyasztható volt. Szerencsére sem eső sem szél nem zavara a pihenésünket, amiről most séta nélkül tértünk haza. A sütés tapasztalata az volt, hogy érdemes a nagyobb halt venni, és azt lefejezve tenni a sütőbe (hogy beférjen) mert a kis halak megsütve bizony kevésnek bizonyultak. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a helyet és a pisztrángsütést, próbáljátok ki bátran!

Kategóriák
Utazás, szabadidő és mindenféle érdekes dolog.

Iránban jártunk

Most, így a járvány múltával szeretnék megosztani az olvasókkal egy olyan utazás történetét és élményeit, amire a bezártság idején sokat emlékeztünk feleségemmel. Talán ez volt az egyik legnagyobb és legegzotikusabb autós kalandtúránk. A posztban viszonylag kevés fénykép van emberekről és vallási tárgyú épületekről, ezzel szeretném még évek távlatából is tiszteletben tartani az iráni emberek világát.

Régi vágyam volt már, hogy felkeresem ezt az országot, mert mágnesként vonzotta figyelmemet az ókorról szóló történelemórák óta. Feleségem ódzkodva hallgatta vágyaimat, de szerencsére sikerült őt meggyőzzem az út biztonságosságáról. Már az utazás előtt fél évvel el kellett kezdeni az előkészületeket: A vízum és a “Carnet de passage” beszerzését. Ez utóbbi volt talán a legnehezebb. A szlovák autóklubnál kellett az autónk értékéhez mért letétet (akkor 15000 EUR) letenni, majd kiállította számunkra ezt az okmányt. A vízumot nagyon könnyen beszereztük az iráni nagykövetségen, mindössze kérőlapot kellett kitölteni és hozzávetőleges útitervet leadni. Ismerőseink tanácsára házassági anyakönyvi kivonatot is vittünk magunkkal, hogy a szállodákban se legyen probléma.

Ezután már csak az autót kellett felkészíteni az útra, ami egy alapos átvizsgálást és néhány alkatrész biztonsági cseréjét jelentette. Utazásunk tervezet útvonala hozzávetőlegesen Budapest – Nis – Szófia – Isztambul – Amasya – Erzincan – Erzurum – Karaköse – Dogubeyazit – Tabriz – Teherán – Qom – Esfahan – Bushehr – Shiraz – Yazd – Semnan – Teherán – Tabriz -és visszatérés ahogy idefelé jöttünk.

Az élet azonban közbeszólt, és az iráni utazásunk kicsit bonyolultabbá vált… De erről majd később.

Szóval, felkészítettük az autót, megszereztünk minden szükséges dokumentumot, a szükséges és elővigyázatosságból ajánlott oltásokat felvettük, majd az ősz beköszöntével útnak indultunk. Azért ezt az időszakot választottuk, mert egészen a Perzsa – öböl partjáig szerettünk volna lemenni, és itt ilyenkor már barátságosabb a klíma.

Budapestről 2011. október 11.-én indultunk, reggel 6 óra körül.

Az út kezdetben eseménytelen volt, az első megdöbbentő kép Szófia határában tárult elénk:

A bolgár Dallas

Bulgáriából Edirne irányába léptünk be Törökországba és vettünk többszörös belépésre jogosító vízumot a határon, hogy visszafelé ezzel már ne legyen gond. Napközben lényegesen nehezebb volt a forgalom miatt, ezért úgy ütemeztük az utazást, hogy lehetőleg éjjeli órákban haladjunk át Isztambulon. Ez sikerült, mert október 12.-én hajnalban 4 óra körül némi kaland árán áthajtottunk a hídon. Törökországban már korában is jártunk, és most igazából szerettem volna mielőbb túlesni ezen az országon. Átkeltünk a Boszporusz hídon, majd a törökországi úton nekivágtunk a hegyeknek. Az utak jó minőségűek voltak, azonban az őszi esők már jelentősen nehezítették a haladást. Valahol Erzurum táján készült ez a kép, a táj szép volt, de az időjárás és az utazás fáradtsága miatt miatt ezt nem nagyon vettük észre.

Törökország, valahol Erzurum környékén.

Egy darabig autópályán haladtunk, aztán már csak kétsávossá vált az út. Figyelni kellett a tankolásra is, mert egyre ritkábbakká váltak a benzinkutak. A törökök zaklató, tolakodó viselkedése, a pihenőknél ránk erőltetett kocsimosás és lejmolás miatt nagyon visszataszító volt ez a néhány óra is amit kénytelen voltam ott tölteni. A benzin nagyon drága volt, a helyi éttermekben meg becsaptak: szakadt és régi forgalomból kivont pénzt adtak vissza bankjegyek közé csavarva. Hitvány egy dolog átvágni az utazót, de itt ez már népszokás.

Utunk az iráni határig.

Néhány alkalommal napközben is megálltunk pihenni aludni egy néhány órát, hogy éjjel tudjak haladni. Tankolás és kajálás, kávézás vezetés… így telt az utazás második napja. Út közben egy hágón sült kukoricát vettünk, és néhányszor meg is álltunk pihenni, azonban a fő hangsúlyt a haladásra fektettük.

Pihenő a hegyekben

Egész éjjel utaztunk át a hegyeken keresztül, hogy a harmadik nap reggelére elérjük az iráni határt. A határ előtti néhány tíz kilométeren már nem volt benzinkút sem, de sokan üzleteltek benzinnel, és könnyű volt kannából vásárolni. Az út mellett laktanyák, éjjel menetgyakorlatozó katonák, és géppuskafészkek. Nyomasztó volt, jó volt magunk mögött hagyni ezt a részt. A határállomásra 2011 október 13.-án, csütörtökön értünk. Hatalmas hegesztett tolókaput a fiatal határőrök kinyitották előttünk és szabad volt az utunk Irán felé.

Nagyon furcsa érzés volt, mert a médiában mindenfélét hall az ember, de a valóság más volt. Nagyon szolgálatkészek voltak, kisebb mértékben áttúrtak minket, alkoholt és disznóhúst szigorúan tilos volt az országba vinni, ezt ellenőrizték. A határon a vámtiszt a Carnet de Passage -et lepecsételte, és mondott valamit a regisztrációról, ami a fáradtság miatt úgy félig maradt csak a fejemben, azonban ez a félreértés később komoly következményekkel járt. A határállomás utolsó hivatalos aktusa a kötelező biztosítás meglétének ellenőrzése volt, szerencsére akkoriban már a nemzetközi zöldkártya érvényes volt ide is. Iránban a perzsa népesség nagyon becsületes. Egyetlen benzinkúton sem próbáltak becsapni. Nem úgy az azeriek, akik ránézésre is megkülönböztethetőek a perzsáktól. Már a határ után, amikor még nem volt iráni pénzünk jól lehúzott minket egy kutas, bár a törökországi árak töredékéért lehetett benzint venni. A táj megváltozott, az iráni fennsík és a Zagrosz hegység színei lettek az uralkodóak.

Útban Tabriz felé.

Tabriz városában a hotel Darya szállodában aludtunk és pihentük ki a fáradalmainkat. Ide október 14.én pénteken érkeztünk.

Tabriz, El Golli park és az épülő város a háttérben.

Az iráni városokban rengeteg fiatal él, a városközpontokban és a városok szélén sok pihenőpark van, ahova kijárnak az emberek pihenni, sportolni. A napjainkban elterjedt kültéri kondigépekkel már utunk során találkoztunk, és meglepő volt tömeges használatuk is:

Szabadtéri kondigépek Tabrizban

A városokban európai értelemben vett kereskedelmi bankok és pénzváltók nem voltak, pénzt váltani egyedül a központi bank (“Bank Melli”) fiókjaiban lehetett hivatalosan. Ismerőseim tanácsára a pénzváltásról szóló bizonylatokat gondosan megőriztem. A navigációval gyakorlatilag lehetetlen volt címre érkezni, ezért koordináták alapján navigáltam. Rövid tabrizi városnézés után továbbindultunk Teherán felé, ahol több napot szerettünk volna tölteni. A térkép az utunkat mutatja.

Teheránba október 15.-én érkeztünk meg este. Az utolsó szakaszon az autópályán Karaj várostól ízelítőt kaptunk a forgalomból: a háromsávos autópályán 6 sávban araszoltunk körülbelül ötven kilométert, mire elértük az ország fővárosát. Elcsigázottan, és fáradtan értünk éjjel a szállásra. Pihenés után úgy döntöttem, Teheránt kihagyjuk. Bár utólag hiányérzetem van, a mai napig bölcs és jó döntésnek tartom, hogy másnap Qom városa felé indultunk. Útközben már ki voltam pihenve annyira, hogy eszembe jusson a határon a vámtiszt szava: mivel tíz napnál tovább kívánunk Iránban tartózkodni, regisztrálni kell. Regisztrálni , regisztrálni, értette a fene, de csak nem hagyott nyugodni a gondolat, és Qom-i tartózkodásunk során már találtunk rendőrséget és vámhivatalt is nyitva, ahol addig próbálkoztam, amíg meg nem tudtam mi vár ránk: A határ után egy Khoy nevű városba kellett volna mennünk regisztrálni és iráni ideiglenes rendszámot vásárolni.

Szállásunk Qom városában.

Közben azonban ebben a csodálatos városban is rengeteg szép és szent látnivaló akad. A város a síita iszlám fő vallási központja, a központban lévő mecset a szálloda ablakából is látható volt.

Qom, látkép.

Feleségemmel a vallási előírásoknak megfelelően felöltözve megpróbáltunk bejutni. A bejáratnál a Pazdar (vallás – rendőrség) tisztviselőjéhez mentünk, aki a mecset “igazgatója” elé vezetett minket. Nagyon megérintett a belépés, mert bár tudta, hogy jönni fogunk, mert kísérőnk rádión bejelentett minket, egy két percet várakoznunk kellett a bejárat előtt. Figyelmesen körbenéztem, és láttam, a belépéshez mindenki leveszi a cipőjét. Én is így tettem, a szőnyegre már cipő nélkül léptem. Feleségem kint várt, én türelmesen vártam a szőnyeg szélén, majd rövidesen bevezettek az “igazgató” elé. Udvariasan végigpillantott majd megkérdezte mit szeretnénk angolul. Elmondtam, hogy honnan jövök, és bár római katolikus vagyok szeretném megnézni ezt a szent helyet. Bólintott, majd a kísérőnknek mondta, hogy vezessen körbe minket.

Az Imamzadeh Hamzeh-sírtemplom látogatása után már találtam egy vámhivatalt, ahol meg is értették mit szeretnék kérdezni a határon kapott papírokkal kapcsolatban. A legnagyobb sajnálatomra visszairányítottak az Urmia tó melletti városba, Khoy-ba. Ott lehet egyedül a regisztrációt és az iráni rendszámot elintézni. Másnap, október 17.-én hétfőn fölkerekedtünk és elindultunk Khoy városába. Már ismerős hegyeket láttunk a határ felé közeledve.

Khoy felé.

Útközben sokat nézlődtünk fényképeztünk, de folyton azon járt az eszem,hogyan fogok rendszámot szerezni, megtalálni a kívánt hivatalt.

Qom – Khoy, versenyfutás a rendszámért.

Estére értünk Khoy városba, ahol nem volt szállásunk kénytelenek voltunk azt helyben keresni. De írva van, hogy aki keres az talál, szerencsénk lett: jóindulatú szállásadót találtunk, aki még a nyelvi félreértés ellenére sem akart lehúzni, hanem az általa előre kért összeget fogadta csak el.

Másnap reggel útbaigazított minket, majd délre már fel is szereltem a kocsira az iráni ideiglenes rendszámot. A rendszám kaland után újraterveztük az utat, és mivel az Urmia tó keleti partján érkeztünk most nyugatról kerültük a tavat.

Útmenti falatozóban ettünk.

Útközben beülős sütőben ettünk és a kisebb forgalmú vidéki utakon végre szabadnak éreztük magunkat. A tavat középen átszelő útról megálltunk sót gyűjteni, ebből még a mai napig maradt.

Az Urmia sóstó partján.

Átszelve a tavat, délnek vettük az irányt, a tó déli végénél kerestünk szállást. Ezen a szálláson volt az egyik legemlékezetesebb éjszakánk, mert a légkondicionáló központi csővezetéke jóvoltából szinte kézzelfogható közelségbe került egy heves szerelmi együttlét! A hangok a szellőzőből jöttek, és csak röhögni tudtunk a fáradtságtól. Másnap egy hegyi hotelfalut és sziklabarlang települést néztünk meg.

Sziklahotel a hegy oldalában

A kis faluban sétálgattunk, és a piacon aszalt gyümölcsöt vásároltunk az útra.

Sétálgatás a faluban
Szárított aszalt gyümölcsök

Eddigre már megszoktuk a perzsa számokat, és egyre jobban boldogultunk a piacokon is. Innen már a világörökségi helyszínként megőrzött Takht-e-Soleyman volt a következő úti célunk. Az út során már bepillantást nyerhettünk a helyiek életébe és különösen közlekedési szokásaikba.

Teherautó megrakva.

A világörökségi helyszínről még az utazást előkészítő keresés során értesültem, azonban annak jellegéről nem tudtam szinte semmit.

Először egy hidrotermális kúp és az oldalába épült települést néztünk meg.

A világörökségi helyszínek egyike.

A területre felérve egy másik romvárost pillantottunk meg a távolban.

A távolban a világörökségi helyszínen lévő romváros.

A város szinte alig volt észrevehető mert ha árnyék vetődött rá, teljesen egybeolvadt a háttérrel. Elhatároztuk hogy azt is felkeressük.

Ősi romváros a felhő árnyék határán.

Felérve a hidrotermális kúp tetejére a kürtőbe fényképeztem egyet, majd visszaindultam feleségemhez.

A hidrotermális kürtő belülről nézve.

Néhány perc autózás után elértük a romvárost, amit bejártunk. A belsejében szintén hidrotermális jellegű forrásból táplált tó volt, ez volt az itt élő emberek vízforrása. A kis tó köré épült a város.

Az UNESCO világörökségi helyszín táblája.
Úton a bejárat felé
A romváros közepén lévő tó.
Épületek romjai
Pillantás az előző helyszínre.

A világörökségi helyszín után folytattuk utunkat és Tuyserkan városban aludtunk. Ebben a városban van Habakuk próféta sírja és emlékhelye.

Másnap reggel (október 10, csütörtök) úgy határoztunk, hogy alacsonyabb rendű utakon elkerüljük Iszfahánt és leautózunk a tengerpartig. Sajnos, ez hiba volt. Amint Daran városánál megkezdtük az elkerülő utunkat Chadegan városban a hatóságok udvariasan tudomásunkra hozták, hogy mi tulajdonképpen onnan Iszfahánba szeretnénk menni. Nem ellenkeztünk, hanem követtük az útmutatást: a széles sárga utakat választottuk ezentúl.

Utunk Chadegan városig.

Folytatása következik…

Út közben, ahogy kijöttünk a hegyek közül forgó porördögöt sikerült lefényképezni.

Iszfahán előtt egy porördög.

A chadegani események után estére Iszfahánba értünk, a Hotel Persepolis szállodában két napra vettünk szállást. Este aludni tértünk, és másnap reggel városnézésbe kezdtünk. Iszfahán főterét körbejártuk, és gyönyörködtünk az építészet és a belső kert szépségében.

Iszfahán főtere és benne a park.

A városban sétálgatva eszembe jutott, hogy közeledik feleségem születésnapja, és a főutcán a kiszáradt folyómeder felé menet egy aranyműves boltjában szép gyűrűt vettem neki ajándékba.

Egy részlet Iszfahán főterét körülvevő belső homlokzatról.

A séta közben a pékségeket és a cukrászdákat külön kerestük, mert csodálatosan finom süteményeket lehetett szinte fillérekért vásárolni. A közelgő hétvége miatt nagy élet volt a városban, éttermeztünk és visszatértünk a szállásunkra.

Kávézó és kerthelyiség a kiszáradt folyó partján.

Másnap pékséget és kisboltot kerestünk, a helyben népszerű ISTAK alkoholmentes ízesített sörből jól bevásároltunk, lavas kenyeret vettünk meg lekvárokat az útra.

Nem volt hosszú út hátra, elkerültük a mellékutakat, és a térkép szerint mentünk a Perzsa-öböl felé.

Chadegan – Iszfahán – Busher. Úti cél a tengerpart.

Amint a tengerparthoz közeledtünk a nagy iráni fennsík széléről leereszkedtünk, egyből megváltozott a táj és a klíma: megjelentek a pálmaligetek és 45 fok fölé emelkedett a külső hőmérséklet.

Az iráni fennsík széle a tenger felől nézve.

A tengerpartra késő délután érkeztünk, szállást elég nehezen találtunk. A tengerparton nagy élet volt este, mi is vendéglőztünk egy jót, és utána aludni tértünk.

Másnap reggel indulás előtt kiültem a tengerpartra és gyönyörködtem a hullámokban. Most voltunk legtávolabb hazánktól, otthonunktól, eddig 7413 kilométer út volt mögöttünk. Az utazások során egyre gyakrabban jutottak eszünkbe az otthoniak, szüleink és testvéreim. Hogy ne uralkodjon el rajtunk a fásultság utazás közben játszottunk a feleségemmel: mindenféle ételeket főztünk, készítettünk gondolatban olyan alapanyagokból, amit itt nem nagyon lehetett megszerezni. Csülök, oldalas és kolbász felhasználásával gondolatban töltött káposztát, csülöksültet Pékné módra és csabai karajt készítettünk!

A Perzsa-öböl partján.
A Perzsa-öböl Busher felől nézve.

Visszafelé a fennsíkra felemelkedve csodálatosan szép kietlen völgyeken át vezetett az utunk.

Útban Shiraz felé
Terveink szerinti útvonal, megállók nélkül.

Shiraz városába október 23.-án érkeztünk meg, és viszonylag jó szállást is találtunk. Parkolni azonban külön a tulaj kertjében parkoltunk, mert a hotelnek nem volt parkolója. Két napot töltöttünk itt, és ezalatt egyrészt a városban látogattunk nevezetességeket, másnap pedig Perszepoliszt kerestük fel.

Shiraz, Karim Khan citadella
Mozaik a bejárat felett
A turista szobor mellett
Másik oldala a citadellának.

A palotát körbejárva megtaláltuk a bejáratot, és gyönyörű belső kert tárult elénk.

Megdöbbentő különbség a palotán belül és kívül: A kert csodálatos!

Bent történeti kiállítás volt, megnéztük és utána jót kajáltunk egy csirkesütőnél.

Felfrissülés egy csirkesütőnél.

A csirkesütő után a helyi egyetem botanikus kertje és az iráni költő Hafez síremlékének megtekintése következett. A kert nagyon élénk, szépen gondozott volt.

Shiraz, botanikus kert.
Feljáró Hafez sírjához.
A költő kőkoporsója.

A síremléket rendszeresen látogatják, és sokan még sírnak is mellette.

A városnézés végére került az éppen felújítás alatt álló rózsaszín mecset, mely a mozaikjainak alaptónusáról kapta a nevét.

Shiraz. Naser Ol-Molk mecset, főbejárat (2011)
Naser Ol-Molk mecset, belső udvar, 2011
A mecset belülről.
Mecset belseje a felújítás közben (2011)

Az utunkról fáradtan visszatérve a szállásunkra pihenni tértünk, hogy másnap a világörökségi helyszínként elismert Perszepoliszt meg tudjuk nézni.

Reggel korán indultunk, ekkor még nem volt olyan meleg mint később. A bejáratnál hatalmas parkoló utalt a forgalomra, sajnos a személyautókkal az üresség ellenére sem lehetett a bejárathoz parkolni, mert oda a buszok helye volt kijelölve.

A romok között vezetett túrán vettünk részt, végigjártuk az ókori palota romjait, amit Nagy Sándor katonái gyújtottak fel a győzelmi mulatozás során.

Relief a palota faláról.
Perszepolisz, látkép.
A romok közt.
Magyar “nemesi” falfirka.

A romok között járkálva Széchenyi Andor 1892 december 3.-ai látogatásának nyomaira lettem figyelmes. Mondjuk nem egy szép szokás a falak összekarcolása, de hát akkoriban ez biztos elfogadott volt.

Perszepolisz után Paszargadai következett. Itt csak néhány képet készítettünk mert már nagyon fáradtak voltunk a melegtől.

Paszargadai, síremlék.

A városba visszatérve nagyot pihentünk és Yazd felé vettük az irányt. Shiraz városát a határánál a Korán kapun keresztül hagytuk el, megálltunk néhány fénykép készítésére majd nekilódultunk az előttünk lévő útnak.

Shiraz Korán kapu

A kapu közelében szintén pihenőpark, amit mindenki használ, mégis nagy a rend és a tisztaság.

Pihenőpark a Korán kapu mellett.

Útközben egy korábban talált nevezetességet – nagyon idős fát – is meg akartunk nézni, de sajnos nem tudtam róla magot gyűjteni. Őr vigyázta és be is volt kerítve.

A leírások szerint ez a fa négyezer éves.

Estére, október 25.-én, utazásunk tizenötödik napján fáradtan érkeztünk Yazd városába, ahol eléggé nehezen találtunk szállást és éttermet, de aztán minden jóra fordult, és jó ellátásban volt részünk.

Yazd, Vízművesek tere

A szállásunkon a lassan közeledő hazatérésre várva lakomát csináltunk és vizipipáztam.

Gyümölcsök és vizipipa.

Másnap Yazd környékét jártuk le, elmentünk a zoroasztriánus temetőbe és egy taxis megtanított minket gránátalmát hámozni iráni módra. Meg kell jegyezzem mind az iráni gyümölcsök és az iráni konyha nagyon finom volt. A gránátalmák hatalmasak voltak, az itthon kaphatóak a nyomukba sem érnek. Néhány alkalommal étteremben és út menti falatozóban kipróbáltam mindenféle kebabot és szendvicset. A kecske nyelves különlegességtől csirkés szendvicsig. Én magam a fűszeres ízek híve vagyok, de itt az ételek inkább illatosak mint ízesek: nem nagyon találkoztam igazán csípős étellel. Itt kell megemlíteni az egyik kedvencemet a dizi (abgoosh) leves. Erre külön eszközük van egy alumínium serleg és egy alumínium öntvény döngölő. Ez egy birkagulyásra emlékeztető leves, a belevalók nagyon puhára vannak főzve. Az ételt egy serlegben adják, ennek a tetejéről a levet le lehet kanalazni, majd a döngölővel összetöri az ember a sűrűjét és egy lavasba tekerve különféle illatos zöld fűszerekkel fogyasztja.

Yazd, vízművesek tere este.
Yazd, a Szél tornyai. Zoroasztriánus temetkezési hely.

Folyt. köv….

Yazd után már vágytunk hazafelé, azonban nem akartuk kihagyni az iráni sivatagot. Így Semnan felé vettük az irányt.

A sivatagi út szép volt, de a fáradtságtól nem tudtuk már befogadni az élményt. Október 27.-én, csütörtökön értünk a sivatagba, és egyre szótlanabbakká váltunk. Út közben megálltunk gyümölcsöt ettünk és néztük a természet szépségét, de mindkettőnknek erős honvágya lett:

Yazd – Semnan – Teherán – Tabriz – Bazargan – Khoy – Bazargan

A sivatagban elhatároztuk, hogy vízumunk lejárta előtt egy nappal hazafelé indulunk, és nem várunk az utolsó napig. Visszagondolva ez nagyon jó döntés volt, mert pénteken viszonylag kis forgalom mellett eljutottunk Tabrizba, ahol ismét a Hotel Darya volt a szállásunk.

Másnap indultunk a határra, már az útlevélbe a határőr be is pecsételte a kiléptetést, amikor rájöttek, hogy az ideiglenes iráni rendszámot nem adtuk le Khoy városban. Titkon reméltem, hogy megtartom szuvenírnek, de bizony vissza kellett fordulni és leadni a rendőrségen, ahol azt megkaptuk.

Némi küzdelem árán ez sikerült, és délután szerencsésen átléptünk az iráni – török határon. Hosszú út volt még hazáig, de egyre jobban szerettünk volna már hazaérni, lefürödni és saját ágyban aludni. Minderre október 31.én hétfőn este 13630 kilométer megtétele után lett lehetőségünk.

Fáradtan, elcsigázva értünk haza, anyósom és anyám otthon előre elkészítette az ebédet és vártak bennünket. Jól esett ez, mert nem kellett aggódni a ház miatt, hiszen vigyáztak rá. Jó volt a húsleves és a rántott hús , a megszokott hazai disznókarajból. Rövid élménybeszámoló és ajándékok átadása után aludni tértünk. Átaludtunk egy napot majd örömmel állapítottuk meg feleségemmel: nagyon szép utunk volt, de a legjobb otthon!

Szívesen fogadok észrevételeket, kérdéseket, információim ugyan 9 évesek, de minden érdeklődőnek igyekszem segíteni. Kommentben válaszolok!

Kategóriák
Utazás, szabadidő és mindenféle érdekes dolog.

Mérnök a konyhában.

Történt egy szép napon, hogy fiamnak születésnapja közeledett. Megkérdeztem tőle, milyen tortát szeretnél? A válasz jött:

Pizzát kérek!

Ez nehéz ügy! A gyermek pizzát szeretne, torta helyett. Nade mégis, egy pizza szülinapra? Nem lehetne emlékezetessé tenni? Dehogynem. Készítsünk el egy pizzatortát!

Mivel gyakorlott pizzasütögetők vagyunk, önmagában nem okoz problémát a pizzatészta, és nagyon finom tésztareceptünk is van hozzá. Azonban, ha ezt torta magasságúra akarjuk készíteni néhány problémával meg kell birkózni:

  • Sülés egyenletessége kívül belül
  • Sajtok viszkózus folyása
  • A torta állékonysága

Ezért úgy döntöttem, a tészta lapokat elősütöm, majdnem készre, és ezekből építem a tortát.

Pizzatorta alap
Pizzatorta alaplemez körbevágva, és pizzaszósszal megkenve.

Az elősütött lapot körbevágtam, hogy a tortaformába illeszkedjen. Megkentem pizzaszósszal és elkezdtem az építkezést. Megraktam sajttal, szalámival , majd a következő körbevágott lap jött.

Készül az első szint
Pizzaszósz, kétféle szalámi feltéttel

Ezt is hasonlóan az előzőhöz készítettem, ügyelve hogy ne legyen túl sok a feltét.

Első szint megrakva
Az első szint elkészült.

Az első szint után jött a második. Szintén elősütött pizzalap és szósz, majd feltétek. Itt a sajtot bővebben adtam, hogy jól meg tudjon pirulni a tetején.

Elkészült a pizzatorta váz,
A második szint kész, a pizzatorta elérte a teljes magasságát.

Hogy a töltelék sütéskor ne folyjon ki az torta oldalán ezért az elején félretett pizzatésztából vékony szalagot nyújtottam, majd betekertem vele a tortát, és így raktam rá a tortaforma oldalát.

Oldalborítás felhelyezése
A pizza oldalborítását nyers tésztából készített szalagból csináltam.

A pizzatorta tetejére tettem a jalapeno paprikát hagymát, és sajt borítást. Az elkészült művet előmelegített sütőben negyven percig sütöttük, majd tálaláskor kivettük belőle.

Pizzatorta elkészült
Elkészült a pizzatorta.

A szülinapi ebédre ezen kívül még csabai karajt is készítettem ami nagyobbik fiam kedvence.

Csabai karaj
Az ünnepi asztal másik fontos eleme a csabai karaj.

Tamás boldogan szelt a pizzatortából elsőként, és a torta sem esett szét!

Első szelet a pizzatortából.
Tamás fiam ügyesen felvágta a pizzatortát. Most ugrik a majom a vízbe, kiderül milyen ízű lett.

El kell mondjam, várakozáson felül finom lett a pizzatorta, és mindenki pukkadásig ette magát.

Pizzatorta a fogyasztás mozzanatában
Hű de finom!

Hát így lett a fiam születésnapjára pizza is és torta is. Mindenkinek bátran tudom ajánlani, mert könnyen elkészíthető bőséges és nagyon finom. Mindenkinek jó étvágyat kívánok hozzá!

Kategóriák
Maga az iparos. Történetek a múltból és a jelenből.

A fénykardom.

Egy 65C02 processzor és kódoló logika ami “feltörhetetlen” kerámia tokban várta, hogy összemérjem vele az erőmet.

Eredeti FunWorld kártya. Forrás: https://team-europe.blogspot.com/2017/03/

Ebben a posztban egy igazi intellektuális kihívást szeretnék ismertetni, utalnék arra, hogy sokan sokféleképpen állnak a problémákhoz. Vannak akik izomból és vannak akik ésszel csinálják.

Történt úgy 1996 körül, hogy egy kedves megrendelőm beállított a fenti képen szereplő játékkártyával, ha jól emlékszem Omega-Card pókerprogram volt benne, és azt a feladatot adta, hogy egy taiwani kártyában szeretné ugyanezt a programot futtatni.

Azt a bizonyos taiwani kártyát már jól ismertem, akkori munkahelyemen is volt szerencsém a bele írt “jugó – magic” programot javítgatni benne, de hogy mindenki ráismerjen itt látható a képe:

Szóval, annyi volt tudható első blikkre a kártyákról, hogy hasonlóak. Először is, a kártyában lévő statikus RAM tartalmát kellett biztonságba helyezni, mert bizony a próbálkozások során -ha a RAM elveszti a tartalmát (“elfelejt”) akkor korántsem biztos, hogy újra lehet indítani a programot. Láttunk már telefonszámos, kódos megoldást is, így reflexből a RAM tartalom mentéssel kezdődik mindig a mutatvány.

Ez úgy történik, hogy egy akkut a RAM tetejére forraszt az ember a táp és a föld közé, majd a RAM CE lábát az akku táppal egy 3K3 ellenállással összeköti. Ezután már kivehető a foglalatából és egy EPROM égetővel szépen kinyerhető belőle a tartalom.

Ezután az EPROM-ok kiolvasása következett, de a program EPROM-ból semmilyen értelmes tartalom nem jött ki, masszív kódoló logika őrizte a titkot.

Az eredeti kártyából a kínaiba a kódolt processzort és az EPROM-okat, valamint a szín generáló PROM-ot és a rendszer GAL-t átrakva a próbáltam elindítani a programot, talán jó volt a megérzésem és van valami köze a kártyáknak egymáshoz.

Nagy örömömre a program beindult, de mivel a STAT-RAM tartalmát nem másoltam át, hibára futott. De ez akkor lényegtelen volt, ezzel a kísérlettel meggyőződtem arról, hogy a titok pusztán egy kerámia tokban rejtőzik. Láttam már korábbi próbálkozásokat, egy haverom kiköszörülte a tokot, de érdemben közelebb nem jutott a megoldáshoz. A borítóképhez kapcsolódó linken egy európai hacker csapat pontatlan bejegyzése látható akik ugyan ki bírták csiszolni a chipet, de tévednek. A leírásban Z80-ként valószínűsítik az eszköz processzorát, a valóságban azonban egy 65C02 processzor a megoldás.

A kezdeti örömöm és lelkesedésem néhány próbálkozás után kezdett megtorpanni: A memória végén található RESET, NMI, IRQ vektorok helyét a kódolt memóriában még lehetett azonosítani logikai analizátorral a RESET megjelenése utáni memória olvasásból, de aztán semmi. A processzor és a memória közé iktatott kódoló logika cím és adatfüggő módon elkódolta a program memória tartalmát.

Emlékeztetőül, egy 65C02 processzor memória modellje valahogy úgy néz ki, hogy:

  • 0xFFFE,0xFFFF – INT vektor
  • 0xFFFC,0xFFFD – NMI vektor
  • 0xFFFA,0xFFFB – RESET vektor
  • 0x0200 – 0xFFF9 – memory
  • 0x0100- 0x01FF – STACK RAM
  • 0x0000- 0x00ff – ZERO page, special indexing modes

A program GAL- jának méregetéséből kiderült még a következő memória felosztás:

  • 0x0000-0x07FF- STAT RAM
  • 0x0c00-0x0c0f- IO1
  • 0x0d00-0x0d0f- IO2
  • 0x0e00-0x0e0f- CGA ctrl
  • 0x0f00-0x0f0f- Sound ctrl
  • 0x4000-0x7fff- Extra ROM
  • 0x8000-0xffff- Program ROM

A memória modellből látható, hogy a perifériák és a RAM memóriák 0x1000 cím alatt találhatóak. Ez szöget ütött a fejembe, és megvizsgáltam a korábban kimentett SRAM tartalmat. Ebben a legnagyobb meglepetésemre értelmes BCD kódolt számokat (könyvelés adatai) és néhány olvasható szöveget vettem észre.

Ez azért különösen jelentős, mert rávilágít a védelmi kódolás hibájára: az alsó 0x1000 ig terjedő címtartományban nincs kódolás! (Hiszen, ha kétirányú lenne (R/W) a kódolás akkor a RAM területre írás is el lenne “obfuskálva”, és az IO chipek elérése sem lenne egyszerű, hiszen a kétirányú kódolás esetén a regiszterek helye és értéke a kódoló logika miatt változna. Így ez az architektúra nem lehet kétirányú, csak az EPROM területeket érinti, és azt is csak kiolvasáskor. A RAM a kétirányú használat miatt nem lehet kódolt.) Ennyi közbevetés után adódik a kérdés rögtön:

Hogyan lehetne ide kódot juttatni be, és hogyan lehetne rávenni a processzort, hogy azt végre is hajtsa? Hiszen a reset vektor a kódolt területen van!

Azért a RAM területre, mert ez a processzor von Neumann architektúrájú, vagyis a teljes address space-ben elhelyezhető a végrehajtható kód, és mint előbb bemutattam, a SRAM terület és ebben lévő veremtár nem védett a kódoló logika által.

Persze, rögtön bevillant a C64 korszakból az ISEPIC típusú “rögtöninduló”, ami egy olyan fájl volt tipikusan, ami a veremtárba töltődött, az elején kóddal, a végén 0x01 bájtok sorozatával. Ezek a bájtok egyformák, hogy a veremmutató páros vagy páratlan volta (a 16 bites cím alsó és felső bájtjának helye nem ismert a betöltődéskor), az SP regiszter valahová a végére mutat. A töltő rutin végén az RTS utasítás a felülírt veremből veszi elő a visszatérési címet, így elindítja a stack elején a programkódot.

Ekkor megterveztem a “fénykardom”: A statikus RAM lábkiosztásával az alaplaphoz kapcsolódó, de EPROM-ot is tartalmazó memória bővítés, ami egy kapcsoló átbillentésével a veremtárat és az utána következő egy lapot – átkapcsolja EPROM területre. Az átkapcsolást a PEEL végzi, az átkapcsoló függvény a sok bement miatt a 22V10 GAL-ban lett megírva.

Így juttat kódot a nem kódolt memóriarészbe és így el is tudja indítani. Észre kell venni, hogy ilyenkor nincs STACK memóriánk, így szubrutint hívni nem tudunk. (Lehet, csak nincs visszatérési cím.)

Innen már karikacsapásként ment a dolog, egy Royal-Card programból kiollózott IO chip inicializálással indított “rögtöninduló” kiportoló programmal a memória kiolvasható és a számláló kimeneteken keresztül kiadható a külvilágba, mert a processzor saját kódját tudja olvasni a logikáján keresztül.

A gyártott PCB hátsó oldala.

A megrendelés szoros határideje miatt még zöldítés sem készült a nyomtatott áramköri lemezre. Amint megvolt a nyák, gyorsan összeraktam, felélesztettem, majd megírtam a programot.

A kód elején található adat a veremtárat írja felül, és beindítja a 0x0202 címtől kezdődő kiportoló programot.

Nem bírtam kivárni azt, hogy számítógéppel printer portra kötve az érkező adatokat azonmód rögzítsem, hanem a kártyát összeraktam és remegő ujjakkal bekapcsoltam.

A játék beindult, minden rendben volt. A memória átkapcsoló vezetékére kötött kapcsolót átbillentettem, majd a számlálók vidám ciripelése tudatta, sikerült túljárjak a védelem eszén.

Körülbelül 7 óra elteltével a fénykardom programja kiszippantotta a tudást és azt a hozzá kapcsolódó számítógép rögzítette. A kapott tartalmat EPROMBA égettem, majd az eredeti kártyában lévő kódolt processzort egy originális 65C02 processzorra cserélve a beégetett nyitott eprom azonnal hibátlanul elindult.

Röviden ennyi a fénykardom története, egy igazi élmény volt a küzdelem!

Komment, észrevétel jöhet!

Kategóriák
Utazás, szabadidő és mindenféle érdekes dolog.

Ekkora halat fogtam!

Öcsémtől ötvenedik születésnapomra kaptam a borítóképen lévő festményt, és ennek történetét szeretném ebben a posztban elmesélni.

Feleségemmel régóta tervezgettük, hogy egyszer egy hosszú hétvégére elmegyünk és pecázunk egyet. Alapvetően nem szeretem a kimondottan horgászcélra szolgáló horgászkabinos pihenési lehetőséget, mert a tógazda megélhetését leginkább a vendégházak számának növelésével, így a vendégek sokaságával érik el. Ez magával hozza a nagy horgászatok esti levezetését, és akkor oda a nyugodtság. Nagyon szerettük volna már megtalálni azt a helyet Magyarországon, ahol halat is lehet fogni, ahol nyugodtság van, és a vendégek sem zavarják egymást a kikapcsolódásban.

Feleségem sok hirdetés közt találta a Bónom-zug (Körös holtág) partján lévő nyaralót, amit tulajdonosa alkalmanként kiadott. Ez a kis ház megfelelt az elvárásainknak, bár a korai időpontot tekintve (március 15) nem sok lehetőséggel biztatott. Pergetőbotot vittem magammal, és egy fenékhorgász felszerelést.

Felkészülés a horgászatra.
Felkészülés a horgászatra

A helyi horgászrendet elolvasva sajnos a pergetés tiltott horgászmód volt a vízen, ezért arra egyszerű úszós szereléket szereltem, és csontival és középkukaccal vártam a kapást. A másik botot fenékhorgászathoz készítettem elő, etetőkosárral és két horoggal.

A horgászhely
Bónom-zugi horgásztanya parti látképe.

A horgászvödörbe pontyozó etetőanyagot kevertem vízzel, majd a stégen megkezdtem a pecázást. A táj nyugodt és csendes, az időjárás hűvös, kimondottan hideg volt. Néhány helybéli szintén megpróbálta a horgászatot, de csak a szórakozás kedvéért, igazán ilyen hűvös időben nem sok értelme volt az egésznek.

Horgászat kezdete
Horgászat kezdete

A horgászat közben figyeltük az ébredező természetet, a vonuló madarakat, és a környéket: szinte tökéletes volt a csend és a mozdulatlanság.

Semmi jele sem volt a vízben életnek: sem az úszón sem a fenéken nem történt semmi. Hogy ne unjam el magamat, sorra vettem a következőkben megoldandó problémákat, gondolkodtam hogy mit és hogyan szeretnék tenni, majd feleségem is csatlakozott hozzám. Egymás mellett fagyoskodtunk és hallgattunk, vártuk a kapást de az valahogy csak nem akart jönni.

Eszembe jutottak a házigazda szavai, amikor mondta, hogy a héten még hajnali jég is volt a vízen, de nyughatatlan természetem már nagyon hívott a vízpartra.

Horgászcsónakban
Horgászcsónakban

Néha a nap is kisütött, de alapjában felhőzettel borított ég volt. Amíg a fenékhorgász szerelék ázott én az úszóval próbálkoztam itt-ott.

Persze eredmény nélkül, és egyre jobban fogyott a reményem a fogást illetően.

Az idő haladtával a fenekező botomat gyakrabban cseréltem és bevetettem a titkos fegyveremet is: az önetetőbe rakott csalimasszához néhány csepp vajsavat adtam. Ez nagyon büdös volt, de hát mit meg nem tesz az ember a sikerért!

Szorgalmasan dobáltam az úszómat ide – oda, hogy hátha sikerül valamelyik öngyilkos halat eltalálnom, azonban semmi eredménnyel sem jártam.

Várakozás a halra
Várakozás a halra

Amikor eluntam az úszós horgászatot, a fenekező bothoz mentem, hogy frissítsem rajta az önetető kosár tartalmát, de amint elkezdtem kihúzni a szereléket, valami furcsa rántást éreztem a zsinóron.

Óvatosan felemeltem a botot, majd egy határozott emelő mozdulattal megfeszítettem a zsinórt, és akkor elkezdődött a ciri-buri!

Beindult az orsó, csörgött a fék, és lazítanom is kellet rajta, mert nem bíztam a zsinór erősségében a húzóerőt megtapasztalva.

Folyamatosan feszesen tartottam a zsinórt: amikor a hal felém közeledett tekertem az orsót mint a güzü, amikor a hal nekiiramodott akkor a féket lazára véve adtam neki a zsinórt. Már körülbelül öt perce küzdöttem a hallal amikor észrevettem, hogy feleségem izgatottan figyel, és szurkolt a sikeremért a stégről, én meg végre ki tudtam lépni a csónakból, és biztos talaj lett a lábam alatt!

Fokozatosan, figyelve a hal fáradását szorítottam a féken és húztam egyre beljebb a zsinórt. Néhány pillanatra azt hittem a lazulás miatt, hogy elment, leakadt a hal, aztán újra nekilódult!

Húsz perc küzdelem után ért az igazi meglepetés, miután feleségem átvette a botot, én meg szákoltam a halat: nem fért bele a szákba, kiemelés közben a szák kerete eltört. Így a hálóval emelni nem tudtam, csak a stéghez húztam a halat. Kézzel emeltem ki, vigyázva nehogy megszökjön, mert a zsinór nem a hal szájából lógott!

Hal a stégen!
Hal a stégen!

Már ezen a képen is látszik, a hal farkának alsó részébe akadt horog, ami szinte belenőtt a csontba. Az én horgom ehhez a horoghoz kapcsolódó szerelékbe akadt bele.

Hal a stégen2
Hal a stégen 2

A bal térdemnél látható a nagyon gyenge szák tartó törött vége. Ez bizony nagyon hitvány darab volt, de kihúztam vele a halat.

Közben azon gondolkodtam, hogy mit is kezdjek ezzel a szörnyeteggel: hűtő kapacitásunk nem volt, a hal romlandó hogy vinném haza, és egyébként is ez busa, és nem szeretem a száraz húsát.

Hal a stégen 3
Hal a stégen 3

Feleségem szorgalmasan fényképezett, és a túlsó oldalról is figyelő tekintetek kereszttüzébe kerültem: Hogy lehetett ekkora mázlija ennek az embernek – hallottam a hitetlenkedő hangokat.

Mindeközben már éppen megsajnáltam volna a halat és a visszaengedésen kezdtem gondolkodni, de a szomszéd bácsi figyelő tekintete felkeltette érdeklődésemet: Megkérdeztem, elfogadja-e ezt a halat ajándékba, mert én sem elvinni nem tudom, és mi nem is szeretjük, mert sok apró pikkelye van, macerás a pucolása és a húsa sem finom.

Hal a stégen 5
Hal a stégen 5

Az öreg bácsi azonnal igent mondott, és hozzátette, ő ismeri a módját hogyan kell elkészíteni és szereti is a busát.

Remegő kézzel és térddel adtam át neki a halam, miután a fénykép elkészült és akkor euforikus állapotban rögtön egy sört és egy unikumot legurítottam. Aznapra már többet nem mentem a vízpartra, délután még jót sétáltunk a környéken és másnap indultunk haza.

Életem legnagyobb halfogása volt, nagyon sportos, küzdős és hosszú fogásélményt nyújtott ez a hal. Sokszor gondolkodtam el ennek a helyzetnek az allegóriáján: teljesen reménytelen helyzetben, amikor senki sem látja értelmét a próbálkozásnak, egy más által gereblyézve megakasztott busát (mert ez a hal planktonevő, fel sem veszi a horgot) a farkánál fogva – egy etetőkosárba akadva – ki sikerült fogjak.

Hát ez nagy szerencse! De aki nem próbálkozik, annak sose lesz szerencséje!

Kommentek, vélemények jöhetnek!

Odakint a parton.
Parton a hallal.
Kategóriák
Véleményem a világ dolgairól

A vizsga.

Ezt a posztot az élet írta. A küzdelemről szól és a rendszerről, ami néha szembeköpi az állampolgárt. Persze ez – ha a többségnek nem fáj – elfogadható egy “demokráciában”. Különösen, ha ezzel a gesztussal még szavazatokat is lehet nyerni. A poszt tartalmát, hangulatát aláfestő borítókép a Pierre Boulle “Híd a Kwai folyón” című művéből készült díjnyertes filmből való.

Még 2001-ben kezdődött ez a történet. Beballagtam a Budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Karának irodájába, a súlyos olajfestékkel többször bemázolt ajtó kilincsét izgatottan lenyomtam, és kezdetét vette az önmegvalósításom egyik legnagyobb, de mindenképpen a leghosszabb kalandja, mely a közeli napokban ér véget. Mondjuk nem úgy ahogy szerettem volna, de majd ítél a történelem.

Akkor, amikor először jelentkeztem felnőttként tanulni nappalin 18-20 éves fiatalok közé, sok minden megfordult a fejemben. Persze néhány nappal lekéstem a februári beadási határidőt, a vegyész dékáni ügyintézői lesajnálva mosolyogtak rám, és bíztattak. … Jöjjön vissza jövőre, akkor talán sikerül!

Közbevetőleg jegyzem meg, hogy már ebben a pillanatban minden felvételhez szükséges okmány és igazolás nálam volt, mert az akkor érvényes szabályzat szerint automatikusan felvették akinek már volt egy diplomája.

Tehát vártam egy évet, majd 2002-ben újra megjelentem a dékániban, és a sikeres felvételivel kapcsolatban mindent sikerült elintézzek.

Nagyon nehéz, de nagyon szép évek következtek, szinte második fiatalságomat éltem meg akkoriban: előadásra jártam, jegyzeteltem, és tanultam. Kerültem az imposztorkodást, délutánonként a munkámat végeztem, csináltam a beadandókat, és tettem amit kell.

Az egyetemi évek alatt sok barátot szereztem, sokakkal a mai napig tartom a kapcsolatot. Azonban már akkor néhány lesajnáló és kaján megjegyzést is kaptam, mert jó tizenöt évvel idősebb voltam és fizettem a tudásért.

Szóval, szálltak az évek, jöttek a gondok, születés,halál, válás, és házasság következett az életemben. 2012 évben abszolváltam az egyetemet, majd P.B. tanszékvezető úrhoz elmentem, és megígértem, befogom a szám, csak hadd diplomázzam le. Az úri becsületszó elég volt, a diplomamunkám elkészítettem, és sikeres államvizsgát tettem. El kell mondjam így évek távlatából, hogy P.B. tanszékvezető tanár úr nagyon emberségesen bánt velem, igazságos és jóindulatú volt velem. Erre is volt példa a műszaki egyetemen. Meg is ígértem neki, ha kívánja, elviszem egy körre helikopterrel, és nem fogja elfelejteni az élményt… Sajnos nem élt vele, de nagyon jó érzésekkel köszöntem el a tanszéktől.

Az államvizsgám után amikor a szerencsések megkaphatták a diplomájukat, az államvizsga bizottság egy tagja legnagyobb megdöbbenésemre odalépett hozzám, és édesapámról kérdezett, mert 2006 óta nem ment el a Rákóczi gimnázium öregdiák találkozójára. Mondtam neki, hogy sajnos már nem tud elmenni, mert meghalt. Hirtelen átfutott a fejemen, hogy amit korábban éreztem igaz lehetett: Apám valahol fentről nézte az államvizsgám.

Ekkor már több forrásból is biztos voltam abban, hogy bár az államvizsgám pillanatában 44 éves voltam, nyelvvizsga nélkül nem fogom megkapni a vegyészmérnöki oklevelet. Már tanulmányaim alatt, is hallottam tanároktól kaján megjegyzést, hogy biztos arra bazírozom, hogy elmúljak 40 és megússzam a nyelvvizsgát, és hogy ez mennyire nem fog sikerülni….

Nem is akartam megúszni a nyelvvizsgát. Bár nagyon nagy lelki gátat kellett legyőzni ahhoz, hogy megszólaljak idegen nyelven. – és itt sorolhatnám a személyes problémáktól kezdődően a rendszerhibákig mindent -, ez legkevésbé sem hatotta meg az akkori oktatási kormányzatot. 2014-ben megkaptam levélben, diploma addig nem lesz,. amíg nem vizsgázom le idegen nyelvből.

Aki ismer engem, tudja hogy angol nyelven értek és olvasok, megszólaláshoz azonban hatalmas stressznek vagy elégséges véralkohol-szintnek kell fennállni a kinetikai gát leküzdéséhez. Ez alapjaiban lehetetleníti el a nyelvvizsgát angolból. Gyermekkori kudarcélmény (hibás kiejtés és megszégyenítés az iskolában) vezetett oda, hogy feleségem tanácsára orosz nyelvet kezdtem el tanulni magánúton.

Heti rendszerességgel, 2 órában Tatjánával, a tanárommal találkoztunk, készültem, sokszor nem csináltam házi feladatot, de az elvégzett munkának kezdett látszani az eredménye:

A műegyetemi nyelvvizsga központban a szóbelim második alkalomra sikeres lett, majd egy évre rá 2020 március 7.-én sikeres írásbeli vizsgát tettem az Elte Origó Nyelvi Centrum Baross utcai vizsgaközpontjában.

És sikerült!

Már akkor a közelgő járvány árnyékában aggódtam, de bíztam a rendszerben: tanultam – vizsgáztam – meg lesz az eredmény. Meg is lett, már április elején örülhettem a vizsgaeredményemnek.

Elkezdtem levelezni a vegyész kar dékáni hivatalával, (mondjuk ki: nem bízva a rendszerben, egyből az oktatási dékánhelyettes asszonynak írtam, mert nem bíztam a rendszerben, de a hivatal bősz ülnöke éber volt, és alacsony szintű lepattintós levelet kaptam, minden érdemi kérdésemre sablonválaszt, mely szerint várjak és figyeljek a KTH honlapra.

És ekkor jött el 2020 április 7.-e, Palkovics miniszter úr nagy napja:

A koronavírus elleni védekezés jegyében – mint fontos és releváns lépést – a kormány eltekint a beragadt 75000 diploma nyelvvizsga kötelezettségének teljesítésétől.

Álltam, köpni, nyelni nem tudtam amikor meghallottam: Éveken át lepattintottak, hogy mennyire fontos, mennyire nem tehetik meg azokkal, akik rendesen levizsgáztak már, mert az ő diplomájuk értékét csökkentené, ha más nyelvvizsga nélkül is megkaphatja a diplomáját.

És most, ezekben a “vészterhes” órákban a legfontosabb dologgá az vált, hogy a beragadt diplomák vizsgakötelezettségének elengedésével lehet csak megmenteni ezt az országot, hazánkat!

Mindezt néhány nappal azután, hogy sikerült letennem a szükséges vizsgákat, valószínűleg (és nagyon szeretném, ha az élet rám cáfolna) pontosan ugyanolyan diplomát fogok kapni, mint aki semmit sem tett ezért:

Kegyelemből elémdobják, gúnyos-kurtán odamondják:

“Na , mostantól szabad vagy!”

Hát basszátok meg!

Napok óta gyűlnek bennem a kérdések, és igazán szeretnék rájuk választ kapni:

Azt gondolom, itt megállok, néhány nap szünetet tartok, és amint az élet továbbírja ezt a történetet, FOLYTATÁS KÖVETKEZIK!

Update #1:

A közlönyben megjelent kormányrendeletre hivatkozással levelet írtam az ITM ügyfélszolgálatának és a BME-KTH hivatalnak. Az ITM válaszára néhány napot kellett várni, addig a BME NEPTUN oldalán ez az ostoba hárítás jelent meg a kérvény ügyében:

Hazudozás elindul. Mintha valami olyat próbálnék kérni amihez nincs jogom.

Elméletileg létezik már kérvény de azt nem lehet benyújtani. Többszöri email és telefonos hárítás után már valamiféle állásfoglalásra hivatkozott a BME-KTH, hogy miért nem végzik el a dolgukat.

Hazudozás folytatódik, mintha valamit elrontottam volna…

Nosza, előkaptam a közben az ITM-ből megérkezett állásfoglalást, mely szerint ugyanolyan diplomát kell kapjak a jog erejétől fogva a döntés után, mint a többiek, és megküldtem a BME-KTH részére. Egy nappal később már le bírtam adni végre a kérvényemet, melyben rámeröltették a keddi vagy csütörtöki átvételt. Na de ha ez kell, hát legyen meg! – gondoltam.

Isten és a KTH malmai lassan őrölnek, de végre elindult valami. Majd egy hónappal a kormányrendelet után a következő üzenetet kaptam a NEPTUN rendszeren keresztül:

Közeledik a cél, megkezdődött a diploma gyártása!

Telt – múlt az idő és a héten észrevettem szerdán, hogy már dékáni aláíráson van a diplomám. Tovább figyelve a státuszomat szombaton (2020.05.16) már arról értesültem, hogy ez is sikerült végre, jelenleg az oklevél másolat feltöltése van soron.

Egyelőre ennyi, amint megkapom végre a diplomám ígérem, kirakom ide a falra közszemlére a nyelvvizsga bizonyítványaim mellé, hogy mindenki lássa, megküzdöttem mindenért, nem kegyelemdiploma az enyém!

Korábban, 2019 évben sikerrel abszolvált szóbeli vizsgám.
A 2020 március 7.-ei sikeres vizsgámról 2020 május 8.-án postán megkapott bizonyítvány.

Történetzáró epizód következik!

Update #2

És eljött a nap, amikor megkaptam a diplomám.

2020 május 19.én vettem a NEPTUN rendszerben a diploma átadás időpontját, ami a héten csütörtök volt. Eligazítás, dress-code és ilyesmik mellett a lelkemre kötötték, hogy egy kék tollat is hozzak magammal az aláíráshoz. Reggel 9.00 ra kaptam időpontot, és néhány sorstársammal izgatottan toporogtam az R épület földszinti Sztálin barokk előterében . Folyamatosan ment a sor, és mindenki szépen megkapta a diplomáját. Én is az enyémet.

A második diplomám.

Az örömbe üröm is vegyült, mert semmiféle ünnepség és dékáni pacsi sem volt. Odaadták, és kész. Alá kellett írni hogy átvettem, aztán az ügyintéző belepillantott, és átnyújtotta az oklevelem. Megköszöntem és átvettem. Odakint az épületen kívül ért a meglepetés, hogy az oklevelemben nem csak az általam kiérdemelt papírok vannak, hanem egy üzenet is. Először azt hittem, dékáni köszöntő vagy hasonló, de nem. Magyarország Miniszterelnöke, személyesen Orbán Viktor gratulált nekem itt.

Életem egy nagy és jelentős szakasza lezárult. Vége, kész ennyi volt. Álltam a döbbenettől, majd hátat fordítottam az egyetemnek és nekilódultam az előttem lévő útnak. A nap sütött, és a kis autó – ami korábban apámé volt- vidáman brummogva falta a kilométereket hazafelé.

Kategóriák
Utazás, szabadidő és mindenféle érdekes dolog.

Húsvét-sziget – Teljesült az álmunk!

Kifáradva érkeztünk a santiagói Arturo Merino Benítez repülőtérre a patagóniai kirándulásunkról. A repülőgép este tíz óra körül kis döccenéssel ért földet, kiszálltunk, majd a csomagjainkat felvettük. Mivel a gépünk a másnap reggeli órákban indult, így úgy döntöttünk, hogy a reptéren töltjük az éjszakát.

A reptéren alvásra, fekvésre alkalmas helyet nem nagyon találtunk, így egy szegletben a délről magunkkal hozott kaját megettük. A hamburgeres, ahol érkezésünkkor jót ettünk, most nem volt nyitva, mert személyzet váltás volt. Elsétáltunk a reptér egy félreeső részére, a VIP váró előterébe, ahol a biztonsági őr rendes volt velünk, és megengedte hogy a hajnali két órás zárásig ott legyünk.

Hajnalban amint a check-in pult kinyitott, odasiettünk. Bár a Húsvét-sziget chilei külbirtok, mégis úgy kezelik, mintha államhatárt lépnénk át: útlevél ellenőrzésen estünk át. Az ellenőrzés kiterjedt a szállásfoglalásra is: a tisztviselőnek be kellett mutatni a szállásunk visszaigazolását. Szerencsére ezt ugyan nem nyomtattuk ki, de a tisztviselő biztosított internet hozzáférést és egyszerűen elegendő volt bemutatni a visszaigazoló e-mailt. Rögzítette és ellenőrizte a levél feladóját és beengedett a tranzit váróba.

Innen már repültek a percek : rövidesen felszálltunk a Dreamliner fedélzetére, a gép nekilódult a futópályának, és már úton is voltunk a Húsvét-sziget felé.

Latam gép érkezése Hanga Roa repülőterére.
Érkezés a Húsvét-sziget repülőterére.

Az utunk nagyon kellemes volt – meglepő volt a korábbi belföldi járathoz képest. Az ellátás és a kiszolgálás jó volt, és a gép kifogástalan, csendes szinte már tökéletes. A szigetre érve a kiszálláshoz a gép az apron-hoz gurult, lépcsőt toltak a gép oldalához, majd “Séta indul!” felhívásra szépen elindultunk a fogadó épület felé. Itt célszerű rögtön megvenni a teljes szolgáltatást nyújtó belépőt a nemzeti parkokba, ami kettőnknek 160 dollárba fájt.

Az ellenőrzések után kiérkeztünk a repülőtér kicsiny de zsúfolt parkolójába, ahol megtaláltuk a szállásadónkat. Nagyon kedvesen fogadott minket, virágot kaptunk a nyakunkba, majd elindultunk az ő mikrobuszukkal.

Útban a szállásra megmutatták nekünk a boltot, a postát – itt lehet pecsétet kapni az útlevélbe – és még néhány helyi mulatót. Néhány perc autózás után érkeztünk a város peremén lévő motelbe, ami nyugodt, csendes helyen, közel az óceán partjához helyezkedett el.

Érkezés a szállásra.

Még érkezésünk órájában ágynak dőltünk, de megkértük a tulajdonost, hogy segítsen helyi idegenvezetőt szerezni nekünk. A válasz nem késlekedett, még a délután folyamán összehozott minket a vezetőnkkel, aki a következő két napon egy terepjáróval elvitt az összes nevezetes helyszínre minket. Így nem kellett sem járművet bérelni, sem bánkódni utólag egy kihagyott nevezetesség miatt. Mindenkinek merem ajánlani, a napi 120 dollárért egész napos kényelmes programot vásároltunk.

Szállásunkról sétálva értük el a Csendes-óceán partját.

A szálláson kipihentük az előző nap fáradalmait, majd sétáltunk, kerestünk egy éttermet, és élveztük a helyet. Különleges érzés volt, mintha Thor Heyerdahl könyvébe toppantunk volna be: A tengerparton megláttuk a szobrokat, amiket gyerekkorom óta vágytam látni. Ez a vágyakozás szüleim könyvespolcának átböngészésekor kezdődött, amikor kezembe került apám egyik sokat olvasott könyve, Thor Heyerdahl: “Aku-Aku, a Húsvét-sziget titka.” Az elnyűtt borítón lévő kép megelevenedett bennem, amikor megláttam a szobrokat. Amikor később egyszer öcsémmel évődve beszélgettünk, hogy ki hova tervez utazni a családjával, akkor született meg bennem a végső döntés, erre a különleges szigetre mindenképpen el fogok utazni!

Ezek a gondolatok jártak a fejemben, amikor hazafelé lépkedtünk szótlanul az óceánparton. A parti séta után visszaindultunk feleségemmel a szállásunkra, és izgatottan beszéltünk a következő napi programunkról. Tervezgettük, merre, mit és milyen sorrendben szeretnénk meglátogatni, és mint utólag kiderült – teljesen feleslegesen.

Visszafelé a tengerpartról a szállásunkra.

A szállásra érve csodálatos kerti növények fogadtak minket. Érdekes volt megfigyelni a levegő fűszeres illatát, és a dísznövényeket, amiket eddig csak cserépben láttam.

Szállásunk előkertje.

Hamar állom jött a szemünkre, majd másnap kezdődött a kalandunk.

Folytatás következik hamarosan…

Másnap reggeli után megérkezett Nicolas, a vezetőnk. Először megmutattuk neki a korábban a reptéren már megvásárolt látogató jegyet a nemzeti parkba, és megfogadtuk a tanácsát a sorrendet illetően.

Tudni kell, hogy a szigeten a látványosságok jó része szabadon látogatható a megvásárolt jeggyel, azonban két terület, a az “Ahu Tongariki” és az őslakosok életét bemutató park csak egyszer nézhetőek meg. A látogatást a jegyekre pecsételéssel tartják nyilván. A többször látogatható helyeken is alkalomszerűen van ellenőrzés, de a már lepecsételt jeggyel is beengednek.

Őslakosok ideiglenes szállása
Sátorház

A területet bejárva megismertük a szigetlakók történetét, életkörülményeit.

A kövekkel körberakott kis kertekben a szálló sós vízpermet ellen védett helyet hoztak létre, itt növényeket termeltek.

Az őslakosok életkörülményeinek megismerése után a hatalmas kőszobrok meglátogatása következett:

Elsőként egy szobor szeretnék mutatni, aminek az ufológusok nagy figyelmet szenteltek: a szobornak több keze van mint szokásos.

A négykezes moai. Ahu Huri A Urenga.

Azonban vezetőnk meggyőző magyarázata szerint a szállítás közben letört az eredeti keze, majd új kezet faragtak a szoborra.

Talán a legmonumenetálisabb szoborcsoport volt a következő állomásunk.

Ahu Tongariki, üdvözlet ez édes öcsémnek!

A hatalmas szobrokat szemlélve, némán, áhítattal lépkedtünk a fűben. A talapzat nem közelíthető meg, csak körbejárható. Érdemes megfigyelni, hogy a szobrok háttal állnak a tenger felé. Innen az egyik kőbányába vezetett az utunk, ahol a szobrokat a hegy tufás kőzetéből az őslakosok kivájták, kifaragták.

A szobrok keletkezése a kőbányában.
A szobrokat a kőzetből vágták ki.

Itt több készülő moait is láttunk. A kőbányát az őslakos kultúra hanyatlása során felhagyták.

A nap végén Hanga Roa városba visszatérve már sajnos a posta zárva volt, így az útlevél pecsételés elmaradt. Szép és fárasztó nap volt mögöttünk, a városban vettünk némi élelmet és a közös főzőkonyhában estebédet készítettünk magunknak. Itt étkezés közben ért minket a következő meglepetés: szomszédaink, egy másik házaspár szintén magyarok voltak! Milyen kicsi a világ, és magyarok mindenütt vannak!

A kirándulásunk sikerességén felbuzdulva a másnapi folytatásra ismét felkértük vezetőnket, majd pihenni tértünk.

Folytatása következik hamarosan…

Kilátás a fennsíkról.
Kilátás a fennsíkról.

Másnap, ébredés és reggeli után kávéztunk a kertben, vártuk a vezetőnket. Várakozás közben beszélgettünk és gyönyörködtünk a virágokban.

A szállásunk kertjében szép virágok nőttek.
A szállás kertjében néztük a virágokat.

Rövid várakozás után megérkezett vezetőnk, és útra keltünk a terepjáróval. Első állomásunk a Rano Kau-vulkán krátere volt, majd a hozzá közel eső Orongo, ahol a szigetlakók madárember kultuszának időszakában a versenyek zajlottak. Itt a megmaradt romokat néztük meg.

Rano Kau-vulkán krátere és tava.
Rano Kau-vulkán kalderája.

A vulkán kráterének belső oldala napjainkban a szigetlakók által művelt terület, oda turistáknak nem lehet belépni. Felosztották egymás közt a területet, és ott mindenki műveli a saját kis földrészletét.

A madárember kultusz során a vulkán kráterén keresztül vezetett a verseny útja, aminek győztese a következő évben a szigetlakók vezetője lett.

Kilátás Orongó romjai közül.
Orongo romjai mellől a tenger Motu Iti (háttérben), Motu Kau Kau (középen)

A csodás panoráma megtekintése után a sziget belsejébe vezetett az utunk, ahol a moaik haját adó vörös köveket bányászták. Először visszasétáltunk Rano Kau kráteréhez, majd innen terepjáróval folytattuk utunkat.

Rano Kau krátere.

A kőbánya után felkerestük a felfedezők ahu-it, amiknek a különleges elhelyezése első pillantásra feltűnt: a szobrok a sziget többi szobrától eltérően az óceán felé néztek.

A felfedezőket fogadó moaik.
A felfedezőket fogadó moaik.

Innen a tenger partjára sétáltunk, és idegenvezetőnk megmutatta az őslakók egyik szakrális helyét, a “világ köldökét”. Az itt lévő nagy kő magnetit volt, és ennek segítségével mágnesezték fel az iránytűiket az őslakók.

A világ Köldökel

Ez tulajdonképpen a pilisi szív-csakra párja is lehetne, gondoltam, bizonyíthatná-e föld ősi magyar eredetét… Ezek a gondolatok voltak a fejemben, aztán meggondoltam magam, amikor a vezetőnk kérdésre az őslakók kannibalizmusát sem tagadta. Ez biztosan nem a magyarok földje…

Aznapi kirándulásunk az Anakena parton ért véget, itt pihentünk és fürödtünk egy keveset, majd visszatértünk szállásunkra. Sajnos ez alkalommal is lekéstük a postát, így nem lett pecsétünk az útlevelünkbe. De emléknek megtartottuk a szorgalmasan pecsételt nemzeti park belépőjegyet.

Naplemente a szállásunk mellett
Húsvét-sziget naplemente

Este, – mint gyakorlott megtekintők – kiültünk megnézni és végigfényképezni a csodás naplementét, és magunkba szívni ennek az érdekes helyszínnek a végtelen nyugalmát. Sötétedés után indultunk haza feleségemmel, és aludni tértünk.

Másnap vendéglátóinkat megkértük, hogy leveleinket adják postára, mert ezt elmulasztottuk, és ez jó ötletnek bizonyult: néhány hónap múlva mindenki megkapta tőlünk a neki címzett képeslapot.

Elvittek minket a repülőtérre, ahol már sokakkal együtt vártuk a kontinensre visszatérő gép érkezését.

Az ellátás most is kiváló volt, késő este érkeztünk vissza a santiagói Arturo Merino Benítez repülőtérre. Először az érkezésnél megismert hamburgerest kerestük fel, itt múlattuk éjfélig az időt, majd a kocsikölcsönző felé vettük az irányt.

Következett Juan Carlos mutatványa és az északi kaland, de ez már egy másik poszt lesz a jövőben.

Köszönöm az érdeklődők kitartó figyelmét, és várom a kommenteket!

Kategóriák
Maga az iparos. Történetek a múltból és a jelenből.

Az Igazság Szája beszél hozzád! Meg akarod ismerni a jövődet?

Közeledik a születésnapom, ilyenkor mindig pakolgatok a műhelyemben. Közben sokat gondolkodtam, milyen poszt legyen a következő, talán kajás – túlélős? Esetleg utazós? Nem tudtam, és nekiláttam a rendcsinálásnak. A műhely sarkában kezembe került egy doboz, tartalma egy jól záródó műanyag szatyorba csomagolva. Kinyitottam és belepillantottam, bár a szatyrot megismertem azonnal. Emlékek árasztottak el, és már rögtön tudtam, hogy miről fog szólni ez a poszt. A zacskó tartalmát a borítóképen láthatják az érdeklődők, emlékeimet pedig a következőkben olvashatják.

Ez ismét egy retrográd vezetett túra az emlékeimben. A megnevezett emberek valódiak. Egyesek élnek, mások már abban a játékteremben játszanak Cherry Bonus3-as játékon, ahol nem kell fizetni a kulcsolásért. A posztban szereplő technika valós és működik. Csak tanulási, ismeretterjesztő céllal ismertetem. Gyártói kódot nem teszek közzé, bár ha valaki figyelmesen olvassa a posztot rájön, irreleváns. Az eljárás működésére jelenleg semmi garancia sincs, a gyártó régen megváltoztatta a bootstrap kódot.

Amikor először olvastam a Star Wars könyveket, még nagyon fiatal voltam, de megragadt bennem egy gondolat: Minden Jedi lovag maga készíti a fénykardját, igazi mester szerszámokkal. A poszt borítóképén látható – ezzel a hasonlattal élve – egy csillagromboló és a fénykardom.

Az általam csak “csillagrombolónak” nevezett eszközt a mesteremtől kaptam, (V barátom, köszönet érte) és még néhány posztomnak biztos szereplője lesz. A fénykardom viszont magam készítettem, de ez egy másik történet.

Szóval, úgy 1995 táján, túl az elő komolyabb nehézségeken, a sors a pénznyerő automaták világába sodort. Ekkor ismerkedtem meg Tutuval a cigánnyal. Igazi szarházi volt a szó minden értelmében, de ezt csak később értettem meg. Akkor amikor megismertem, jó üzleti ajánlattal állt elő.

“Lenne itt egy meló – de alig van rá pénz!” mondta, és vigyorgott ostobán.

“Mi lenne az?” kérdeztem közömbösen.

Elővett egy cédulát és arról olvasta fel:

“MC68705 microcontroller kiolvasás”, mondta – a “c” betűket hangsúlyosan megnyomva, hogy műveltebbnek tűnjön gondolom -vagyis inkább olvasta a céduláról – , és ahogy ránéztem csodálkoztam, hogy ezt képes volt kimondani.

Azt mondtam neki, hogy találjon erre más madarat, mert én drága leszek neki erre. Elköszöntem tőle, majd beszéltem V barátommal, hogy mi fán terem ez és hallott-e már róla. Akkor már neki is volt egy olyan készüléke, amiben ennek a kontrollernek a 40 lábú változata rejtette a titkot, szóval pont mint egy érett mérges pattanás, a feladat kész volt a megoldásra. Elhatároztuk, hogy hagyjuk egy hétig főni a levében a cigányt, – úgyse talál erre mást mert ez kemény diónak tűnik – aztán jól megkérjük az árát.

Közben elkezdtünk ismerkedni a mi munkánk tárgyával.

mc68705 memory modell
mc68705 memory modell

V barátom eprom égetőjének programozási listáját végignéztük és ekkor esett le először az állunk, mibe is készültünk belevágni a fejszénket: Ezt a típust az akkor nagyon korszerűnek számító égető NEM ismerte! Ennek fele sem tréfa gondoltuk, de ha már belefogtunk nem adjuk fel az első puskalövés előtt a csatát.

Először megszereztük a programozásról szóló információt: ez egy különleges példány, a benne lévő bootstrap kód egy külső epromból magára másolja a tartalmat és így nem lehet kiolvasni, mert igazából semmit sem ad ki. Jó kezdet – gondoltam.

68705 programmer
68705 programmer schematic

Mesteremmel elhatároztuk, hogy az elején kezdjük: Először felpuhítjuk, aztán jöhet a filézés!

Megépítettük a programozó hardvert és elhatároztuk hogy kipiszkáljuk belőle ha lehet a bootloader kódját hátha előrébb leszünk vele.

A bootloader megszerzése.
A bootloader megszerzése. Ennek a programnak a beégetésével kaptuk meg a bootloadert.

A programot megírtuk, beégettük egy epromba és beprogramoztuk a kontrollerbe.

Ekkor került elő a “csillagromboló”. A portkártyát egy 286-os PC-be téve extra portokhoz jutottunk. Az első lépésben csak a mikrokontrollerből jövő adatokat gyűjtöttük és tároltuk el, hogy a bootloadert megszerezzük.

A bootloader kitöltése és megértése után nem sok lehetőséget láttunk a feltörésre: tényleg azt csinálta amit kell. Beégette a programot majd vissza ellenőrizte az eprom címbuszának pörgetésével és kész.

Másnap hívott a cigány, és elhatároztam, hogy belevágok, mert volt egy ötletünk V barátommal. (Igazából nem emlékszem, de szerintem egyszerre jutott eszünkbe a megoldás egy kis brainstorming közepette. Nem akarom elvenni senkitől sem a dicsőséget)

Akkori mértékkel mérve jókora munkadíjat kértünk a cigánytól, – hátha nem adja meg a megrendelője -de megadta, és a következő hétvégén már az asztalunkon volt a mikrokontroller, valamint egy üres példány, hogy abba égetve a tartalmat a megrendelőnek vissza tudjuk küldeni, hogy ellenőrizze. Anélkül, hogy ő maga ki tudná olvasni, legfeljebb plusz egy kontrollere lesz, előrébb nem jut vele.

Először is megértettük és megismertük a beégető algoritmust : A gyártó – Motorola – úgy tervezte a típus tárolóját, hogy ha ki van napoztatva akkor zérus bájtok olvashatóak ki belőle. És itt bökték el igazából a dolgot. Mint egy rendes epromnál is, ha ki van napoztatva az égetés során az 1-es értékű bitből lehet 0 értékűt programozni az égetéssel. A zérus értékű bitből pedig csak napoztatással lehet újra 1-es értékűt csinálni. Motoroláéknál ez éppen fordítva volt, és itt nyugszik a hiba gyökere is: vagyis ha egy bájtra zérus értéket akarok ráprogramozni, akkor az biztosan nem csinál kárt, mert ha a bit zérus volt akkor az is maradt, ha 1-es volt, akkor ott hibázott, de a tartalmat nem rontotta el.

Ezek után nekiálltunk és új programot készítettünk a “csillagrombolóba”. Átgondoltuk, hogy a program 1 MHz-es órajellel működik az égetés során, nosza, kicseréltük lassabra – az égetés lassabb lett, de gond nem keletkezett. A PC-re írt programot úgy kellett megírni, hogy semmilyen megszakítás ne vegyen el időt a pascal kód futásától. Erre szolgált az interrupt technika:

A programunk fő ciklusa.
A programunk fő ciklusa.

Az egész titok a 200 ms várakozás során bekövetkező első megszakításban történik.

Ahhoz, hogy megértsük, először a portkártyával kapcsolatos eljárásokat ismertetem:

A hívott eljárások és a kipörgető fügvény
A hívott eljárások és a kipörgető fügvény

Érdemes az utolsó függvényt megfigyelni: egy timeoutos várakozás egy bitre, és ha az visszajön akkor a visszaadott érték hamis lesz. Minden más esetben pedig igaz.

És akkor következzen a lényeg!

A titok nyitja, a kipörgető
A titok nyitja, a kipörgető

A send_data eljárás a portkártyán keresztül az eprom databitjeit helyettesítve nullákat küld a mikrokontrollernek, és a program vár egészen addig, amíg a VERIFY led (bit) nem billen, elkezdődik az ellenőrzés.

Mivel nulla biteket szimulál az epromból a portkártya így a benne lévő programot nem módosítja az ismételt égetés. Persze a tartalmat ezelőtt NEM napoztattuk ki, így a kiolvasni kívánt tartalmat a kis szerencsétlen MCU felül próbálta írni nullákkal, – ami nem okozott kárt. Hogy ez miért fontos, azt a vájt fülűek már tudják, de a többieknek elárulom:

Mert a programozás után jön az ellenőrzés!

Amint a mikrokontrollerből (PB.1 U1 pin 26) megjön a jel, – ezt figyeli a wait_pgm eljárás – kezdődik az ellenőrző ciklus! A portra az eprom nullás címe kerül (a pörgető számláló U3/10 láb) órajelét figyeli a wait_clk (az első a számláló reset miatt irreleváns) és teszteli a mikrokontrollert : ha nem jön a következő órajel a számláló továbbléptetéséhez az égetési hibát jelent, vagyis az ellenőrzésre elküldött bájt hibás volt. Lehet újrakezdeni az egészet!

Nos így lehet kipörgetni, kipróbálkozni a mikrokontroller tartalmát, ugyanis egy bájt legfeljebb 256 különféle értékű lehet, és ha szerencsénk van és jó értékkel próbálkozunk, akkor megjön a következő címet befetchelő órajel!

A szarvashiba a tervezők részéről itt lett elkövetve: csak belül meg kellett volna jegyezni hogy nem volt sikeres az ellenőrzés, és az eredményt csak a végén kiadni az egészről. Így gyakorlatilag lehetetlen lett volna visszajelzést kapni az egyedi próbálkozások sikeréről. De hát ez a lyuk benne volt, és a csillagromboló sem hibázta el, célbatalált.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a program először hibás volt, egy bájtot még várt volna a kiolvasáshoz, így miután először jól lefutott, teljesen befagyott, reménytelenül resetelni kellett a PC-t. Bosszantó volt tudni, hogy ott a tartalom a befagyott PC-ben.

Ez azért volt különösen fájdalmas, mert 13 óra várakozást követelt egy pörgetés.

A program javítása és ismételt futtatása után előállt a hőn áhított tartalom. Beégettük még egy mikrokontrollerbe és átadtam a cigánynak.

Nemsokára fülig érő szájjal jött és hozta a megbeszélt összeget, mert nem volt más választása, nem tudott megkerülni minket.

Az égető készüléket elküldtük a megrendelőnek és igazából akkor tudtuk meg, hogy ez egy jósgép volt. Ki gondolta volna?!

Utólag megtudtam a cigány pont megszorozta kettővel a munkadíjunkat a megrendelő felé, de hát Ő már csak ilyen volt. Meg is érdemelte a sorsát, mert az ilyen fajta csak a bajt keresi egész életében.

Nagy élmény volt, és ezek után kértem és kaptam egy “csillagrombolót” a V mestertől. A fénykard készítése azonban egy másik, újabb történet! Kommentek, kérdések jöhetnek, holnap 51 éves leszek.

Kategóriák
Utazás, szabadidő és mindenféle érdekes dolog.

Menj tovább több mint ötszáz kilométert! Budapest-Moszkva-Budapest

Vannak mondatok, amik megragadnak az ember fejében, váratlanságuk és meglepő tartalmuk miatt. Egy ilyen mondatról szól ez a poszt.

Körülbelül tíz éve, hogy feleségemmel elhatároztuk, hogy felkeressük húgomat Moszkvában, ahol ők akkoriban éltek. És – hogy izgalmasabb legyen a dolog – elhatároztuk, autós kiránduláson tesszük meg ezt az utat.

Hajnalban indultunk Budapestről, még reggeli váltás előtt értünk az ukrán határra. Rövid idő alatt beléptünk ukrán területre, majd átkeltünk a Kárpátokon. Lemberg, Zsitomír, Kiev volt a tervezett útvonal. Akkoriban egy I-GO navigációt használtam, MohaBá rendíthetetlenül sorolta a teendőket.

Az ukrán utak gyalázatos minőségűek voltak, de az autó szépen falta a kilométereket. Este, sötétedésre értünk Kiev alá, a jávorszarvashoz címzett fogadóban aludtunk meg. Sajnos már nem találtam meg a fogadó linkjét, azóta valószínűleg megszűnt vagy átnevezték.

Hajnalban indultunk tovább, hogy a reggeli forgalom előtt átjussunk Kiev utcáin.

A reggeli már a határ előtt ért minket, de muszáj volt sietni , mert nagyon hideg volt.

A határállomásra érkezve szerencsére nem kellett sokat várni, hamar átjutottunk. Egyszeri belépésre jogosító vízumunk volt, egészségbiztosítás és nemzetközi zöldkártya volt amit kértek még. A belépéskor vállalnom kellett, hogy az autót ki is fogom vinni az országból, egy külön dokumentumban rögzítették ezt.

A belépéstől néhány kilométer megtétele után az M3 útra tértünk rá, Brjanszk, majd Kaluga irányába.

Brjanszk előtt az úton.
Lepukkant orosz táj az útról fényképezve.

Izgatottan kerestük az első pénzváltót, majd a tankolás lehetőségét. Sajnos, az nem volt, így a benzinünk majdnem kifogyott volna, ha nincs egy marmonkanna velünk. Benzin betöltés után folytattuk utunkat. Jellemző, hogy amint hozzákezdtem volna a betöltéshez – tölcsérem nem lévén – egy egyszerű PET palackot vágtam szét, és ahogy szerencsétlenkedem a kannával és a tölcsérrel, már megálltak autósok, akik szívesen segítettek volna. Feleségemmel elboldogultunk, majd ettünk egy kis csokit és indultunk Moszkva felé.

Ekkor – ha jól emlékszem Brjanszk után – mondta MohaBá a poszt címét is adó mondatot “Menj tovább több mint ötszáz kilométert”!

Feleségemmel összenéztünk, és megjegyeztük, hogy még a navigáció sem tudja / akarja megmondani mennyi van még hátra. Átéreztem, hogy Napóleonnak és Hitlernek sem lehetett könnyű dolga. Az út gyatra, a forgalom minimális volt, de a gép szorgalmasan falta a kilométereket.

Meglepő volt, hogy már a Kárpátok óta egyetlen nagyobb nem emberi élőlényt – vadat, akár élő vagy elütött állatot – sem láttunk. Kihalt, szürke tél utáni mező volt a táj, ameddig a szem ellátott körülöttünk. Moszkva közelébe érve egyre szélesebbek lettek az utak, és nőtt a forgalom is. Az út mellett árusok gombát, marozskát, (mocsári hamvas szederből  (Rubus chamaemorus) készült lekvár) mézet és füstölt halat árultak.

Moszkva előtt telefonáltam a húgomnak, hogy csak késő estére érünk hozzájuk, mert a forgalom egyre erősebb lett, és mi is megálltunk egy füstölt halat venni. Feleségemmel a vett halat úgy papírból felfaltuk, életmentő volt ez a kis kaja.

Moszkvába 2049 kilométer megtétele után fáradtan érkeztünk még éjfél előtt.

Másnap nagyot pihentünk és a városi forgalmat már ismerve tömegközlekedés mellett döntöttünk.

Moszkva, 2009. Taganszkaja.
Moszkva, Taganszkaja, metróállomásról útban a titkos bunker felé.

Moszkvában a városnézést sétával kezdtük a Tverszkaja úton, a Vörös térig, majd a Kreml erődjét jártuk be.

Jurij Dolgorukij, Moszkva alapítójának emlékműve.
Jurij Dolgorukij, Moszkva alapítójának emlékműve.

Továbbhaladva megérkeztünk a Vörös tér bejáratához. Az utunk előtt képről és a televízióból láttam a teret, és megdöbbentőek voltak a méretei.

A Vörös tér bejáratánál.
A Vörös tér előtt.

A térre belépve végigjártuk a nevezetességeket, a Történeti múzeumot, a Lenin mauzóleumot és a Kreml erődjét is felkerestük. A mauzóleum mellett az erőd falába és a díszsírhelyekre temetett hírességek sírjait néztük meg. A neveket böngészve szinte hallható volt a történelem és az idő folyása.

Némán sétáltunk tovább a Kreml bejárata felé, az Ismeretlen Katona emlékműve, a Hős városok emlékművei mellett az Alekszandrovszkíj kerten át. A kerten át feljutva értük el a belépő kaput. Fent, az erődben láttuk a Cár harangot és a Cár ágyút.

a Cár – ágyú.

Sétánk után visszatértünk a szállásunkra, majd az élményektől és a gyaloglástól elfáradva elaludtunk.

Másnap ismét sétáltunk a Vörös téren, majd a Kremlben a Gyémánt – alap kincseit kerestük fel.

Ásványtani múzeum tárlója.
Ásványtani múzeum tárlója.

Megnéztük az Ásványtani múzeumot, és a Vörös hadsereg múzeumát. Itt vannak kiállítva a földön zárt tárlóban a hadizsákmányként lefoglalt II. világháborús német zászlók is. Láttuk továbbá Francis Gary Powers amerikai pilóta lelőtt U-2 kémrepülőgépének darabjait.

Sétánk során útba ejtettük a Megváltó Krisztus székesegyházat, amit a kommunista időkben leromboltak, majd a kilencvenes években nagyon szépen helyreállították.

Megváltó Krisztus székesegyház.
Megváltó Krisztus székesegyház

Utunk során többször kajáltunk olcsóbb helyeken, például az ásványtani múzeum étkezdéjében, de a legjobb dolog amit találtunk, az egy önkiszolgáló étteremlánc üzletei voltak. Itt svédasztalos rendszerben többször degeszre tömtem magam.

Moszkva part, háttérben a Kreml.

A harmadik napon az Űrhajózási múzeumot és egy titkos bunkert kerestük fel a Taganszkaja metróállomás mellett.

Az Űrhajózási múzeum előtt az Interkozmosz emblémájához hasonló emlékművet és Koroljov szobrát láttuk a parkban.

Űrhajózási múzeum, 2009 Moszkva.
Űrhajózási múzeum, 2009 Moszkva.

A múzeumban többek közt Koroljov személyes tárgyait, jegyzeteit is láttuk a kiállításon.

Koroljov emlékműve.
Koroljov emlékműve.

Gondolkodóba ejtett, hogy ez a társadalom mennyire értékelte az embereket, de különösen a tudósait, hiszen a híres repülőgép tervező Antonov és a rakétaprogram atyja, Koroljov egyaránt munkatáborban raboskodtak és embertelen körülmények közt szenvedtek.

A múzeum nagyon érdekes volt, láttunk rakétahajtóművet és az űrhajósok mindennapi élete során használt tárgyakat is.

RD-214 rakétahajtómű
RD-214 rakétahajtómű

A múzeumnak volt magyar vonatkozású része is: Az interkozmosz együttműködésben mindeddig egyetlen magyar űrhajós, Farkas Bertalanról is látható volt kiállítási anyag.

Farkas Bertalan az első magyar űrhajós.
Farkas Bertalan az első magyar űrhajós.

A nap végén elmentünk a Taganszkaja metróállomásra, amitől néhány lépésre nyílt a korábbi titkos bunker. Itt akkor amatőr kiállítás volt, amit fiatalok tartottak üzemben. Lefelé 310 lépcsőn kellett lemenni, felfelé szerencsére lift hozott fel minket.

Moszkvai tartózkodásunk végéhez közeledett, a hazaindulás előtt a húgom férje meghívott minket a Puskin kávéházba, csodálatos és elegáns hely volt, de nem a mi pénztárcánknak való.

Hazafelé szintén Kiev felé indultunk. Ismerősként haladtunk az úton, és csak néztem az égen a felhőket, amint távolodtunk Moszkvától.

Az orosz – ukrán határra érve kisebb sort kellett kiállni visszafelé, és még az orosz oldalon egy tiszt kezünkbe nyomott egy papírt, és mondott valamit, hogy ezt kell kitölteni. Én ezt nem értettem jól, de a feleségem szerencsére igen. Kifogástalanul kitöltötte a papírt, majd átadta a tisztnek.

A tiszt átvette a papírt, majd fejét ingatta, és szólt:

“Вы не правильно заполнили декларацию!” – azaz mi nem jól töltöttük ki a nyilatkozatot. Feleségem nyúló arccal és hibátlan kiejtéssel visszakérdezett:

“Как правильно заполнить ?” – vagyis, hogyan kell akkor kitölteni ezt a nyilatkozatot.

A tiszt elővett egy nyilatkozatot, kinyitotta és benne volt egy ötszáz rubeles bankó, és így szólt:

“Вот так нужно заполнить!”

Erre vettük a “lapot”, kitöltöttük a nyilatkozatot, immár helyesen és végre hazafelé indultunk!

Ezzel búcsúzott tőlünk Oroszország, de később még egy út alkalmával visszatértünk ide. Nagyon megkapó volt a vidékiek őszinte kedvessége, és a világbirodalmi státuszt is jelképező nagyság mind az építészet mind az egyéb műalkotások területén.

Másnap a Kárpátokhoz érve ismerős tábla várt minket:

Kárpátaljára értünk.

A határra érve viszonylag kis várakozás után átjutottunk, a magyar vámosok kellemetlenkedése már szinte fel sem tűnt, kihajtva a záhonyi határállomásról azonban már a magyar területen boldogan köszöntöttük egymást feleségemmel. Felhívtuk szüleinket, és megtudtuk, hogy otthon már készül számunkra a finom húsleves és rántott szelet, amúgy magyar módra. Jó volt hazatérni, de megfogadtam, hogy amint a lehetőség engedi újra ellátogatunk Oroszországba. Eddig több tervünk is született erre – Kalinyingrád átutazó vízummal, vagy Finn oldalról Karélia és Szentpétervár, a gulág szigetekkel, de a politikai helyzet romlása egyelőre késlelteti utunkat. De ami késik, az nem múlik – reméljük!

Kategóriák
Véleményem a világ dolgairól

Gondolatok a koronavírusról és a történelem forgó kerekéről.

Szeretném néhány gondolatomat megosztani az olvasókkal, ami a mostanság történt, történő veszélyhelyzettel és járvánnyal kapcsolatban a fejemben megfordult.

A megértéshez tudni kell, hogy gyerekkori meghatározó emlékeim a hetvenes évek közepébe vezetnek vissza, emlékszem, amikor sötét szobában bámultuk a televíziós készüléket, amikor csak mogyoróültetvényesnek csúfolták az amerikai elnököt, Jimmy Cartert, és emlékszem, amikor néhány képkockán bemutatták, hogy visszaadták a koronázási jelvényeket.

És emlékszem az olvasókönyvünkre is.

Te jóságos Isten! – Mi minden volt azokban a könyvekben!

Micó a macska, Csoszogi, az öreg suszter, és Gál Géza, aki új gépet kapott, és még sorolhatnám.

Eszembe jut Szilágyi Györg zseniális “Hanyas vagy?” című örök érvényű monológjának az a sora amit ide idézek:

” Mi a Sztrecsnyói piros virágokon nevelődtünk. “

Eszembe jut nagybátyám, aki szintén ’28-as volt, és Apám, és hogy mennyire szerette ezt a művet, és a belőle készült díjnyertes filmet.

Sokszor, amikor elégedetlenkedtünk valami miatt, nagyanyám szavai jutnak eszembe:

“Ha lenne egy kis háború! Akkor megtudnátok…”

Visszatérve napjainkra, kényelmes és nyugodt világunkra, a fogyasztói világ kényelmében éljük napjainkat és dolgozunk.

Aztán hallom a híreket, itt a vírus. Különleges jogrend, vészhelyzet.

És bevillan az olvasókönyvben akkoriban olvasott olvasmány:

Támad a ragály. A tisztiorvos “Piros cédulát” ragaszt.

Mi ’69-esek, ezen nőttünk fel, ezt olvastatták velünk.

Majd, ha leszedik a piros cédulát….

Ezt napjaink kényelméből nézve bizarr múltidézésnek tűnhet, de sajnos kínzó aktualitást ad neki a kihirdetett különleges jogrend.

A technikai civilizáció sokáig megzabolázta a fertőző betegségeket, a technológia felvette a versenyt a természet kihívásaival. Megszülettek az antibiotikumok, és betegségek amiktől mindenki rettegett megszelídültnek látszottak, és az ilyen olvasmányok már-már nevetségessé váltak.

TBC, tüdőszűrés, manapság ez már nem “kötelező”….

Ezek az olvasmányok eltűntek a könyveinkből, kitört a jóléti rendszerváltás és boldog biztonságos jelenben élünk – gondolhatnánk.

Azonban a valóság nem ez. Civilizációnk szinte pengeélen táncol, és bizony nap mint nap adódnak kihívások. Csak a mérete és a komolysága változik. Fejlődik a technológia, egyre nagyobb a népsűrűség, és bizony könnyen eljutunk a gondolatokkal a rémhírterjesztés korlátjáig.

Álljon itt ez a poszt azért, hogy emlékeztesse a mai fiatalságot mindazokra a dolgokra amiket a fejlődésünk során szerencsére magunk mögött hagytunk, emlékezzünk szüleink által megélt nehézségekre, tanítsanak a régi bugyuta olvasmányok, mert valóban igen apró dolgokon múlik a mai fejlett társadalom létezése.

Vélemény, komment, csak mértékkel!

FRISSÍTÉS:

Megjelent a piros cédula aktualizált változata:

A piros cédula régen és most.

A posztban lévő képek Tankönyvkiadó Vállalat “ABC Olvasókönyv“, “Olvasókönyv 2” valamint “Olvasókönyv 3” című könyvek digitális archívumban elérhető példányából lett idézve.

Kategóriák
Maga az iparos. Történetek a múltból és a jelenből.

Bepillantás a nyerőgép programozás rejtelmeibe.

Ez egy olyan poszt, melynek tartalmát a gyakorlati élet inspirálta. Szeretnék bepillantást nyújtani azoknak az embereknek, akiket valamilyen szinten megérintett ez a világ, hogy mivel is kerülnek szembe, amikor leülnek a nyerőgép elé. Viszonylag száraz, szakmai írás, melynek sorait a különféle játékprogramok megfejtése során szerzett információk támasztják alá. Éppen ezért ez a cikk számítástechnikai oldalról közelíti meg a témát. Szívesen venném pszichológus vagy más játékszenvedéllyel foglalkozó, humán oldalról közelítő szakember véleményét és kiegészítéseit.

A poszt célja ismeretterjesztés, és bepillantás a függőség világába egy másik nézőpontból. A közölt módszerek, algoritmusok bárki által szabadon implementálhatóak, azonban az eredményekért semmilyen felelősséget nem vállal a szerző.

Sokéves tapasztalat alapján néhány szakmai szempontba foglalva felsorolnám a nyerőgép programokkal kapcsolatos követelményeket, amik pályám során előfordultak.

  • Egyszerű játékterv
  • Egyértelmű ábrák, nyerő kombinációk
  • Gyors lefolyású legyen a játék.
  • Nagy nyeremény (főnyeremény) ígérete
  • Érdekes, izgalmas legyen a játék
  • Jövedelmező legyen a játék (legyen haszna a háznak)
  • Biztonságos legyen a játék megvalósítása.

Ebben a posztban leginkább a függőséget befolyásoló tényezőkkel szeretnék foglalkozni, amit leginkább a “játék érdekessége” pontba lehetne befoglalni. A téma tárgyalását közelítsük meg a bank (ház) oldaláról és induljunk ki onnan, hogy a játéknak profitot kell termelnie.

Ezt legegyszerűbben a játékterv alkalmas meghatározásával érhetjük el. Ilyen például a rulett játéknál a “0” mező szerepe. Másik lehetőség a szemléltetésre, hogy tekintsük az egyszerű dobókockás kockajátékot, mely ötszörös főnyereményt fizet, ha a játékos eltalálja előre az általa dobott számot.

Ebben az esetben annak a valószínűsége, hogy nyer 1/6 , mert hat szám közül egyforma eséllyel jöhet ki bármi, míg a nyereség ötszörös tét, így a ház haszna minden dobáson 1/6 tét.

A számítás visszafelé is működik, a biztos nyeréshez mindenképp mind a 6 számra kell fogadni (a dobókocka a hagyományos, hatoldalú) de csak egy szám nyer, és ez ötszörös tétet fizet.

Ez az egyszerű játékterv is elegendő a játékhoz, azonban ez a játék -gondolom nem árulok el nagy titkot – nem nagyon hozza lázba a játékosokat, mert előbb utóbb megunják. Másik részről, a játékterv átlátható, és eléggé mazochistának vagy függőnek kell lenni ahhoz, hogy ilyen játékba belekezdjen valaki.

És itt kezdődik a tudomány. Hogy mi az, amitől érdekessé, izgalmassá válik egy játékterv, és milyen eszközökkel lehet ezt az izgalmat felkelteni, fokozni, a játék sikerességének érdekében. És mivel lehet rávenni az embereket arra, hogy kifosszák magukat nagy valószínűséggel.

Induljunk el legegyszerűbb mechanikus félkarú rablóktól! Ezek az automaták nem csalnak – hiszen a szalagokra festett ábrák adott sorrendjét nem lehet befolyásolni, a tárcsák megállása egy mechanikus gép esetén véletlenszerűnek tekinthetjük.

A tárcsák vizsgálatát legegyszerűbben úgy lehet elvégezni, hogy sorra vesszük a lehetséges megállási pozíciókat és elvégezzük a játékterv szerinti kiértékelést. Az összes kifizetett nyereményt egységnyi tétre vonatkoztatva meg lehet határozni a játék visszafizetési arányát.

Ahhoz, hogy megértsük, miért sikeres az egyik félkarú és miért sikertelen a másik, amikor a visszafizetési arányuk hasonló, a tárcsákat további vizsgálatnak érdemes alávetni!

Vegyük észre, hogy két tényező azonnal adódik, amit érdemes megjegyezzünk:

  • A folyamatos nyerési élmény illúziója (pénzcsörgés)
  • A majdnem nyertem élmények gyakorisága.
  • A folytonos manuális ingerlés élménye (bedob – húz – bedob)

Nyilván a technika fejlődésével (és most itt ugorjunk a jelenbe a képernyőn folyó játékok világába) ezek a lehetőségek megváltoztak, kiszélesedtek.

Megmaradt a pénzcsörgés élménye, a manuális cselekvés gombnyomásra változott – és kiszélesedett például a duplázó játékoknál – két gomb közül kell választani. Ez nyilvánvaló de nézzük tovább a lehetőségeket!

A videós megvalósításában bár a szalagok kiosztását is lehetne változtatni képernyőnként, de ez az általam megismert programokban nem járt út. Tulajdonképpen a fejlesztés az eredeti és bevált szalagok leprogramozásával indultak. Az így kapott játék élménye nyilvánvalóan hasonlított a régi mechanikus játékhoz.

Az első lényeges eltérések a mechanikus implementációkhoz képest

  • A nem nyerő de izgalmas (majdnem nyerő) kombinációk gyakoriságának növekedése
  • Bónusz (ingyenes) játékok megjelenése
  • Bizonyos események, kombinációk gyakoriság eloszlásának eltérése a véletlenszerű (normális) eloszlástól.

Szóval akkor mit is csinálnak a mai nyerőgépek azért, hogy “belehulljanak” a játékosok a gépbe?

Elsőként említeném a játékosok által csak “nyerő széria” elnevezésű élménycsoportot. Ennek megvalósítása viszonylag egyszerű, több szalagkészlettel rendelkezik a program és alkalmasan megválasztott időnként (játékszám eltelte után ) vált a szalagok között. Így például érdekesebb sok apró nyeremény véletlenszerű kiadása után átvált a gép nagy nyereményekben gazdag de kis nyereményekben szegény szalagra. Mindkét szalag elméleti visszafizetési aránya ugyanaz lehet, azonban a változékonyság és a mégis érzékelhető szakaszosság új, függőséget gerjesztő élményt ad a játékosnak. Az ilyen ciklikusság továbbá adja a játékosok másik kedvenc élményét, amit “uralom, kiismertem a gépet” élménynek is neveznek.

Másik ilyen fogás, amivel a videó játék implementációk élnek, a nem nyerő de érdekes kombinációk gyakoriságának emelése. Ilyen lehet például az öt tárcsás gépen megfigyelhető gyakoriság eltérés a következő két kombináció közt:

A ténylegesen nyerő BBBBX (négy egyforma és valami) és a negyedik tárcsán lévő B figura egy pozícióval eltolt helyzete (alatta vagy felette) a várt kétszeres gyakoriság helyett 3-3.5 szeres gyakoriságot mutatott az elemzett esetben.

A harmadik ilyen trükk, a bónuszjátékok megjelenésével a játékosok mazochizmusát teszi próbára. Ha minden véletlen lenne, akkor két ingyenes bónuszjáték közt játszandó játékok számát vizsgálva annak normális eloszlásúnak kellene lennie valamilyen várható átlagos érték körül. A valóság azonban teljesen más.

Ez a bónuszjáték gyakoriság valahogy így néz ki a kísérletek alapján:

Bónuszjáték gyakoriság statisztika
A képen egy bónuszjátékot is adó nyerőgép bónuszjáték kiadási gyakorisága látható.

A vizsgálat módszertana az volt, hogy számoltam hány játékot kell játszani a következő bónuszjáték eléréséhez. Ezeket csoportokba helyeztem a bal szélső oszlopnak megfelelően, majd megszámoltam hány tagja van az egyes csoportoknak. Így készítettem gyakoriság sűrűségi hisztogramot.

Vegyük észre, hogy a két kísérletben két bónuszjáték közt a legrövidebb játékmennyiség 5 illetve 7 játék volt, a legtovább pedig a második kísérletben 711 játékot kellett várni! És a gyakoriság nem a véletlen műve, ezt semmiképp sem lehet normális eloszlásnak nevezni!

Szóval, ennyi után látható minden értelmes ember számára, hogy ez az ipar mennyire kifinomult eszközöket használ, és mennyire van belső gátlása, érzékenysége a felelős játékszervezésre, a játékszenvedéllyel megvert emberek megmentésére.

Elmondhatom, hogy a nyerőgép egy jól megkonstruált pszichológiai fegyver más pénzének legális elszedésére. A szerencsejáték ipar jelenlegi szabályzását tekintve mindenki beláthatja, hogy mindez a lehetőség kevés kivételezettek előtt állami segítséggel nyitva lévő piac. És az ilyen piaci szereplők mondvacsinált felelős játékszervezése csak humbug. (Mert a valóság egy a kaszinókban használatos játékprogramból készített statisztika szerinti.) Az ilyen mélységű vizsgálat (egyáltalán nem mély, csak nem nyilvánvaló) már messze túl van azon a határon, amivel ezek a piaci szereplők valaha is foglalkoztak, vagy egyáltalán megértenek.

Remélem izgalmas volt az írásom, különösen ajánlom mindenkinek akit valaha is megérintettek a félkarú rablók. Kommentek jöhetnek!

Kategóriák
Utazás, szabadidő és mindenféle érdekes dolog.

Az örökké termő fa szigetén

Gyermekkorom egyik kedvenc meséje volt Tersánszky Józsi Jenő: “Misi mókus kalandjai” című meséje. Szüleim olvasták nekem, diafilmen néztem testvéreimmel, és a téli estéken folyton folyvást beült a fejembe az örökké termő fa szigetének képe.

Egy kedves barátommal és párjával – aki pont egy napon ünnepli velem a születésnapját – elhatároztuk, hogy meglepjük magunkat egy álomutazással egy szép és kellemes szigetre. Hosszas keresgélés után találtunk rá Thoddoo szigetére, a Maldív-szigetek egy távolabbi tagjára.

A repülőjegyet az Emirates légitársaságtól vásároltuk, a szállást interneten keresztül kerestük, és angol nyelven leveleztük a szálló személyzetével.

A főszigetre érkezve a repülés fáradalmait kipihentük, majd vártunk az átkelőhajóra. A főszigetre áthajózni a repülőtérről utólag feleslegesnek bizonyult, mert a szállásunkra szállító hajó indulás után a repteret ismét érintette.

Egyre távolabb
Speed-boat fedélzetén útban Thoddoo szigetére

Mintegy másfél órás tengeri utazás közben más szigetek mellett is elhaladtunk, a hullámok dobálták a csónakot, és egyszer előttünk állt a sziget kikötője, ahol a következő napokban pihenni fogunk.

Todo sziget partjai előtt
Thoddoo szigetének kikötője, két órás hajóútra Malétól.

A kikötés után elfoglaltuk a szállásunkat, ami a várt minőségű volt, nem okozott csalódást számunkra.

Szállásunk
Relax residence hotel

A repülőút kifárasztott, másnap a feleségemmel hajnalban elhatároztuk, hogy felfedező útra indulunk még a reggeli előtti időszakban, megkeressük a strandot, megnézzük mi van itt.

A strand üres, minket vár
Szabadstrand a hajnali órákban.

A következő napokban igazából pihentünk, és élveztük a természet érintetlen szépségét. Állandóan azon gondolkodtam, hogy ha létezik, akkor valahogy így néz ki a mesebeli sziget, ahol az örökké termő fa található. Az időjárás kellemes volt, a víz 28 fok, szóval minden adott volt a kikapcsolódáshoz.

A szigeten nem sok programra volt lehetőség, de mi nem zajos ünneplésre, hanem pihenésre vágytunk. A velünk utazó barátaim búvárkodással töltötték pihenésüket, képeikből ide beillesztek néhányat egy galériába.

A szigeten néhány programlehetőség adódik, de szerintem pont ez a jó, nincs zaj, nincs diszkó, nincsenek részeg turisták.

A szállásunkon az étkezés jó és bőséges volt, minden nap volt hús és gyümölcs bőségesen.

Kaja_1
Csirkehús zöldségkörettel és rizzsel.

Az ebédhez mindig volt gyümölcs, ezt különösen jól esett fogyasztani. Sajnos a svédasztalos vacsorák az orosz vendégek miatt nem voltak jók, de a szálló személyzete erre is odafigyelt: Mi szándékosan később jöttünk, és külön nagy tálon kaptunk az ételekből. Nagyon ízlett nekem a polipos – rákos rizs.

Kaja_2

A szigeten töltött napjaink evéssel, alvással és strandolással teltek. A választható programok közül a parti vacsorát mindenkinek tudom ajánlani, nagyon hangulatos naplementés vacsorát költöttünk el a feleségemmel.

Alkony
Naplemente a tengerparton.

A másik program amit kipróbáltunk a tengeri horgászat volt. Erre a programra előre kellett jelentkezni és kora délután indult a hajó. A hajó legénysége először makrélákat fogott, és ebből készült a csali.

Fishing
Készül a csali a pecázáshoz.

A legénység jól ismerte a víz alatti áramlási viszonyokat, és olyan helyre vezette a halászcsónakot, ahol a halak ki-be jártak a lagúnába. Itt megállva csak be kellett lógatni a horgászzsinórt a vízbe. A pecázás technikája annyi volt, hogy a fenékig engedett csalit a fenékről vissza kellett húzni körülbelül 60-90 centiméterrel és itt kellett apró mozdulatokkal emelgetni a kapásig.

Fishing

Ez nagyon hamar megtörtént, ekkor a halat csak ki kellett emelni a vízből. A legénység segített a zsákmány azonosításában, mert néha például nem kívánt zsákmány is akadhatott a horogra. Ilyen eset velem is történt, amikor egy muréna-féle halat fogtam. A veszélyes halat a személyzet kiszabadította, majd visszadobta a tengerbe. A következő kapás sem váratott magára sokáig.

Fishing

A kifogott halak nagyon változatosak, szépek és színesek voltak. Mintha csak egy óriási akvárium díszhalai lennének.

Fishing

A magam részéről a halakat sülve szeretem legjobban! Ezért a kifogott halakat a szigetre vittük, ebből készítették el a házigazdáink a vacsoránkat grillrácson.

Fishing

A fogás bőséges volt, így mindenkinek jutott a tányérjára falat bőven. Feleségemmel nagyon szeretjük a halakat, ezért hatalmas élmény volt a vacsora. Az orosz vendégek korábban már megvacsoráztak és így mi következtünk!

Fishing
Sült tengeri sügér zöldséggel.

Szinte repült az idő, a napok egymásba olvadtak és csak pihentünk. És sajnos mint minden rossznak és minden jónak, ennek az üdülésnek is közeledett a vége, a búcsú a szigettől és vendéglátóinktól.

Hazafelé

Az utolsó reggel kivitték a csomagjainkat a kikötőbe majd újra hajóra szálltunk. A speed-boat nekilódult, és álmaink szigete távolodott majd eltűnt a látóhatáron. Maléba érve zökkenőmentesen kikötöttünk a reptéren, és hazaindultunk.

Kirándulásunk az örökké termő fa szigetére életem egyik csúcspontja volt. Alapvetően nem szeretem a napot, a meleget, de itt a béke és a természet szépsége megérintett: bármikor visszatérnék, csak alkalom adódjon rá!

Kategóriák
Utazás, szabadidő és mindenféle érdekes dolog.

Az út végén. Messze idegenben, a zúgó tenger partján.

Gyerekkoromban szüleim sokat meséltek, és sok mesében ott volt, hogy “túl az Óperenciás-tengeren, és az Üveghegyen is túl, ahol a kurta farkú malac túr ..”. Nos, akkortól fogva bújt a fejembe, vajon milyen is a világ vége? Tényleg le lehet ülni és lehet lógatni a lábamat a semmi fölött?

Mint kíváncsi embernek az élet elhozta azt a lehetőséget, hogy személyesen meggyőződjek milyen is ott. Először a könnyebbik feladat megvalósításának láttam neki: utazást szerveztem Észak felé, az úticél Nordkapp volt.

Útban a világ vége felé
A világ végéhez túl az Óperenciás-tengeren és az Üveghegyen át kell menni.

Sok kaland, fáradtság és küzdelem után elértem északon az út végét. Ide nem a szokásos képet teszem ki, mert az túl sablonos lenne, hanem egy olyat, ami a láblógatásról és a kontinens végéről jut az eszembe.

Az út vége - Észak
Nordkapp, egy kicsit messzebbről, hogy milyen a szárazföld vége.

Ezt a környéket többször, alaposan bejártuk fiaimmal és feleségemmel, talán később erről is készítek posztot. Ezután már csak a déli irány volt hátra.

Sokat készülődtünk feleségemmel, szerveztünk, és gyűjtögettünk mire sikerült arra is eljutni. A kontinens déli végén a Magellán-szoros partján jártunk, ameddig a lehetőségeink engedték. Kiindulásnak Punta Arenas-t választottuk, ide utaztunk és itt béreltünk autót.

Útban - Dél
Az út a világ végére – délen

Ahol a kontinentális területnek vége van, ott a chilei emberek egy kis emlékparkot készítettek, ebben jártam, a kép itt készült.

Az út vége -Dél
Délen, a világ végén.

A helyszín érdekessége, hogy a parkban van egy másik domborműves emlékmű is, Chile térképével. A térképen az Antarktisz kontinensből egy szeletet is sajátjukként tüntetnek fel.

Chile és területi követelése
A chileiek így gondolják.

Körbenézve azonban még nem volt vége az útnak, így autóba ülve egy földúton továbbhaladtunk. Útközben egy farmot láttunk lovakkal, és eszembe jutott : ha valahol, hát itt túr a kurta farkú malac.

Aztán kiértünk a tengerszoros partjára, és megértettem, valójában számunkra ez az út vége, mert a felázott homokra nem mertem autóval ráhajtani.

És az igazság.
A valóság az, hogy az út folytatódik még, csak az autónkkal nem mertünk továbbmenni. A föveny felázott, és a világ végéről egy autómentés…

Ezt szerettem volna megmutatni, és elmondani. Az út vége relatív fogalom, mindig van tovább, de nem biztos, hogy érdemes és lehetséges továbbmenni az úton. A valóság nem mindig olyan mint várja az ember, és még a világvégén is találkozunk területi követelésekkel… 🙂

Tetszett, érdekes volt? Megvolt? Írd meg!

Kategóriák
Maga az iparos. Történetek a múltból és a jelenből.

Az első küzdelem

Az ember soha sem felejti el az elsőt. Így van ez mindennel, és mindenkivel. Történt egy szép napon úgy 1986 év elején ha jól emlékszem, hogy beleestem egy számítógép játékba és a zenéjébe. Nem kis utánajárásba került míg sikerült bakelit lemezen a YUGOTON kiadásban megszerezni a lemezt, és még az iskolai műhelyben használatos kék kabátom hátára is felrajzoltam a lemezborítóról és a játékból ismerős ábrát.

Szóval egy szép napon V. barátomhoz mentem számítógépezni és büszkén mutatta nekem ezt a programot eredeti műsoros kazetta kiadásban. A játék már korábban megvolt DD (Dinamic Duo) feltörésben, azonban volt egy játék – a repülős bombázós fali képből nyíló -, amit megérintve az a törés szénné fagyott.

Ekkor V barátommal elhatároztuk, hogy majd mi megmutatjuk, és kipróbáljuk a karmainkat ezen a kazettán.

Ez egy retró poszt, vezetett élménytúra az emlékeimben. Minden itt olvasható dolog 1986 környékén történt, amikor ilyesmire még semmilyen szabály sem vonatkozott. Jelen poszt célja az élmények megélése, szemléltetés és oktatás. Semmi egyéb. A tartalmakat képeket emulátorból mentetem ki, de minden helyen elmondom hogy annó hogy és miként jártam el. Az élmény szempontjából mindegy.

Szóval volt ez a műsoros kazetta, aminek betöltését elkezdve villant egyet, majd lefeketedett és zenélni kezdett, és már ment is a játék.

Az első nehézséget a “rögtöninduló” okozta. Ezt a szót “rögtöninduló” mi alkottuk V barátommal az olyan programokra, amik anélkül elindultak hogy bármit is csináltunk volna. Az ilyesminek a leküzdése a belépő egy ilyen feladatra. Annó két választásunk volt, vagy a COPY190 nevű programmal, ami más címre tölti be kazettáról a fájlt, mint ahova eredetileg töltődött, majd lemezre menti, vagy egy TR-DISKUS nevű program használata, ami kazetta bufferrel együtt mentette a programot két részben lemezre. Mi biztonság kedvéért ez utóbbit választottuk, így eljutottunk a lemezen tárolt és DISKDOCTOR programmal átírható loader kódjáig.

A kazetta buffer tartalma a fejléc beolvasása után
A kazetta buffer tartalma a fejléc beolvasása után

A képen látható az eredeti kezdőcím, és a kazetta buffer tartalma. A töltés 0x0316-tól tart a képernyő közepéig körülbelül, nem emlékszem meddig. Ez már tartalmazza a “rögtöninduló” vektorokat, ezért azt átírhatóvá kell tenni. Ez csak lemezen működik, ezért az átírás ott történt.

a tartalom beindulás előtt, betöltődés után.
A memória tartalma a “rögtöninduló” rutin indítására szolgáló vektorok kiemelve.

A “rögtöninduló” kipukkasztása után alapos vizsgálatnak vetettük alá a bootloader kódját, azonban a töltőprogramon kívül semmit sem találtunk: minden a következőkben betöltött programokra mutatott, azok pedig még a kazettán csücsültek.

Azonban azonnal szemet szúrt egy utasítás:

A program elindítása a bootloaderben
Minden titok kútforrása, a betöltött program indítócíme.

Ezután ide olyan megállító kódot írtunk, aminek a futását jól látunk a képernyőn és itt megállíthatjuk a programot.

A boot folyamat vége
Ez állítja meg a programot a resethez.

Ezt a jelenben emulátorból így végeztem el, akkor a rendelkezésre álló néhány bájt helyre DISKDOCTOR programmal írtuk be.

Figyeljük meg a bootloader program elindulását, lemásolja először magát 0x0200-ra, majd a következő blokkot egy bájttal eltolva tölti le. Ez azért érdekes, mert első blikkre azt gondolná az ember, hogy csak a lapcím változik, így az abszolút címzésű JMP utasítás saját magára 0x03f5 lenne. Ez persze hibára fut.

az ellenállás utolsó próbálkozása…

Szerencsére akkor is rájöttem, rájöttünk erre és alkalmasan átírva elindítottuk a program betöltését lemezről. Ez telerondította a képernyőt, majd indításra várt. Akkor is, most is ügyelve a képernyő mozdítatlanságára el-sys-eltük a programot. Kép lefeketedik, majd indul a töltés és a zene.

Az átírt loader indítása.

Eközben már azon gondolkodtunk, hogy hogyan fogjuk kipiszkálni a memóriából a még be nem indult programot. De erre V barátomnak már megvolt a módszere : az EPYX Fastload klón kártyájának monitorával a veremtárba (0x0100) a ROM memóriákat lelövő kódot írtunk (x01:=0x34) majd lemásoltuk az illető 16k-s szeletet 0x4000 re. a másolás után reset, majd a terület kimentése. Így négy betöltésből megvolt a teljes program memória.

közel a program indítás
A felesleges feliratok színmemóriás elfedése után a feliratok helyeit is feltölti a loader!

A memóriákat visszatöltve és elindítva a program elindult ! HEURÉKA, azonban az első meglepetés itt ért minket: a program egész életében csak a loader állítja be a videó szeletet és a színmemóriát, így a sprite animáció helyett csak kuszaság mozgása látszódott. Az azonban már nagy örömre adott okot, hogy a színmemóriában látszódott a képváltások háttere.

Nosza lementettük a színmemóriát és az IO beállításokat, és összetömörítettük a programot 0x0400-tól 0xffff-ig. Az utolsó bájtok is fontosak voltak, mert ezek vektorálták a megszakító rendszert.

Egy feljavított TMC (The Mercenary Cracker) tömörítőt használtunk, de a széttömörítés előtt még visszaállítottuk a színmemóriát és az IO beállításoktat. A széttömörítés idejére 0xd011 regisztert letiltottuk, így a feltört program szépen indult be. (a TMC crunchert azért kellett feljavítani, mert csak 208 blokkig bírt tömöríteni nekünk azonban ez kevés volt)

És mi ebből a tanulság?

Soha sem értettem meg, hogy ha már ilyen jó bootloadert írt a csávó aki ezt elkövette, akkor miért nem:

  • töltötte felül a 0-ás, 0x0200, 0x0300 lapokat, vagyis saját magát például úgy, hogy memória átfordulással (0xffff után átfordul, körbetölti a memóriát, egy ilyen játékot láttam annó nem is bírtunk hozzányúlni , ez volt a “The Young Ones”, de ez már egy másik történet.)
  • miért nem törölte a veremtárat, hogy oda ne lehessen kódot írni.
  • egyáltalán, miért jött vissza szubrutinból ide elindulni, azaz, miért nem később betöltődő turbóval beolvashatatlanná tett kódból indult el?

De mint minden ilyesmi bőven elavult az ISEPIC és társai megjelenésével. Maradt az élmény.

FGTH - the starting picture
Minden kész! játék a memóriában, közvetlenül elindulás előtt. Ugró cím 0x60aa

Igazából olyan katartikus élmény volt látni a beinduló programot, barátommal megélni ezt a munkát, néha bosszankodva egy szalagos LOAD ERROR miatt, hogy mind a mai napig megmaradt bennem az élmény. Meghatározó része lett az életemnek, semmi nem adott akkora lökést, boldogságot mint a reccsenő jég szava. És jég azért volt bőven ezen a programon hát még az ezután következőkön!

Ja és a sikerélmény! A Dinamic Duó elkúrta, nekünk meg sikerült!

Kategóriák
Véleményem a világ dolgairól

Duális képzés – merénylet a kiművelt emberfők sokasága ellen.

Régóta hallgatom a kedvenc rádiómat, a Kossuth rádiót. Mostanság csak nemzeti szócsőként leírható rádión keresztül propaganda adások, tematikus műsorblokkok hírei, információi ugyan szólnak a háttérben, de jelentésük úgy esik át a fejemen, mint a rossz húszforintos az érmevizsgálón. Felül be, alul ki.

Fiam iskoláztatása és hat osztályos gimnáziumba kerülése okán erre az egy témára még érzékeny vagyok. Álljon itt egy interjú átírt változata, ami élőben 2020.02.03 napi reggeli műsorban hangzott el Dr. Parragh Lászlóval, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével (az átiratban P) és a riporter (R) közt:

08:48:42 R: Jó reggelt kívánok!


P: Jó reggelt kívánok!


R: Na hogy is van ez, mi ennek a duális képzésnek a lényege? Nem munka melletti tanulás, hanem egyszerre képezik szakmára és egyszerre felsőoktatásban? Most a felsőoktatási részéről beszéljünk!


08:48:51 P: Persze, hát a duális képzésnek a legfontosabb eleme, hogy a gyakorlati ismereteket azt valós környezetben szerzi meg az ember. Keveset beszélünk róla, de mondjuk az orvosképzés az tipikus duális képzés. Hiszen az orvosi egyetemen egy úttal egy klinikán dolgozik a fiatal orvosjelölt. És ez igaz egy mérnökre, igaz egy tanárra, mindenkire, aki a valós életben ténylegesen jól akar majd elhelyezkedni és meg akarja állni a helyét a pályáján.


08:49:26 R: Ugye ez eddig úgy volt, hogy rövid szakmai gyakorlat, most ez azt jelenti hogy ez kibővül. Tehát sokkal több van ebből a bizonyos gyakorlati részből?

08:49:30 P: Hát a világ fejlett részén ez a folyamat látszik. Tehát az látszik, hogy a németeknél, franciáknál, az amerikaiaknál arra törekszenek, hogy minnél hosszabb időt töltsön a gyakorlati képzésben a fiatal, és ott sajátítsa el azokat a fortélyokat, amik a szakmához vagy hivatáshoz – talán a hivatás a jobb kifejezés ebben – hivatáshoz tartoznak és utánna tényleg legyen sikeres az életben


08:50:00 R: Most a szakképzési törvény a… visszamegyünk eggyel a szakképzési törvény végrehajtási rendelete a napokban jön ki. Mit a legfontosabb változás talán érdemes róla beszélni most a felvételik idején?


08:50:10 P: Hát ezt nem az én tisztem kommentálni. Vannak is ebben szakmai vitáink, mi abból indulunk ki, hogy minden olyan irány ami a gazdaság felé viszi az oktatást az hasznos a számunkra. A végrehajtási rendeletnek majd a tételes ellemzése a következő napoknak a feladata.


08:50:40 R: Ugye … Volt egy fő filozófia, ugye amiről már beszéltünk korábban, ami a változásoknak a lényege, ez miben áll, ami biztos hogy megvan?

08:50:43 P: Nagyon sokan azt hiszik, hogy a képzés az egy olyan terület ahol egyszer majd véget érnek a változások. a valóságban a képzésben miután az élet változik, és az élet elvárásai , a munkaerőpiac elvárásai változnak, folyamatosan egy változásnak lehetünk a tanúi. Most egy olyan jelentős lépés történik. Ami tovább erősíti a gyakorlati képzést, tovább viszi a dualitás felé, vagy a duális képzés felé ilyen értelemben az egész oktatást. Másik oldalról pedig teljesen egyértelműen a diákoknak vagy hallgatóknak az érdekeit szolgálja.


08:51:25 R: Hogy néz ki most a munkaerő piaci igény, ön hogy látja hogy lehet hosszú távon gondolkozni vagy ez is pillanatról pillanatra változik? hogy lehet összehangolni, mert nyilván egy oktatási rendszer hosszú távon tud építkezni, a haszna az hosszú távon jelentkezik, mint ahogy a munkaerő piac változik, tehát a mi az egészséges út.


08:51:44 P: Ez egy abszolut lényegi összefüggés, vagy lényegi kérdés. Miután a piac változik, ehez igazodni kell, így aztán abból kiindulni, hogy ha most tanítunk valamit, az életünk végéig alkalmassá tesz bennünket a munkaerő piacra , az egy botorság, az egy nagy hiba. Ebből következően a felnőttképzés az igazi kihívás. Az, hogy hogyan tudom igazítani a tudásomat az élet újabb és ujjab kihívásai felé. vagy irányába. Tehát hogyan tudok két három évente megújulni, ha úgy tetszik, egy egy szakmában. Vannak olyan területek amik korábban nem léteztek. Száz évvel ezelőtt a hintó készítő egy biztos piac volt. Ma már nem az. Ma egy robbanó motor fejlesztő az minden bizonnyal egy kíváló szakma. Húsz év múlva az ördög tudja, hogy mi lesz ezzel a területtel. Tehát, az élet változik, szerencsére az életünk hosszabbodik, ebből következően nekünk a mindennapi tudásunkat hozzá kell igazítanunk a minden napok kihívásához.


08:52:47 R: Nyilván az azért úgy van, hogyha valaki elindul egy irányban, például mondjuk a motorfejlesztő mérnöknél ő azért könnyebben áll át esetleg az elektromos motorok fejlesztésére mint mondjuk aki teszem azt egy egészen más szakmát tanult eddig. Tehát itt ilyen határterületekben kell gondolkozni…mikor átképzésről beszélünk.


08:52:59 P: Egyértelműen. Persze,és abban kell gondolkozni az én álláspontom szerint, hogy a tudást kell egymásra illeszteni, vagy egymásra rakni. Tehát van egy alaptudásom, azt soha nem fogom elveszteni, és arra kell ráépíteni a következő, a következő és a következő ismereteket.


08:53:25 R: De ugye ez nyilván a munkavállalónak is az érdeke, kiben talál erre partner az oktatási rendszerben persze, de ki az aki ebben valójában leteszi a garast, hogy merre?

08:53:32 P: Hát ennek két nagy felülete van, az egyik a vállalati továbbképzés, amit nem szabad elhanyagolni és lebecsülni mert azért anyagi, mert profitérdekei okán olyan munkaerőt szeretnének akik a legnagyobb hatékonysággal tud dolgozni, tehát tényleg olyan tudást adnak át amit hasznosítani tud a munkavállaló. A másik pedig az állami intézményrendszer, aminek a felelőssége pedig hát az oktatáspolitikán nyugszik.

Ennyi volt az interjú szövege körülbelül – néhány zavaró nyögés és öö-zés kihagyásával, bárki ellenőrizheti a szócső archívumában.

Mi ezzel a gondom?

Két alapvető természetű gondom van az interjú tartalmával, gondolataival kapcsolatban. Az általam igen tisztelt elnök úr érveléstechnikája és az a szándék – ami a hangzatos érvek megvalósítóinak tényleges akarata.

Először is, vegyük szemügyre elnök úr “bástya – megnyitását” vagyis, hogy a duális képzés legjellemzőbb példájaként elnök úr az orvosképzést említi. Nos, én nem vagyok orvos. De annyi ismeretem van ebben a témában, hogy tudom, az általános orvosi alapképzés is különleges terjedelműnek számít a hazai felsőoktatásban (innen van az idézet)

” Az általános orvos szakra felvettek egységes, osztatlan képzésben vesznek részt, tizenkét félév után szerzik meg a mesterfokozatot. Az első két évben alapozó elméleti tárgyakat tanulnak a diákok, de a képzésben a klinikum is megjelenik. A harmadik év még javarészben elmélet, negyedik és ötödik évben elsősorban klinikai tárgyak szerepelnek a tananyagban. Hatodik évfolyamon a hallgatók a közvetlen betegágy melletti gyógyító munkában vesznek részt, a tanulmányok pedig szakdolgozattal és záróvizsgával fejeződnek be. “

Valamint a kapcsolódó szakorvosi képzés (mire rezidensből szakorvossá képződik valaki) sem két pillanat, (innen pontosabb információ érhető el) szakirányoktól függően 3-6 év.

Mindezeket mint “általános duális képzés példája” felvetni a mostanság meghonosodó ipari gyakorlatban büszkén emlegetett BSC szintű képzés gyárakhoz, üzemekhez kapcsolt formájához nagyon durva csúsztatás szerintem. Mondom ezt azért, mert ezekben az intézményekben minden különösebb elméleti alapozás nélkül az illető gyárakban, üzemekben használatos technológiák magas szintű kiszolgálására képeznek ki magukat diplomás embereknek gondoló kezelőket, akik az egy – legfeljebb két éves elméleti alapozást is soknak tartják, és hamar a termelés szolgálatába képesek állni. Ez nyilvánvalóan jó az üzemeket működtető tőke érdekeinek, mert ezek a speciálisan képzett szakemberek nem fognak elmenni máshova (elméleti alapvetés hiánya miatt) és pont ezért rövid képzéssel, kis költséggel állíthatóak szolgálatba.

Az ilyen duálisan képzett szakemberek csak pontosan azt a területet kapják meg tudásként amit az ipar szükségesnek lát, ezzel kötve röghöz őket. De hova vezet ez a folyamat, ha például az eddigi technológiát a gyáros elviszi hazánkból? A duálisan képzett szakemberek megsüthetik a tudásukat, ott állnak megfürödve, elméleti alapok hiányában.

Igazából elnök úr is mondja az interjú során, hogy a tudás egy része egész élethosszon keresztül elkíséri az embert, és folyamatosan tanulni kell a szinten maradáshoz. Ezzel teljesen egyet tudok érteni, azonban azzal a gyakorlattal, ami ennek a gondolatnak a jegyében történik már nem. Véleményem szerint az a tudás alap, amit a felsőoktatásban a hallgató megkap és egész élete során magával visz, olyan szélesnek és alaposnak kell lennie, amennyire csak lehet: Ez biztosítja a műszaki értelmiség szabadságát. Nincs kötve x gyártó technológiájához, hanem univerzális tudásalappal rendelkezve nincs függésben jövendőbeli munkaadójától. Tudása itt is, ott is mérnöki. Ha nem hajlandó megfizetni az árát a munkáltató, akkor tud és képes odébb menni akár egy országhatárral is. Nem így a duálisan képzett “diplomás”, akinek a tudása szervesen kapcsolódik az adott technológiához vagy informatikai háttérhez, esetleg képzési szerződésen keresztül “röghöz kötött”! Vissza kéne adni a régi egyetemi diplomák tényleges értékét azzal, hogy tényleges és alapos elméleti tudás birtokában lehessen csak valaki mérnök. Ne nevezzük mérnöki diplomának csak maximum üzemmérnökinek a BSC-s okleveleket, mert ez önbecsapás! Ne áltassuk magunkat azzal, hogy diplomás fiatalok serege áll rendelkezésére az iparnak, amikor pusztán egy adott technológiát, szoftvert képes használni, tudása arra a pozícióra optimalizált, amire őt a duális képzés során kiképezték. Ezért én leginkább a vidéki ipari centrumokban együttműködésben (iskola és gyár) duálisan képzett emberekre a felsőfokú technikusi jelzőt tartom megfelelőnek. (Ebben erősít meg a következő tapasztalatom: Egy gumikat gyártó multicég öt éves MSC fokozatú mérnököket alkalmaz például nyers köpeny tervezőnek, akik nem is tudják valójában milyen anyagokkal dolgoznak, mert az titok, csak “A” és “B” komponens van, és a cég anyaországi telephelyén ugyanezt a tevékenységet technikusok végzik párhuzamosan, mert az ottani viszonyokban csak ezt tudja megfizetni a multi. Ez versenyképesség? Hogy egy summa cum laude végzett mérnök technikusi bérért (anyaország) technikusi munkát lát el Magyarországon? Hát nem. A mérnök kollégám azóta váltott, és már más területen dolgozik.)

Másik részről az interjú mesterkéltsége volt a szemet szúró, erőltetett példájával. Mint gépészmérnök és mint a villamos szakterület erősáramú részében is ismereteket szerzett ember nyugodtan kijelenthetem, ha ezeket a szakterületeket jól kívánja mérnöki munkában ismerni az ember, ezekre külön – külön egy élet is kevés lenne. Az, hogy ezek a területek közt van átjárás ad abszurdum nem lehetetlen, de igazán jó minőségű és elmélyült tudású szakember a szakterületek távolsága miatt szerintem nem tekinthető általánosan példaértékűnek.

Az interjú végén pedig ténylegesen előkerül a tőkeérdek: A lehető leghamarabb, legkisebb költséggel, csak pont annyi tudással, hogy ne ágaskodjon a munkavállaló a hátsó lábára ha kevés a fizetése, szükséges a duálisan képzett bio-droidok előállítása.

Nem kétlem hogy az iparnak szüksége van erősen specializált képességű üzemmérnökökre. De a műszaki haladásnak, a valódi K+F tevékenységnek pedig mély alaptudású tudományos szintű ismeretekkel rendelkező mérnökök derékhadára és akadémiai szintű alapkutatásra van szüksége. És ezeket a szakembereket nem duálisan képző “egyetemeken” képzik a világon. Persze ez nem olcsó. De elengedhetetlen a versenyképesség megőrzésében.

Szerintem ezért borzasztóan káros a duális képzés mindenek előtti erőltetése: Aki ezt választja az tegye, de az állami szektor ne menjen bele ebbe zsákutcába, és ne hagyja magát az ipari érdekek által ebbe belehajszolni!

Ez a véleményem, aki gondolja, írjon vagy kommenteljen!

Kategóriák
Munkával kapcsolatos észrevételek, kérések, kérdések, egyelőre egy halomba, minden ami idefér

ATMEGA 644A – RS485 buszos adatgyűjtő áramkör

A következő posztban szeretnék bemutatni egy olyan témát, ami a műszaki praxis során sokszor előfordul, azonban számtalan apró buktatója van és általában az eredménytermék nem tudja azt, amit az alkotók és a megrendelők elvárnak tőle.

Az én gyakorlatomba is pont ilyen okból került be ez a feladat: Adott volt egy meglévő adatgyűjtő rendszer, ami maximum 30 eszközből néhány bitnyi információt gyűjtött, és képes volt néhány bitnyi adatot – működtető kimenetekként – eljuttatni az adatgyűjtés helyére.

A példaként beszállított alkalmazás több hibával, döcögősen üzemelt és a vizsgálatom után megszületett az újratervezést támogató döntés.

A tervezés során fél duplex kommunikációs protokoll mellett döntöttem, az igények kiszolgálására ez is elégségesnek bizonyult. Döntésem hátterében a duplex kommunikáció ellen a kétszeres hardver igény – és így kétszeres meghibásodási lehetőség – szólt.

A kommunikáció megvalósítására az áramhurkos RS485-ös összeköttetést tartottam a legalkalmasabbnak, mert alkalmas sodrott érpáros vezetéken akár 5MB/s átvitelt 100m+ távolságra is biztosítja.

Ennek tipikus topológiáját a következő ábra mutatja:

SN75176 tipikus alkalmazása
RS485 busz struktúra 32 kapcsolódó eszközhöz.

Az így összekapcsolt mikrokontrollerek (SLAVE-eszközök) egy buszon kapcsolódnak az adatgyűjtő számítógéppel soros porton kapcsolódó busz illesztést és vezérlést végző MASTER eszközhöz.

Ez gyárthatósági és praktikussági okokból azonos hardvert jelent különböző betöltött programokkal.

Az RS485 busz gyártói ajánlat szerinti PCB kialakítására egy példát találunk a gyártó adatlapjában, ami nem sok segítséget, éppen csak iránymutatást ad.

SN75176 tipikus PCB ajánlás

A lényeg azonban így is látható : rövid, vastag vezetékekkel kell az áramkört a busz vezetékhez kötni. A műszaki gyakorlatban sodrott érpáros kábeleket legolcsóbban CAT5E+minősítésű nyolceres “internet” kábelként lehet beszerezni. Ilyen kábeleket praktikusan RJ-45 csatlakozóval mutatkozott célszerűnek szerelni.

Az áramkör tervezésnek szinte egyik kulcsmozzanatához értünk: Az érsorrend kiválasztásnál úgy kell eljárjunk, hogy a kapható kábelek esetén az “A” és “B” vezetékek egy pászmába kerüljenek.

Bus kapcsolat RJ-45 csatlakozón keresztül

(a gyakorlat azt mutatja, ez nem mindíg és nem mindenkinek sikerül)

Jelen példánkban a 4 -5 vezetékek és 3 – 6 vezetékek egy pászmába esnek. A szokásos színjelölés mellett zöld – zöld/fehér és kék – kék/fehér erek. A párhuzamosítást redundancia miatt végzem. A próbagyártás és tesztelés során az összeköttetés minőségi paramétereit lényegesen javította az ilyen párhuzamosság.

Adatgyűjtő készülék PCB SMD beültetés előtt.
ATMEGA644A mikrokontrollerrel készült RS485 buszos adatgyűjtő készülék

A kép jobb oldalán látható a busz csatlakozó foglalata. Ide jó minőségű árnyékolt kivitelű aljzat kerül beültetésre, az áramköri lemezhez forrasztott árnyékolással. A vezetékek topológiáját úgy alakítottam ki, hogy az alkatrész oldalon a csatlakozót árnyékoló fém ne okozzon zárlatot a használat (mozgatás, során a fém ház súrlódhat az alatta lévő fóliával) során.

A két csatlakozó közt található a buszmeghajtó illesztő áramkör, csatlakozása rövid, vastag vezetékkel biztosított.

Félgyártmány forrasztási oldal
ATMEGA644A mikrokontrollerrel készült RS485 buszos adatgyűjtő készülék

Az illesztő áramkör két darab RJ-45 típusú csatlakozóval kapcsolódik a buszhoz: így a kábelek könnyen előre gyárthatóak csatlakoztatásuk gyors telepítést tesz lehetővé.

Az áramkör tervezésénél másik nagyon fontos probléma volt a cél rendszerek digitális földjeinek különböző potenciálja. Ezek elválasztását opto-csatolók biztosítják. A tápenergia ellátás egy közös vezetéken keresztül történik, egy kis kapcsolóüzemű tápegység használatával: így elérhető hogy a tápfeszültség esés a teljes vezetékhosszon alacsony legyen, és az energiaszállítás jó hatásfokon történjen.

Ez különösen fontos, amikor 32 áramkör (teljes kiépítés) kerül telepítésre. A tápfeszültség ilyenkor 20..32 V teljes áramfelvétel 200mA. Így a tápenergia kábelezésre tökéletesen megfelelt a közönséges flexibilis hangszóróvezeték erenként 0.5 négyzetmilliméter keresztmetszettel.

A megépített és néhány száz példányban már telepített készülék 20 MHz órafrekvencián stabil üzemet biztosít 250kbit/sec átviteli sebességen.

Sokakban felmerülhet a busz lezáratlanság kérdése. A busz lezárását praktikusan az utolsó áramkör üresen maradó RJ-45 csatlakozójába egy aljzatba krimpelt ellenállással lehet elvégezni. A tapasztalat azt mutatja, hogy ez szükségtelen.

A bus MASTER készülék paneljén a kommunikációs vonal potenciálját fél tápfeszültség közelébe az R29 és R28 ellenállásokkal lehet elvégezni. A tapasztalat azt mutatja, hogy kompatibilitási okokból ez szükségtelen sőt elkerülendő!

Kategóriák
Utazás, szabadidő és mindenféle érdekes dolog.

Jóbarátunk, Kicsi Joe

A nyáron feleségemmel vettünk egy grillsütőt, és szeretném bemutatni az érdeklődőknek mert teljesen elégedettek vagyunk vele, nagyon megszerettük.

Korábban készítettem már gázpalackból reverse- flow BBQ sütőt, ami jól teljesített, de arra gondoltam, hogy szeretnék egy kicsit továbblépni: mindig vágyakozva néztem az amerikai mintájú BBQ és grill posztokat. Feleségem a teljesen átsült szeleteket szereti, szerintem viszont a rozé a legfinomabb.

Ennek a családi kompromisszum keresésnek lett az eredménye, hogy egy szép napon kertünkbe új lakó költözött, Kicsi Joe. Kicsi Joe egy amerikai sütő – amit itt vettünk – és döntésünk azért szólt mellette, mert benne egy adagban akár négy személyre is készíthető étel, tömege okán még hordozható is, és ha kicsinek bizonyul, akkor még egy ilyen készülék megvásárlása is olcsóbb mintha az egy mérettel nagyobbat (Kamado Joe Classic) vettük volna. Ekkor problémát jelentene, hogy a nagy sütőben nehézkes külön pirítani és BBQ készíteni ételt. Bár létezik osztott rács pont erre, gazdaságosabb két Kamado Joe Junior beszerzése, ha többet szeretnénk.

Ennyi bevezető után lássuk, mi sült ki ezen a szép délutánon a kertben:

A dütés első pillanatai
Előmelegített sütőbe helyezem a tarját

Egy 2.5 kilogrammos sertés tarja került a rácsra amit megelőzően durva darált borssal, köménymaggal, színes paprikával és sóval ízesítettem. Kiszáradását megelőzendő vöröshagymát szeleteltem rá. A sütőbe az indirekt sütőkövet már a begyújtás és az előmelegítés során betettem. A 140 C fokra előmelegített sütőbe a rácsra helyeztem a húst.

Litle Joe munkában.
A sütő süt, én meg pihenek…

A sütés folyamán szép lassan 170 C fokra emeltem a hőmérsékletet. A teljes sütés időtartama egy óra volt, és a sütés elején egy fél maroknyi bükkfa forgácsot is szórtam a tűzre: jó illatú füst jelent meg a hús körül.

Az indirekt sütés eredménye
Az indirekt sütés után feleségemnek szeleteket vágtam le további pirításra.

A sütés végén a húst kivettem egy jénai tálba, és ott pihentettem, amíg átkonfiguráltam a sütőt. Kivettem az indirekt követ és nagy hőmérsékletre ösztökéltem a légbevezető lemez és a füstlap nyitásával. Ekkor behelyeztem a zöldségeket, és a hús szeleteléséhez fogtam.

Az egy órás sütési idő után kivett hús közepéből ujjnyi szeleteket vágtam pirításra a feleségemnek. Ezeket a szeleteket a rácson az indirekt kő eltávolítása után még pirítani fogom.

Ilyenre készül a köret
A köret steak burgonya, grillezett padlizsán és paradicsomsaláta.

A zöldségek kivétele után sütésre kiválasztott szeleteket beraktam a már 250 C fokra hevült grillbe.

Tarjaszeletek készre pirítva
Feleségem kérésére neki még rácson pirítottam a húst.

Közben feleségem steak burgonyát és paradicsomsalátát készített.

Így mire elkészültek a húsok, mindenkinek a kedvence került a tányérjára.

Feleségemtarja szelete és köret.
Tarja grillezett padlizsánnal és burgonyával.

Feleségem a jó ropogósra pirított szeleteket kedveli, padlizsánnal és salátával.

Én így szeretem
A sült hús utolsó szelete, kívül ropogós, belül omlós.

Magam a húsok végeit kedvelem leginkább, melyek egyik fele pirult, másik fele viszont omlós.

Sertéstarja sütve, szeletelés előtt
Egy óra lassú sütés után, szeletelés közben.

Kinek a pap, kinek a papné, nekem a lányuk – tartja a mondás, a húsok elfogyasztását sör és unikum segítette.

Az étkezés után a világ nagy dolgai és problémái a kajakómába vesztek, úgy éreztem, itt és most tökéletes. Mindenkinek hasonló jókat kívánok!

Kategóriák
Utazás, szabadidő és mindenféle érdekes dolog.

Disznótor után

Itt a tél és a téli dolgok ideje is eljött. A kertben csend van és hideg. Tavaly december elején – mint az utóbbi években – barátaimmal családommal közösen ismét eldöntöttük, valakinek meg kell halnia a kertben. És ez be is következet, levágtuk a disznófejű nagyurat, és feldolgoztuk.

Az ilyesminek az utolsó – de talán legizgalmasabb munkája a disznótor során keletkezett termelvény pácolása és füstölése.

Tapasztalatom szerint a hideg időjárás – amikor a pára kifagy a levegőből – a legalkalmasabb a füstölésre, mert ilyenkor a szalonnák és a húsok száradnak, felveszik a füstölt ízt és a füstölés után érlelődnek.

A tél ajándéka
Házi füstölés bükkfával

A kép alján látható füstölő edény sok éves tapasztalat eredménye.

A készített szalonnák és sonkák sózása, pácolása a hagyományos receptek kombinálásával történik nálam.

Sózó edény előkészítése
Sózó edény előkészítése, kigőzöléssel.

A sózó edény egy hetven literes saválló anyagból készült főzőedény a saját fedelével. Az előkészületek során ezt az edényt kimosom, majd néhány deci vizet öntök bele, amit gázzsámolyon elforralok a fedővel fedett edényben. Ezzel biztosítom a sózó edény csíramentességét.

A sózás közönséges nitrites pác-só használatával, rögtön a feldolgozás során kezdődik: a szalonnákat és a húsokat minden oldalról alaposan bedörzsölöm, és az előkészített, kihűlt sózóedénybe helyezem.

Minden nap forgatom, és utánasózom az esetlegesen kimaradt részeket.

Egy hét elteltével a termelvényt kiveszem a sózó edényből, a pác-sót letörlöm róla, majd a tömegéhez mért SBD-1 sonkapáccal beszórom. Ügyelek arra, hogy minden részt, alaposan befedjen a pác, minden szabad felszín érintkezzen a sóval. A páccal sózáskor a szükséges mennyiség 90%-át használom fel csak az első lépésben, a maradékot félreteszem a kimaradt részek átsózósóra.

A pácolás során a hőmérséklet 4-8 fok közt van, a garázsban lefedett és folpack segítségével lezárt edényben. Két – három naponta ellenőrzöm, és átforgatom a húsokat. Szükség esetén a félretett pácsóval bedörzsölöm a húsokat.

Két hét száraz pácolás után felöntöm az edényt az előírásnak megfelelő mennyiségű vízzel, hogy az eredmény 5%-os páclé legyen. Az esetlegesen felúszó húsokat kiforrázott csempelapokkal lesúlyozom, hogy a páclé mindent ellepjen, a levegővel ne érintkezzen.

A nedves pácolás ismételten két -három hétig tart, vastagságtól függően. A hús és a páclé sókoncentrációja kiegyenlítődik, és a hús színének megváltozásából következtethetünk a folyamat előrehaladására.

Pácolás és áztatás után, kötöző zsinórokkal ellátva.

A füstölőbe szánt termelvényt a pácléből kiveszem, majd egy napon keresztül tömegével azonos tömegű hideg csapvízben áztatom : ezzel a hús sótartalmát állítom be. Tapasztalatom, hogy egy nap ázás után az áztatólé sótartalma ha egy sós levesre emlékeztet, akkor a húsokban is megfelelő a sókoncentráció.

Kenyérszalonna és angolszalonna füstölésre előkészítve

Az így beállított sókoncentráció a termelvény füstölése során növekedni fog, mert a húsból víz távozik, így a tartósság továbbra is biztosított.

Szertek készíteni csemegének füstölt nyelvet, fejet, ami izgalmassá teszi a bablevest.

Kötözött sonkák és nyelvek füstölésre előkészítve.

A füstölőben spárga segítségével függesztem a termelvényt, amit a képeken látható módon kötök a húsra. Nagy felületű, bőr nélküli húsokat sonkahálóba teszem, nehogy leszakadjon a kötöző spárgáról.

A termelvény a füstölőbe függesztve
Munkában a füstölő

Különösen ügyelek arra, hogy a függesztmény ne érintkezzen egymással, és a füstölés során egyformán érje a darabokat a felszálló meleg és a füst.

A füstöléshez saját készítésű tűztartó edényt használok, egy 200 mm átmérőjű varrat nélküli acélcsőből készített kis kályhát. Ennek betöltése során bükkfa forgácsot teszek az edény 2/3-ad részébe, majd faszén darabokat és forgácsot vegyesen. A faszenet gázpörzsölővel gyújtom be, majd megszórom forgáccsal. Egy töltet bükkfa forgács és körülbelül két marék grill faszén keverékével két napig szolgáltatja a füstöléshez szükséges meleget és füstöt.

A füstölés türelemjáték, általában egy töltet elégése után egy nap szikkadást hagyok, majd újabb töltet begyújtása következik. Ez eljárás során a kisebb darabokat, amik hamarabb készülnek el, kiveszem.

A füstölés után a téli időszak végén a sonkák és szalonnák megérnek, ízük kiegyenlített és finom lesz. A húsvét kiváló alkalom minden évben a munkánk eredményének elfogyasztására.

Jó étvégyat kívánok mindenkinek!

Kategóriák
Munkával kapcsolatos észrevételek, kérések, kérdések, egyelőre egy halomba, minden ami idefér

A Z80 processzor diszkrét bája

Őskövület a feledés szemétdombjáról – mondhatnánk azonban több szempontból is rendkívüli figyelmet érdemlő mikroprocesszort, valamint a benne rejlő lehetőségek alkalmazását és ennek programvédelmi megfontolásait szeretném ebben a posztban bemutatni.

Ki ne szeretett volna már olyan hardveres programvédelmet készíteni, ami egyrészről hatósági eljárás céljából a programot rögzíti kiolvasható módon (eprom) ugyanakkor a konkurencia reverse-enginering próbálkozásai ellen megvédi azt?!

Erre kínál egy kiváló lehetőséget ez a processzor, és ennek használati technikáját szeretném röviden bemutatni itt. Ahhoz, hogy megértsük miként működik ez a védelmi megoldás, tekintsük át a processzor és a perifériák közti kommunikációt memória írás és olvasás tekintetében.

Processzor - busz kapcsolat
A processzor memória kapcsolat időbeni felosztása.

Az ábrán látható a Z80 processzor memória hozzáférés időzítése. Vegyük észre, hogy a processzor megkülönbözteti az utasítás lehívási ciklust a többi memória hozzáféréstől, ami lehetőséget biztosít az adat és programkód memória elválasztására. Ezzel a lehetőséggel azonban védelmi szempontból is tudunk élni, mégpedig pont úgy, hogy az adat és kód hozzáféréseket egy memóriában tároljuk lehetőleg jó alaposan összekeverve. Az utasítások és adatok alkalmasan összekevert mintája a program egyedi “ujjlenyomata” is lehet, és mivel a tárgykód változás esetén relokálódik, mert a fordításkor az utasítások számára foglalt hely változik, nagyon egyedi is lehet. Alkalmas fordítóprogrammal és makrók használatával a kódba ékelt adatok mennyisége a kód méretének néhány százalékos mértékét meghaladó méretben a visszafejtést nagyon megnehezíti.

Utasítás beolvasási ciklus
A processzor utasítás beolvasási ciklusa (M1)

A fenti ábrán a processzor utasítás lehívási ciklusa van ábrázolva, és pirossal kiemelve amikor a buszról utasítás byte-ot olvas a processzor. Ha egy utasítás több byte-ból áll, akkor a T1-T4 ciklusok ismétlődnek addig , míg a teljes utasítás beolvasásra nem kerül.

Amikor a processzor az utasítást végrehajtva memória műveletet végez – olvasási vagy írási esetleg R-M-W ciklust, akkor az alábbi diagram szerint történik a memória hozzáférés:

Processzor memória olvasási és írási ciklusa
A processzor – memória kapcsolat időbeni megvalósulása.

Ugyan a diagramon az M1 vonal nincs ábrázolva, de ezen ciklusok alatt logikai “H” szinten áll, azaz inaktív.

A programunk védelmére ez biztosítja a gyakorlatilag csak nagyon nehezen megfejthető megoldást.

Tekintsük az alábbi kódszakaszt és annak memóriába fordított gépi kódját!

példa a kódba ágyazott adathozzáférésre
kódba ágyazott adat

Vegyük észre, hogy a befordított tárgykódban a szubrutin hívó utasítás utáni két byte-ot a szubrutin ADATKÉNT olvassa fel a memóriából, a környező utasítás byte-okat viszont KÓDKÉNT! A különbséget a hardveres működés során a fentiekben ismertetett M1 vonal aktivitása jelzi.

A példában a veremtárban a stackpointer mögött egy lokális változót hozok létre, hivatkozás az (IX -2) mutatóval történik azt kinullázom, majd ötig elszámolok vele a példa kedvéért. A rutin végrehajtása után felszabadítom a veremtárban foglalt helyet. A foglalt hely mérete 2 byte, ennek komplemensét adom az SP regiszter aktuális értékéhez, ami tulajdonképpen a kivonást jelenti.

A programvédelem hardver alapja, hogy az adatbusz tartalmát a címbusztól függően összekeverem, ha kellően bonyolult a függvény, akkor ez már jól védi a memória tartalmát visszafejtés ellen, de azért néhány kreatív ötlettel visszafejthető. (lásd xx posztot, ezt még nem írtam meg, de tervben van) A hab a tortán csak ezután jön! A kódoló függvénybe vegyük bele az M1 vonal értékét például egy XOR kapun keresztül!

Amennyiben saját fordítóprogramunk van (én ezt használok) és azt úgy írtuk meg, hogy a program által generált objektum kód tartalmazza, hogy mely byte-ok utasítások és melyek adatok, akkor a tárgykód készítésekor (eprom tartalom előállítása) ezeket különféleképpen kódolva jutunk el a csaknem visszafejthetetlen kódig. A példában a kódoláson felül az adatként értelmezett byte-okat negálni kell.

Ezt azzal lehet elérni, hogy a példában bemutatott módon kreatív makrók alkalmazásával például egy érték paraméter szerinti rutin felhívást (c# switch – case struktúra) valósítunk meg:

switch-case példa

A példában a .db és .dw utasításokkal definiált byte-ok adatként kerülnek tárolásra, (még a cimkék is!) míg a többi kódként.

Ez a visszafejtésnél azért okoz nehézséget, mert a kódot soronként kell elemezni, hogy egy szubrutinhívás után adat vagy programkód következik, esetleg indirekt szubrutinhívással még jobban nehézzé tehető a helyzet. Ekkor annak, aki a kódot meg akarja fejteni a visszafordítás során el kell dönteni egy eprom adatról, hogy az adatként vagy kódként kerül feldolgozásra, mert ettől függ a processzor – memória közé beékelt kódoló logika működése. További nehézséget jelent a bemutatott példában az adatstruktúra értelmezése, ugyanis byte-os konstansok, word-os konstansok, és word hosszúságú szimbólumok értéke is kerülnek egymás után tárolásra. Ennek a struktúrának az értelmezése a felhívott szubrutin dolga, amit itt terjedelmi okok miatt nem mutatok be, de a működése könnyen érthető: az első .w konstans megmutatja hány ága van a switch szerkezetnek, utána byte-os konstansokkal felsorolásra kerülnek a különböző esetek, majd az illető esetekre és az ELSE ág lefordított tárgykódjára mutató szimbolikus címek értékei következnek.

Ez a processzor számára “in-situ” körülmények közt természetesen megy, az eredmény az M1 vonalon, de ez a kódolt eprom vizsgálatakor byte-onként nem áll rendelkezésre a kíváncsi tekintetek számára! 🙂

Nos, dióhéjban ennyit szeretnék elmondani erről, nem veséztem ki teljes mértékig a témát, különös tekintettel az interrupt ciklusok és az M1 vonal működésének összefüggésére, de úgy vélem bemutattam egy technikailag szofisztikált programvédelmi megoldást, ami megalapozza ennek a processzornak a XXI. században történő használatát.

Kategóriák
Utazás, szabadidő és mindenféle érdekes dolog.

Északi Fény projekt


Régóta szerettem volna megmutatni feleségemnek a hideg sarkvidéki éjszaka csodáját az északi fényt.

Több órát, napot eltöltöttem az előkészülettel, ami az előrejelzés és előre jelezhetőség problémakörét érintette leginkább az egyébként szokásos előkészületeken kívül.

Augusztusban, amikor fiaimmal ezt a vidéket jártuk be, sajnos nem volt szerencsénk. Persze a dolgok jóindulatúságát ismerve hazaérkezésem után néhány nappal – hogy fájdítsam a szívemet – újra megnéztem az általam legjobb beválásúnak ítélt előrejelzéssel foglalkozó honlapot.

Megdöbbenve tapasztaltam, mennyire nem volt szerencsém : néhány nappal hazatérésem után, 2019.09.01 – 02 között jelentős korona kidobódás történt és ez az előrejelzéseknél már megszokott Kp értékben is megjelent : 6 és 5 erősségű mágneses eseményt jelzett az oldal.

Nosza, előkaptam a Carrington ciklus idejét és a naptárat, majd 27 napot hozzáadva azonnal befoglaltam a repülőgép jegyet. Nem fapadossal, hanem normális repülővel. Ötven évesen már nem szarakszik az ember a csomagmérettel és a beszállással és az egyéb bosszantó nyüsztetésekkel. Kerül amibe kerül, a utazni fogok a feleségemmel, és én ott leszek a randevún! Az előrejelzéssel és a napfizikával itt foglalkozó cikk szerintem a legjobbak közé tartozik magyar nyelven. Az északi fény előrejelzésével és konkrét mérési adatokkal szintén egy kiváló oldalt tudok ajánlani, itt és ehhez kapcsolódóan tényleg szakszerű és hiteles adatokat lehet találni angol nyelven

előrejelzés
Adatok az előrejelzésből

Az utazás megszervezése néhány kattintás volt mindössze a Finnair weboldalán, azért, mert így a belföldi járathoz való csatlakozáskor a csomagot nem kellett felvenni, és minden egy csapásra elintézhető volt.

A repjegy mindösszesen a feleségemnek és magamnak 194eFt-be került, úgy hogy ebben Budapest – Helsinki és Helsinki – Rovaniemi utazás volt benne oda és vissza 2019 szeptember 26 és szeptember 30 között.

Ekkor autóbérléssel kezdtem foglalkzni, bár a chilei utat tekintve kicsit szorongtam ettől. Utólag belátom nem kellett volna. Teljes fedettségű biztosítással, korlátlan kilóméter használattal 225 euróba fájt egy Skoda Octavia bérlése, ami nagyon baráti árú volt a szolgáltatásokhoz képest. Nagyon szerencsésnek tartom ezt a bérletet, a teljes biztosítás miatt a visszaadási procedúra is meglehetősen egyszerű volt: A Finnországban szokásos kulcsdoboz útján visszaadtam a kijelölt parkolóban hagyott jármű kulcsát. Ennyi. Bár az üzlet reggel 10 kor nyitott, én már 9 kor visszaadtam a járművet , hogy ne kelljen újabb napot kifizetni. Senki sem ellenőrízte általam észlelhetően az időpontot, mert senik nem volt korán reggel az éppen átalakítás alatt lévő reptéren.

A szállást egy korábbi utazásunk során már megismert, nagyon barátságos és nem túl drága helyen foglaltuk le, telefonon és email-en keresztül.

Helsinkibe érve lehetőségünk lett volna vonattal menni Rovaniemibe, de mivel nagyon kevés idő állt rendelkezésünkre az átszállásig, a reptéren vártuk be a reggelt és indultunk a belföldi járattal Rovaniemibe.

Érkezésünk után reggel átvettük az autót és irány a szállás, egy kutyafarm.

A szállásra érkezés után jól kialudtuk magunkat, mert az esti átszállás miatt sajnos a reptéren próbáltunk aludni, és ez nem sikerült valami pihentetően.

A szállásunk belülről. Kandalló, nyugalom, csend és béke.
A szállásunk.

Néhány óra alvás után kora délután felkeltünk és beülve a kocsiba elindultunk beszerezni amit kell: kaját, kávét és élményeket. Sodankyla felé vettük az irányt mert Rovaniemiben zárt felhőzet volt és az időjárás előrejelzés szerint északon volt esély nyílt égboltra.

-Ha kell, felautózom Inari-ig, mondtam a feleségemnek, de ezt a randevút nem fogom lekésni az északi fénnyel. Meleg hálózsák, és meleg ruha került a csomagtartóba, ha sokat kell várni, jól fog jönni gondoltam.

Néhány perc múlva Sodankyla városába érve egy nagy áruházban mindenféle finomság beszerzése után rávetettem magam a hiéna – pultra: zárórához közeledve a grillpult maradékát leárazva becsomagolták tálcákra és kirakták néhány eurós áron. Valami hurkaféle májas – rizses kaja volt szósszal leöntve. Mindegy, de legalább meleg és kaja – gondoltam jól fog jönni az este. Néhány doboz tej és nescafé elfogyasztása után pont sötétedéskor indultunk Ivalo felé, azzal a szándékkal hogy akát Inariba is elmegyünk csak lássuk az északi fényt.

Szóval Sodankyla városában feltankoltunk kajával, majd nekivágtunk Ivalo felé a 4-es főuton a sötétben. Az égen az Orion -ha jól emlékszem utólag, fényesen látszott, az addig felhős égbolt szerencsére kitisztult az alkonyatkor. Néhány kilométer után ért minket az óriási meglepetés:

Északi fény 2.
Sodankyla után egy parkolóban

Oldalra pillantottam – szeretek vezetés közben körbetekinteni – és a fák felett megláttam, hogy kezdődik !

Ott van! kiáltottam fel, majd feleségemnek is feltűnt a csodás jelenség. Az első parkolóba érve gyorsan kikaptam a csomagtartóból az állványt, fel rá a gép, fejlámpa és kezdtem a képek készítését.

Sajnos nagyon váratlanul ért a jelenség, ezért az első képek sötétek lettek. Feleségem amíg csodálta a jelenséget, én a géppel küzdöttem.

A jelenség mintegy másfél órán át tartott, összefagyva elgémberedett kezekkel ültem be az autóba, ekkor eszembe jutott, hogy a csomagtartóban lapulnak a hiénán megszerzett már kihűlő félben lévő ételek…

Folyt. köv…

Másnap pihentünk egész nap és az átélt élményről beszélgettünk. Ekkor határoztuk el feleségemmel, hogy egy lappföldi autós kirándulás még beleférne az időnkbe. A felhőzet teljesen zárt volt, a meteorológia sem kecsegtetett közel s távolban csillagos égbolttal, így a kirándulás lett a fő programunk.

Útra keltünk, majd egy út menti kilátónál megálltunk és gyalogtúrán keresztül ismerkedtünk a tájjal.

Kilátás egy kilátóból
Egy út menti fából ácsolt kilátóból az ősz utolsó pillanatait fényképeztem

Rövid sétánk során rénszarvasokkal is találkoztunk. Csodálatos a táj békéje, csöndessége. Sajnos a szél nagyon fújt, az eső is néha csapkodott, így a gyalogos séta elég rövidre sikerült.

Rénszarvasok közelről.
Az utunkat sokszor keresztezték a rénszarvasok.

Visszatérve a szállásunkra jót pihentünk és készülődtünk a hazatérésre. A túránk során mintegy 1280 kilométert csavartunk bele a bérelt autónkba és még jutott időnk a Rovaniemi felett található Télapó Park (Santa Park) meglátogatására is. A másik ilyen nevezetes hely, a télapó földalatti vára – amit egy atombunkerből alakítottak ki – látogatásunkkor még zárva volt.

Kipihenve és élményekkel telve indultunk haza erről a kis mini nyaralásról. Nagyon jól éreztük magunkat annak ellenére, hogy most repülővel és bérelt autóval érkeztünk ide.

PS: A hazai internetet végigkeresve különösen zavaró volt egy D. Illés nevű ember posztja amit még kommentelni sem lehetett. A szénné fotosoppolt sarki fényes képei igazán minden szinten aluliak.

Kategóriák
Egyebek, gépház, házirend stb. Maga az iparos. Történetek a múltból és a jelenből. Munkával kapcsolatos észrevételek, kérések, kérdések, egyelőre egy halomba, minden ami idefér Utazás, szabadidő és mindenféle érdekes dolog. Véleményem a világ dolgairól

Helló Világ!

Annak írok, aki itt jár. Ha tetszik ha nem, ennek a honlapnak a gazdája én vagyok. Nekem kell felelősséget viselni a törvények szerint.


Szabályok:
Az egészséges, építő, jobbító kritikát szívesen fogadom.


A kérdésekre, kérésekre, szívesen válaszolok, de ez a saját munkám terhére nem mehet.


Aki türelmetlen vagy zaklat, kitiltom.


Aki tiszteletlen azt kitiltom.

A számomra elfogadhatatlan, üzleti és/vagy magánérdekeimet sértő hozzászólásokat törlöm.

Ha valaki linkel engem, viszonossági alapon én is linkelem őt. Ez természetes, kedvenceimet a kedvencek menüben találhatják.


Ennyi.