Amikor kialudtuk magunkat Edinburgh-i szállásunkon, tömegközlekedéssel elindultunk a városközpontba, megnézni a történelmi belváros nevezetességeit, a várat és a Royal Mile épületeit.
Szomorú, esőbe hajló délelőttünk volt, a vár után még sétáltunk egy keveset, majd megpihentünk és utána útnak indultunk észak felé.
További utunk első állomása a Glamis kastély volt. A park bejáratánál borsos árú belépő megfizetése után megtekinthettük a high society életét.
Szóval Lölőnek még azért van mit tanulnia. Például a kert meghúzódó szegletében a házi kedvencek temetőjét látva már az undor kerülgetett.
Itt nyugszik Buksi kutya és társai…
Maga a kastély szép volt, érezhető volt a távolság a köznép és a tulajdonosok közt.
Szóval a hatalmas park és a csodálatos épület megérintett, hogy mekkora nemesség rejlik a tulaj szívében, hogy kiárasztva végtelen kegyelmét, kertjébe engedi a köznépet.
A Glamis kastélyban még megnéztük a családról szóló kis kiállítást, és azért egy kicsit megváltozott a véleményem: több gyerekük harcolt tevőlegesen az első világháborúban, teljesített tényleges katonai szolgálatot. Ez megérintett, ismerve az akkori viszonyokat, körülményeket az első világháború frontjain, az élve maradt holtakat, és nyomorékokat.
Továbbindultunk és a következő kastély amit kiválasztottunk látogatásra Balmoral volt.
A parkoló után a kastély felé vezető úton a hősök emlékműve mellett vezetett az utunk, erről is készítettem fényképet.
A kastély bejáratához késő délután, záróra előtt kevéssel érkeztünk, így csak egy sétára volt lehetőségünk és néhány kép készítésére.
Láttam a kastély tetején a zászlót, és tudtam mit is jelent: a gazda a kastélyban van. Hát éppen ahogy kifelé mentünk kis autókonvojt vettem észre, a kirándulók pedig csak úgy bokát összecsapva álltak az út mentén. Mi is odébb álltunk az útról és magamat kihúzva, a fényképezőgépet letéve fővetéssel tisztelegtem az elhaladó autó felé. Meg sem tudtam szólalni csak miután elmentek mellettünk szóltam a feleségemnek: Itt ment el mellettünk, és az autójában a kormányt fogó kezével intve viszonozta a tiszteletadásomat a Wales-i herceg!
Tényleg szerencsésnek éreztem magam, majd a palota rózsakertjében néhány fénykép készítése után továbbindultunk.
Ezen a napon nem volt szerencsénk az időjárással. Estére Elginbe érkeztünk. Itt a szállásunk melletti kocsmában Tenett’s sört és whiskeyt ittunk. Néhány korsó sör és igazán finom whiskey után könnyű álmunk volt.
Másnap az utunkat John’O Groats felé vettük, és az észak parti út volt a cél.
Ez az út nagyon fárasztó volt, mert keskeny, és a szemből jövő járműveket az erre szolgáló öblökbe félreállva kellett elengedni, alkalmanként visszatolatva.
Cserébe az időjárás megjavult, csodálatosan szép idő kerekedett.
Innen indul az északi part mentén egy keskeny de annál szebb út, és ezt követve a parton szerettem volna bejárni a szigetország északi részét.
Néha megálltunk nézelődni a tengerparton, ilyenkor pihentünk és kajáltunk is.
A pihenőben ahogy ettünk sok legelésző birkát láttunk. Csend, nyugalom és kellemes szél volt. Sokszor megálltunk, szépen kényelmesre vettük a figurát.
Az utat végül nem jártuk végig, és ez bölcs döntésnek bizonyult utólag. Körülbelül a fele után valamivel délnek fordultunk, Tongue településnél és nagyon szép patak mentén haladtunk. Fényképeztem, és talán utunk legszebb természetfotóit sikerült elcsípnem:
A szállásunk Invernessben volt, majd másnap az utunkat délnek fordítva a Loch Ness tó mellett elhaladva Skye sziget felé kitérővel folytattuk.
A Loch Ness tó partjánál fekvő Urquhart kastély romjai mellett.
Itt a skót mentalitás nehezen felejthető élményével szembesültünk. Az út minden részén a part felé eső oldalon a növényzetet úgy vágták, hogy véletlenül se legyen kilátás a kastélyra.
A parkolóban állványzat által tartott zöld hálóval takarták el a kastélyt, nehogy ingyen le lehessen fényképezni.
Utunk következő állomása az Eilean Donan kastély volt. Itt már nem volt ilyen gondunk, az ősi épületet sikerült megnéznünk és kívülről is le tudtuk fényképezni.
Itt is szerencsénk volt az időjárással, mert a felhős szórt fényt gyakran váltotta napsütés. Ilyenkor ha volt témám azonnal megálltam fényképezni.
A déli oldal felől nézve a várat, a bejárat szépen látszik, bár a napocska most a felhők mögé bújt. Hiába, a fényképész legjobb barátja a napocska, most éppen ellenfény volt. Igyekeztem azért jó képet csinálni, remélem sikerült.
A köd, és a zöld fű csodálatos hangulatot biztosított, bár már kezdtünk fáradni a sok élmény befogadása után. Előttünk volt még a Skye sziget, és a Glenfinnan viadukt, a vonattal, ami vagy jár vagy nem. A fáradtság most győzött, a programot megrövidítettük.
A Skye szigetet az A87-es úton értük el. Portree városából induló A855 jelű úton körbeautóztuk a sziget északi részét. Útközben megálltunk kávézni egy helyi múzeum (Herbusta térsége) mellett, ahol a lakók életkörülményeit mutatták be. A legérdekesebb egy fura tehén volt, hatalmas szőrével keltette fel figyelmem.
A kávé feldobott és újra fogékonyan a természet szépségeire többször megálltunk fényképezni, kajálni.
Amíg az északi oldalon szerencsénk volt az időjárással, délnek fordulva eleredt az eső, majd ködös lett az időjárás. De legalább lesz miért visszatérni erre a gyönyörű vidékre. A Glenfinnan viaduktot az eső miatt kihagytuk, és a Glencoe road utat választva indultunk a következő szállásunk felé.
A Glencoe völgybe érve ismét szerencsénk volt: az eső éppen abbamaradt, és szivárvány látványának örülhettünk. A völgyet a jégkorszakban gleccser vájta ki, növényzete kísértetiesen emlékeztetett a norvég vidékre. Csak egy kicsit zöldebb volt. Megálltam, és sikerült lefényképezzem a tüneményt.
Ahogy beljebb értünk gondoltam csinálok egy kis körbenézős videót is, hogy jobban átmenjen az élmény, és érzékelhetőbb legyen a természet megfogó szépsége. A nap végén a szállásunk Arrochar városban volt.
Itt bár jól pihentünk, egy igazi tipikus naftalinszagú hotelt sikerült kifogni. Hát hiába, ennyire futotta, de túléltük. Fürdő, zuhany és vetett ágy, kívánhat e többet a szegény magyar polgár?
Jót aludtunk, majd másnap Sir Walter Scott Abbotsford béli házát is meglátogatva értünk vissza Angliába, Sommerset megyébe, húgom spaxtoni otthonába.
Megfizetve az itt is borsosnak mondható belépőt, úgy gondoltam, hogy az ízlés és az igényesség új szintjét ismertem meg.
A finom apró részletekkel gazdagon díszített faragványok, festmények, szobrok összeállítása kifinomult és igényes személyiséget jellemez.
Sir Walter Scott házát érdemes volt lejárni, még magyar vonatkozása is volt a gyönyörű belső enteriőrnek: Magyar bútorasztalos készítette a belső bútorok egy részét, – ha jól emlékszem- a fegyverszoba bútorait.
Figyelve a berendezés kifinomultságát és gazdagságát Charles Dickens jutott eszembe, a Twist Olivér regényéből Mr. Bumble meg Fagin karaktere ellenpontjaként az itteni gazdagságnak.
Az abbotsfordi látogatás után a néhány kilométerre található Melrose apátságot kerestük fel.
Kezdetben itt is szomorkás volt az idő, de aztán győzött a napsütés.
A kertet körbejártuk, és a római kori alapokon nyugvó apátság gazdasági épületében lévő kiállítást is megnéztük.
A kiállítás után visszafelé indultunk a parkolóba, de egy szép rózsakertet vettünk észre. Mivel az idő megjavult ide is bementünk nézelődni.
Mire ideértünk, már egészen szép időnk volt. Az utunk során eddig csak fel-fel ötlött bennem, az anglikán (protestáns) vs. katolikus ellentét, de itt már kezdtem érteni. Később azt hiszem a wells-i katedrálisban rendezett kiállítás után már érteni véltem azt a zsigeri gyűlöletet, ami az itteniekre jellemző protestáns – katolikus ellentétben is megjelenik. De erről majd ott írok. Szóval, a türelem bajnokai lépten-nyomon, ahol csak tehetik gyalázzák mindazt az értéket, amit mi közép-európaiak követünk. A történelmi magyar királyság alapja, a katolikus keresztény hit és egyház itt üldözött, ki és betiltott. Ezen a szemüvegen keresztül nézve érthetőbbé válik Trianon is. És a szervilizmus magasiskolájának tűnik a lengyelek (!!katolikus nép!!) és magyarok itteni betelepülése, munkavállalása és „befogadása”. Az epreskertekben és boltokban a kulimunkások „befogadottak”.
És ugyanakkor forog a gyomrom, amikor a nyugat farát nyaló magát „értelmiségnek” tartó emberek pont ezt az igazán gyűlölködésre is képes országot vélik mintának. Erről az írek gondolom sokat tudnának beszélni.
De már nem kell sokat várni, újabb vívmányként üdvözölhetjük például hazánkban a debreceni BMW gyárban a „vendégmunkások” csapatát.
Visszatérve útnak indultunk délnyugat felé, Bristol irányába. Itt majd kipihenjük az eddigi intenzív élményeket, és egy kicsit otthon érezzük magunkat. Az utunk folytatásáról, a délnyugat angliai kirándulásunkról majd egy későbbi folytatásban írok. Nem hagyott nyugodni a dolog, de a java még hátra volt…
Ezekkel a fejemben indultam tovább, falta a gép a kitartóan a kilométereket.
Szóval, folyt. köv….