Kategóriák
Utazás, szabadidő és mindenféle érdekes dolog.

Chilében jártunk!

Első rész: Patagóniai kirándulás

Régi álmom volt visszatérni Dél-Amerikába, és ez 2018 októberében sikerült! Feleségemmel úgy döntöttünk, hogy bejárjuk Chilét és teszünk egy kis kirándulást a tengeren át a Húsvét szigetre is. Erről szól ez a poszt.

A repülőjegyet Budapest – Párizs CDG – Santiago SCL- Punta Arenas -Santiago SCL – Isla Pascua IPC- Santiago SCL – Párizs CDG – Budapest útvonalra vettük meg.

Az utazásunkat már régebb óta tervezgettem, szerettem volna mindent amit lehet bejárni – mivel Chile elég hosszú ország – gondoltam jó lenne autóval végigmenni rajta. De amint elkezdtem mélyebben foglalkozni a kérdéssel, sajnos rá kellett jöjjek, hogy bérelt autóval nem gazdaságos és ésszerű az ország bejárása, mert egyszerűen nincs út délre határátlépés nélkül. Így nem maradt más mint repülővel utazni, és helyben autót bérelni. Így viszont jutott időnk arra is, hogy a kontinentális kirándulásunkat megfejeljük egy Húsvét szigeti kiruccanással. Február környékén kezdtem el részletesen tervezni az utazást, és körülbelül fél évvel előre vettük meg a jegyeket, mert így volt a legolcsóbb.

Időterv az utazásra.

A repülőnk délután 17:15 kor indult Budapestről, majd a csatlakozás 23:40 kor Párizsból. Fárasztó repülőút után másnap reggel 8:15-re értünk Santiago repülőterére, ahol néhány órát egy hamburgerezőben ütöttünk agyon és nézegettük az embereket amíg vártunk a patagóniába induló repülőnkre.

Santiago SCL reptér
A repülőtér terminál belülről.

Nézelődtünk egy darabig, megkerestük a belföldi részt és azt a kaput, ahonnan a Húsvét szigetre fog indulni a járatunk. Bámészkodás közben készítettünk néhány fotót az épülő repülőtérről, majd fáradtan leűltünk és vártuk a csatlakozást Punta Arenas felé.

Épül a repülőtér
Épül a repülőtér újabb terminálja.

Ez egy belföldi járat volt, és semmilyen kaját nem adtak viszont folyamatos volt a konzumálás. Átpillantva a széksorok felett előre, megláttuk, hogy miként készülnek a szendvicsek, úgy döntöttünk, hogy kihagyjuk őket.

A reptérre késő este érkeztünk meg, helyi idő szerint 22 órakor, és a kijáratnál az otthonról lefoglalt bérautó átadó pultját már zárva találtuk. Hiába írtuk meg az érkezésünk idejét és járatszámát, az ember egyszerűen hazament. Szerencsére a mellett lévő SALFARENT pultnál hasonló áron, hasonló autót sikerült bérelnünk, és így kis zökkenővel de jó kezdetet vett az utazásunk.

Autóbérlés után rögtön a szállásunkra hajtottunk és jól kialudtuk magunkat. Másnap szép tiszta időre ébredtünk és útnak indultunk Punta Natales felé, hogy egy pihenőt közbeiktatva felkeressük a Torres del Paine nemzeti parkot.

A Magellán szoros partján.

Egy kisboltban bevásároltunk kaját, innivalót és nekilódultunk az előttümk lévő kilométereknek. A táj nagyon hasonlított az északi vidékhez, de egy kicsit azért más volt.

Végtelen út…

Ahogy haladtunk néha megálltunk pihenni és egy kicsit nézelődni. A táj kietlen szépségében gyönyörködtünk.

Út a világ vége felé.

Útközben láttunk jégkorszak által kialakított érdekes hegyet, és lassan esteledni kezdett.

Hegy az út mellett.

Kora délutánra már alkonyodni kezdett, és a jet-leg is kitört rajtunk. Éppen idejében érkeztünk a szállásunkra, izgalmakkal telve, hogy holnap jó időnk és szerencsénk legyen.

Folytatás következik…

Másnap reggel jó idő fogadott minket és egy kis nézelődés után kaját vásároltunk és elindultunk a Torres del Paine nemzeti parkba.

Punta Natales, indulás előtt a parton
Punta Natales, indulás előtt a parton

Útközben megálltunk enni, és itt történt egy kis baleset, ugyanis grillcsirkét vettünk enni, de kint hideg volt: a kocsiban ülve kezdtünk enni. Amikor a csirkét ketté akartam vágni a kés megcsúszott és a hegye a combomba szúródott. Úti baleset… előfordul az ilyesmi, szerencsére nem volt mély a seb.

Délelőtt a nap is kisütött ahogy közeledtünk a parkba.

Úton Torres del Paine nemzeti park felé
Úton Torres del Paine nemzeti park felé

A park határára érve jegyet vettünk és autóval bejártuk azt. A nevezetes hegyek, amik toronyként magasodnak felfelé sajnos csak részlegesen látszottak, de így is gyönyörű volt a látvány.

A parkban jó volt megfigyelni az állatokat, flamingókat és lámákat. Több parkolóban megálltunk és képeket készítettünk a tájról.

Egy látogatóközpontból rövid sétával átkeltünk egy kábelhídon és elértük a gleccser tavát, amin jéghegyek is úsztak.

Gleccsertó  jégheggyel a parkban
Gleccsertó jégheggyel a parkban

Folytatás következik (pingvin sziget, az út vége, visszatérés Santiagóba.)

Másnap aggódva pillantottunk az égre, mert nagyon szeles, esős idő volt, de felkerekedtünk és a hajókirándulást szervező irodához mentünk. Ott már több – velünk hasonlóan reménykedő – utazó várta, hogy a hatóságok megadják a tengerre szálláshoz az engedélyt, ami az időjárás miatt korántsem volt biztos. Szerencsére a szél mérséklődött, és buszra szálltunk, ami a kikötőhöz vitt minket. Itt rövid biztonsági eligazítás és mentőmellény kiosztás után a hajó fedélzetére léptünk. Kicsit dobálós volt az utunk a szigetig, és nagyon hideg, esős időjárás volt. A hajóból partra jutva biztos talajt éreztem a lábam alatt és visszapillantottam : a tenger eléggé háborgott!

A “hajónk” kikötött a szigeten.

A szigeten feleségem a pingvineket fényképezte én meg fagyoskodtam. Rövid séta és nézelődés után a hajó továbbindult a fókák kolóniájához, de ott már annyira viharos volt az idő, hogy nem sikerült jó minőségű képet készíteni.

Egy pingvin a szigetről.

Visszatérve Punta Natalesbe egy jó étteremben ettünk és délután a koránkelés és a hideg miatt hamar elaludtunk és másnap reggelig pihentünk.

A patagóniai utazásunk utolsó napját helybeli nézelődéssel és autós kirándulással töltöttük. Elindultunk a Magellán-szoros legdélibb pontja felé, felfedezni az út végét. Ekkor találtunk rá Charles Darwin emlékművére a tengerparton.

Charles Darwin emlékműve a Magellán-szoros partján.

Továbbmenve az úton elértünk a hivatalos Út végi emlékműhöz, de innen még tovább vezetett az út, de erről már korábban írtam.

A világ déli végén.

Visszatérve Punta Arenas-ba egy magán hajómúzeumban jártunk, ahol a pénztáros fejenként hat dollárt kért belépődíjként. Letettem egy tizest Hamilton képével, és két egy dollárost, és már indultunk is be a területre amikor a fekete pénztáros utánnuk mordult, hogy ez így nem lesz jó, a belépő fejenként hat dollár!

Kis keresgélés után a tizes helyére két ötdollárost tettem le az asztalra, majd ránéztem, hogy így már jó lesz-e? Nem értette, majd újra próbálkoztam: a bankókat átrendeztem: letettem egy öt dollárost, majd rátettem keresztbe egy egy dollárost, majd ugyanezt még egyszer megismételtem. A kasszás nézett, vakarta a fejét, morgott, de beengedett.

A HMS Beagle angol háromárbócos replikája a múzeumban.

A területen a másik kiállított hajó Magellán hajójának replikája volt.

A Victoria replikája a parton.

Érdekes volt látni a hajók közti különbséget, és belegondolni mekkora bátorság kellett akkoriban az utazáshoz ilyen hajókkal. A hajók után a Punta Arenas-i temetőt jártuk be, mert kíváncsi voltam itt milyenek a temetők. Megdöbbenésemre sok kriptaházat láttam, külön parcellák voltak a tűzoltóknak, katonáknak, de még a különböző nemzetek fiainak is: volt szerb és horvát parcella is.

Temetőben.
Magellán szoros partján, Punta Arenasban.

Másnap még délelőtt nézelődtünk a tengerparton a napos időben, készítettünk néhány képet és elindultunk vissza a repülőtérre hogy Santiagón át a Húsvét szigetre látogassunk.

A szigetre tett látogatásunkról már korábban is írtam, így a történetet onnan folytatnám, amikor visszatértünk a kontinensre, és észak felé indultunk kalandra.

Folytatás következik….