Kategóriák
Véleményem a világ dolgairól

Szijjártó Péter hitelessége.

A múlt héten olvasgatva a médiában megjelent Átlátszó.hu ról származó információkat, valamint Magyarország miniszterelnökének korábbi szavait, miszerint “kevesebb Adria, több Balaton…” túlcsordult az undorküszöböm és köpnöm kellett. Ez egy nagyon gyomorfordító dolog, de sajnos úgy érzem, meg kell szólaljak ez ügyben, mert az ilyen dolgokban a hanyatlás és a bukás előjeleit látom.

Pusztán csak az a kérdés, hogy kinek és mekkora bukását vetítik elő az ilyen “kommunikációs zavarok”.

A tényeket itt olvashatjuk, egészen jól leírták, és nincs okom megkérdőjelezni annak hitelességét a külügy nyilatkozata után.

Ami engem hihetetlenül zavar ebben az ügyben: miért kell ok nélkül hazudni az embereknek? Az az ember, aki ilyen ostobán lebukik mibe nézi a választópolgárt? Néhány éve Orbán Viktor sem csinált titkot horvátországi nyaralásából, az akkor nem volt “magánügy”. Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy miért kell egy ilyen kiemelt arcnak mint a külügyérünk nyíltan, pofátlanul és pimaszul hazudnia, majd ön-szerecsen-mosdatásba kezdenie. Volt egy ember a magyar közéletben aki nyíltan kérkedett a hazugságával, majd ezt azt elvbarátai “szenvedélyes igazságbeszédként” (is) jellemezték. Ez az ember, amint kiderült az igazság, politikai hulla lett, és bár megint éledezik, egy őszinte magyar érzésű ember számára elfogadhatatlan kategóriába került. Nincs okom másként gondolkodni erről az emberről sem, mert nem tehetek kivételt: Aki nyíltan belehazudik az emberek szemébe (és itt a hazugságot a képmutató viselkedésére értem) annak szerintem ugyanaz a sors jár, mint levitézlett elődjének, Fletó Fletonovicsnak. A kérdés csupán az, hogy az akkor hangos kórus, aki a krokodilkönnyeket hullató bájgúnár eltakarodását követelte (Puzsér szerint a magyar televíziózás egyik legszégyenteljesebb pillanata 25:13-nál) miért és meddig néma amikor így belehazudnak az arcába? Egy jobb világban talán már elküldték volna a selyemzsinórt a választóit ennyire tisztelő főúrnak, a királyi tévében a rövid hírekben lenne téma, hogy “érdemei elismerése mellett nyugdíjba / más fontos beosztásba…” vagy valami hasonló. Remélem, őszintén vágyom, hogy az ilyen képmutató és hazug embert kiveti magából a NER és bármennyire is fájó, de a külügyérnek mennie kell. Mert vannak alapértékek, amiket nem szeg meg egy politikus. Borkai tudta ezt, és ment. Vajon a külügyérben maradt még annyi becsület, hogy beismerje és a képmutatásért bocsánatot kérve lelépjen a színről? Vagy a hatalom összezár és viseli a terhet, amit egy hazug ember neve jelent majd 2022-es választásokon.

Kategóriák
Véleményem a világ dolgairól

A vizsga.

Ezt a posztot az élet írta. A küzdelemről szól és a rendszerről, ami néha szembeköpi az állampolgárt. Persze ez – ha a többségnek nem fáj – elfogadható egy “demokráciában”. Különösen, ha ezzel a gesztussal még szavazatokat is lehet nyerni. A poszt tartalmát, hangulatát aláfestő borítókép a Pierre Boulle “Híd a Kwai folyón” című művéből készült díjnyertes filmből való.

Még 2001-ben kezdődött ez a történet. Beballagtam a Budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Karának irodájába, a súlyos olajfestékkel többször bemázolt ajtó kilincsét izgatottan lenyomtam, és kezdetét vette az önmegvalósításom egyik legnagyobb, de mindenképpen a leghosszabb kalandja, mely a közeli napokban ér véget. Mondjuk nem úgy ahogy szerettem volna, de majd ítél a történelem.

Akkor, amikor először jelentkeztem felnőttként tanulni nappalin 18-20 éves fiatalok közé, sok minden megfordult a fejemben. Persze néhány nappal lekéstem a februári beadási határidőt, a vegyész dékáni ügyintézői lesajnálva mosolyogtak rám, és bíztattak. … Jöjjön vissza jövőre, akkor talán sikerül!

Közbevetőleg jegyzem meg, hogy már ebben a pillanatban minden felvételhez szükséges okmány és igazolás nálam volt, mert az akkor érvényes szabályzat szerint automatikusan felvették akinek már volt egy diplomája.

Tehát vártam egy évet, majd 2002-ben újra megjelentem a dékániban, és a sikeres felvételivel kapcsolatban mindent sikerült elintézzek.

Nagyon nehéz, de nagyon szép évek következtek, szinte második fiatalságomat éltem meg akkoriban: előadásra jártam, jegyzeteltem, és tanultam. Kerültem az imposztorkodást, délutánonként a munkámat végeztem, csináltam a beadandókat, és tettem amit kell.

Az egyetemi évek alatt sok barátot szereztem, sokakkal a mai napig tartom a kapcsolatot. Azonban már akkor néhány lesajnáló és kaján megjegyzést is kaptam, mert jó tizenöt évvel idősebb voltam és fizettem a tudásért.

Szóval, szálltak az évek, jöttek a gondok, születés,halál, válás, és házasság következett az életemben. 2012 évben abszolváltam az egyetemet, majd P.B. tanszékvezető úrhoz elmentem, és megígértem, befogom a szám, csak hadd diplomázzam le. Az úri becsületszó elég volt, a diplomamunkám elkészítettem, és sikeres államvizsgát tettem. El kell mondjam így évek távlatából, hogy P.B. tanszékvezető tanár úr nagyon emberségesen bánt velem, igazságos és jóindulatú volt velem. Erre is volt példa a műszaki egyetemen. Meg is ígértem neki, ha kívánja, elviszem egy körre helikopterrel, és nem fogja elfelejteni az élményt… Sajnos nem élt vele, de nagyon jó érzésekkel köszöntem el a tanszéktől.

Az államvizsgám után amikor a szerencsések megkaphatták a diplomájukat, az államvizsga bizottság egy tagja legnagyobb megdöbbenésemre odalépett hozzám, és édesapámról kérdezett, mert 2006 óta nem ment el a Rákóczi gimnázium öregdiák találkozójára. Mondtam neki, hogy sajnos már nem tud elmenni, mert meghalt. Hirtelen átfutott a fejemen, hogy amit korábban éreztem igaz lehetett: Apám valahol fentről nézte az államvizsgám.

Ekkor már több forrásból is biztos voltam abban, hogy bár az államvizsgám pillanatában 44 éves voltam, nyelvvizsga nélkül nem fogom megkapni a vegyészmérnöki oklevelet. Már tanulmányaim alatt, is hallottam tanároktól kaján megjegyzést, hogy biztos arra bazírozom, hogy elmúljak 40 és megússzam a nyelvvizsgát, és hogy ez mennyire nem fog sikerülni….

Nem is akartam megúszni a nyelvvizsgát. Bár nagyon nagy lelki gátat kellett legyőzni ahhoz, hogy megszólaljak idegen nyelven. – és itt sorolhatnám a személyes problémáktól kezdődően a rendszerhibákig mindent -, ez legkevésbé sem hatotta meg az akkori oktatási kormányzatot. 2014-ben megkaptam levélben, diploma addig nem lesz,. amíg nem vizsgázom le idegen nyelvből.

Aki ismer engem, tudja hogy angol nyelven értek és olvasok, megszólaláshoz azonban hatalmas stressznek vagy elégséges véralkohol-szintnek kell fennállni a kinetikai gát leküzdéséhez. Ez alapjaiban lehetetleníti el a nyelvvizsgát angolból. Gyermekkori kudarcélmény (hibás kiejtés és megszégyenítés az iskolában) vezetett oda, hogy feleségem tanácsára orosz nyelvet kezdtem el tanulni magánúton.

Heti rendszerességgel, 2 órában Tatjánával, a tanárommal találkoztunk, készültem, sokszor nem csináltam házi feladatot, de az elvégzett munkának kezdett látszani az eredménye:

A műegyetemi nyelvvizsga központban a szóbelim második alkalomra sikeres lett, majd egy évre rá 2020 március 7.-én sikeres írásbeli vizsgát tettem az Elte Origó Nyelvi Centrum Baross utcai vizsgaközpontjában.

És sikerült!

Már akkor a közelgő járvány árnyékában aggódtam, de bíztam a rendszerben: tanultam – vizsgáztam – meg lesz az eredmény. Meg is lett, már április elején örülhettem a vizsgaeredményemnek.

Elkezdtem levelezni a vegyész kar dékáni hivatalával, (mondjuk ki: nem bízva a rendszerben, egyből az oktatási dékánhelyettes asszonynak írtam, mert nem bíztam a rendszerben, de a hivatal bősz ülnöke éber volt, és alacsony szintű lepattintós levelet kaptam, minden érdemi kérdésemre sablonválaszt, mely szerint várjak és figyeljek a KTH honlapra.

És ekkor jött el 2020 április 7.-e, Palkovics miniszter úr nagy napja:

A koronavírus elleni védekezés jegyében – mint fontos és releváns lépést – a kormány eltekint a beragadt 75000 diploma nyelvvizsga kötelezettségének teljesítésétől.

Álltam, köpni, nyelni nem tudtam amikor meghallottam: Éveken át lepattintottak, hogy mennyire fontos, mennyire nem tehetik meg azokkal, akik rendesen levizsgáztak már, mert az ő diplomájuk értékét csökkentené, ha más nyelvvizsga nélkül is megkaphatja a diplomáját.

És most, ezekben a “vészterhes” órákban a legfontosabb dologgá az vált, hogy a beragadt diplomák vizsgakötelezettségének elengedésével lehet csak megmenteni ezt az országot, hazánkat!

Mindezt néhány nappal azután, hogy sikerült letennem a szükséges vizsgákat, valószínűleg (és nagyon szeretném, ha az élet rám cáfolna) pontosan ugyanolyan diplomát fogok kapni, mint aki semmit sem tett ezért:

Kegyelemből elémdobják, gúnyos-kurtán odamondják:

“Na , mostantól szabad vagy!”

Hát basszátok meg!

Napok óta gyűlnek bennem a kérdések, és igazán szeretnék rájuk választ kapni:

Azt gondolom, itt megállok, néhány nap szünetet tartok, és amint az élet továbbírja ezt a történetet, FOLYTATÁS KÖVETKEZIK!

Update #1:

A közlönyben megjelent kormányrendeletre hivatkozással levelet írtam az ITM ügyfélszolgálatának és a BME-KTH hivatalnak. Az ITM válaszára néhány napot kellett várni, addig a BME NEPTUN oldalán ez az ostoba hárítás jelent meg a kérvény ügyében:

Hazudozás elindul. Mintha valami olyat próbálnék kérni amihez nincs jogom.

Elméletileg létezik már kérvény de azt nem lehet benyújtani. Többszöri email és telefonos hárítás után már valamiféle állásfoglalásra hivatkozott a BME-KTH, hogy miért nem végzik el a dolgukat.

Hazudozás folytatódik, mintha valamit elrontottam volna…

Nosza, előkaptam a közben az ITM-ből megérkezett állásfoglalást, mely szerint ugyanolyan diplomát kell kapjak a jog erejétől fogva a döntés után, mint a többiek, és megküldtem a BME-KTH részére. Egy nappal később már le bírtam adni végre a kérvényemet, melyben rámeröltették a keddi vagy csütörtöki átvételt. Na de ha ez kell, hát legyen meg! – gondoltam.

Isten és a KTH malmai lassan őrölnek, de végre elindult valami. Majd egy hónappal a kormányrendelet után a következő üzenetet kaptam a NEPTUN rendszeren keresztül:

Közeledik a cél, megkezdődött a diploma gyártása!

Telt – múlt az idő és a héten észrevettem szerdán, hogy már dékáni aláíráson van a diplomám. Tovább figyelve a státuszomat szombaton (2020.05.16) már arról értesültem, hogy ez is sikerült végre, jelenleg az oklevél másolat feltöltése van soron.

Egyelőre ennyi, amint megkapom végre a diplomám ígérem, kirakom ide a falra közszemlére a nyelvvizsga bizonyítványaim mellé, hogy mindenki lássa, megküzdöttem mindenért, nem kegyelemdiploma az enyém!

Korábban, 2019 évben sikerrel abszolvált szóbeli vizsgám.
A 2020 március 7.-ei sikeres vizsgámról 2020 május 8.-án postán megkapott bizonyítvány.

Történetzáró epizód következik!

Update #2

És eljött a nap, amikor megkaptam a diplomám.

2020 május 19.én vettem a NEPTUN rendszerben a diploma átadás időpontját, ami a héten csütörtök volt. Eligazítás, dress-code és ilyesmik mellett a lelkemre kötötték, hogy egy kék tollat is hozzak magammal az aláíráshoz. Reggel 9.00 ra kaptam időpontot, és néhány sorstársammal izgatottan toporogtam az R épület földszinti Sztálin barokk előterében . Folyamatosan ment a sor, és mindenki szépen megkapta a diplomáját. Én is az enyémet.

A második diplomám.

Az örömbe üröm is vegyült, mert semmiféle ünnepség és dékáni pacsi sem volt. Odaadták, és kész. Alá kellett írni hogy átvettem, aztán az ügyintéző belepillantott, és átnyújtotta az oklevelem. Megköszöntem és átvettem. Odakint az épületen kívül ért a meglepetés, hogy az oklevelemben nem csak az általam kiérdemelt papírok vannak, hanem egy üzenet is. Először azt hittem, dékáni köszöntő vagy hasonló, de nem. Magyarország Miniszterelnöke, személyesen Orbán Viktor gratulált nekem itt.

Életem egy nagy és jelentős szakasza lezárult. Vége, kész ennyi volt. Álltam a döbbenettől, majd hátat fordítottam az egyetemnek és nekilódultam az előttem lévő útnak. A nap sütött, és a kis autó – ami korábban apámé volt- vidáman brummogva falta a kilométereket hazafelé.

Kategóriák
Véleményem a világ dolgairól

Gondolatok a koronavírusról és a történelem forgó kerekéről.

Szeretném néhány gondolatomat megosztani az olvasókkal, ami a mostanság történt, történő veszélyhelyzettel és járvánnyal kapcsolatban a fejemben megfordult.

A megértéshez tudni kell, hogy gyerekkori meghatározó emlékeim a hetvenes évek közepébe vezetnek vissza, emlékszem, amikor sötét szobában bámultuk a televíziós készüléket, amikor csak mogyoróültetvényesnek csúfolták az amerikai elnököt, Jimmy Cartert, és emlékszem, amikor néhány képkockán bemutatták, hogy visszaadták a koronázási jelvényeket.

És emlékszem az olvasókönyvünkre is.

Te jóságos Isten! – Mi minden volt azokban a könyvekben!

Micó a macska, Csoszogi, az öreg suszter, és Gál Géza, aki új gépet kapott, és még sorolhatnám.

Eszembe jut Szilágyi Györg zseniális “Hanyas vagy?” című örök érvényű monológjának az a sora amit ide idézek:

” Mi a Sztrecsnyói piros virágokon nevelődtünk. “

Eszembe jut nagybátyám, aki szintén ’28-as volt, és Apám, és hogy mennyire szerette ezt a művet, és a belőle készült díjnyertes filmet.

Sokszor, amikor elégedetlenkedtünk valami miatt, nagyanyám szavai jutnak eszembe:

“Ha lenne egy kis háború! Akkor megtudnátok…”

Visszatérve napjainkra, kényelmes és nyugodt világunkra, a fogyasztói világ kényelmében éljük napjainkat és dolgozunk.

Aztán hallom a híreket, itt a vírus. Különleges jogrend, vészhelyzet.

És bevillan az olvasókönyvben akkoriban olvasott olvasmány:

Támad a ragály. A tisztiorvos “Piros cédulát” ragaszt.

Mi ’69-esek, ezen nőttünk fel, ezt olvastatták velünk.

Majd, ha leszedik a piros cédulát….

Ezt napjaink kényelméből nézve bizarr múltidézésnek tűnhet, de sajnos kínzó aktualitást ad neki a kihirdetett különleges jogrend.

A technikai civilizáció sokáig megzabolázta a fertőző betegségeket, a technológia felvette a versenyt a természet kihívásaival. Megszülettek az antibiotikumok, és betegségek amiktől mindenki rettegett megszelídültnek látszottak, és az ilyen olvasmányok már-már nevetségessé váltak.

TBC, tüdőszűrés, manapság ez már nem “kötelező”….

Ezek az olvasmányok eltűntek a könyveinkből, kitört a jóléti rendszerváltás és boldog biztonságos jelenben élünk – gondolhatnánk.

Azonban a valóság nem ez. Civilizációnk szinte pengeélen táncol, és bizony nap mint nap adódnak kihívások. Csak a mérete és a komolysága változik. Fejlődik a technológia, egyre nagyobb a népsűrűség, és bizony könnyen eljutunk a gondolatokkal a rémhírterjesztés korlátjáig.

Álljon itt ez a poszt azért, hogy emlékeztesse a mai fiatalságot mindazokra a dolgokra amiket a fejlődésünk során szerencsére magunk mögött hagytunk, emlékezzünk szüleink által megélt nehézségekre, tanítsanak a régi bugyuta olvasmányok, mert valóban igen apró dolgokon múlik a mai fejlett társadalom létezése.

Vélemény, komment, csak mértékkel!

FRISSÍTÉS:

Megjelent a piros cédula aktualizált változata:

A piros cédula régen és most.

A posztban lévő képek Tankönyvkiadó Vállalat “ABC Olvasókönyv“, “Olvasókönyv 2” valamint “Olvasókönyv 3” című könyvek digitális archívumban elérhető példányából lett idézve.

Kategóriák
Véleményem a világ dolgairól

Duális képzés – merénylet a kiművelt emberfők sokasága ellen.

Régóta hallgatom a kedvenc rádiómat, a Kossuth rádiót. Mostanság csak nemzeti szócsőként leírható rádión keresztül propaganda adások, tematikus műsorblokkok hírei, információi ugyan szólnak a háttérben, de jelentésük úgy esik át a fejemen, mint a rossz húszforintos az érmevizsgálón. Felül be, alul ki.

Fiam iskoláztatása és hat osztályos gimnáziumba kerülése okán erre az egy témára még érzékeny vagyok. Álljon itt egy interjú átírt változata, ami élőben 2020.02.03 napi reggeli műsorban hangzott el Dr. Parragh Lászlóval, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével (az átiratban P) és a riporter (R) közt:

08:48:42 R: Jó reggelt kívánok!


P: Jó reggelt kívánok!


R: Na hogy is van ez, mi ennek a duális képzésnek a lényege? Nem munka melletti tanulás, hanem egyszerre képezik szakmára és egyszerre felsőoktatásban? Most a felsőoktatási részéről beszéljünk!


08:48:51 P: Persze, hát a duális képzésnek a legfontosabb eleme, hogy a gyakorlati ismereteket azt valós környezetben szerzi meg az ember. Keveset beszélünk róla, de mondjuk az orvosképzés az tipikus duális képzés. Hiszen az orvosi egyetemen egy úttal egy klinikán dolgozik a fiatal orvosjelölt. És ez igaz egy mérnökre, igaz egy tanárra, mindenkire, aki a valós életben ténylegesen jól akar majd elhelyezkedni és meg akarja állni a helyét a pályáján.


08:49:26 R: Ugye ez eddig úgy volt, hogy rövid szakmai gyakorlat, most ez azt jelenti hogy ez kibővül. Tehát sokkal több van ebből a bizonyos gyakorlati részből?

08:49:30 P: Hát a világ fejlett részén ez a folyamat látszik. Tehát az látszik, hogy a németeknél, franciáknál, az amerikaiaknál arra törekszenek, hogy minnél hosszabb időt töltsön a gyakorlati képzésben a fiatal, és ott sajátítsa el azokat a fortélyokat, amik a szakmához vagy hivatáshoz – talán a hivatás a jobb kifejezés ebben – hivatáshoz tartoznak és utánna tényleg legyen sikeres az életben


08:50:00 R: Most a szakképzési törvény a… visszamegyünk eggyel a szakképzési törvény végrehajtási rendelete a napokban jön ki. Mit a legfontosabb változás talán érdemes róla beszélni most a felvételik idején?


08:50:10 P: Hát ezt nem az én tisztem kommentálni. Vannak is ebben szakmai vitáink, mi abból indulunk ki, hogy minden olyan irány ami a gazdaság felé viszi az oktatást az hasznos a számunkra. A végrehajtási rendeletnek majd a tételes ellemzése a következő napoknak a feladata.


08:50:40 R: Ugye … Volt egy fő filozófia, ugye amiről már beszéltünk korábban, ami a változásoknak a lényege, ez miben áll, ami biztos hogy megvan?

08:50:43 P: Nagyon sokan azt hiszik, hogy a képzés az egy olyan terület ahol egyszer majd véget érnek a változások. a valóságban a képzésben miután az élet változik, és az élet elvárásai , a munkaerőpiac elvárásai változnak, folyamatosan egy változásnak lehetünk a tanúi. Most egy olyan jelentős lépés történik. Ami tovább erősíti a gyakorlati képzést, tovább viszi a dualitás felé, vagy a duális képzés felé ilyen értelemben az egész oktatást. Másik oldalról pedig teljesen egyértelműen a diákoknak vagy hallgatóknak az érdekeit szolgálja.


08:51:25 R: Hogy néz ki most a munkaerő piaci igény, ön hogy látja hogy lehet hosszú távon gondolkozni vagy ez is pillanatról pillanatra változik? hogy lehet összehangolni, mert nyilván egy oktatási rendszer hosszú távon tud építkezni, a haszna az hosszú távon jelentkezik, mint ahogy a munkaerő piac változik, tehát a mi az egészséges út.


08:51:44 P: Ez egy abszolut lényegi összefüggés, vagy lényegi kérdés. Miután a piac változik, ehez igazodni kell, így aztán abból kiindulni, hogy ha most tanítunk valamit, az életünk végéig alkalmassá tesz bennünket a munkaerő piacra , az egy botorság, az egy nagy hiba. Ebből következően a felnőttképzés az igazi kihívás. Az, hogy hogyan tudom igazítani a tudásomat az élet újabb és ujjab kihívásai felé. vagy irányába. Tehát hogyan tudok két három évente megújulni, ha úgy tetszik, egy egy szakmában. Vannak olyan területek amik korábban nem léteztek. Száz évvel ezelőtt a hintó készítő egy biztos piac volt. Ma már nem az. Ma egy robbanó motor fejlesztő az minden bizonnyal egy kíváló szakma. Húsz év múlva az ördög tudja, hogy mi lesz ezzel a területtel. Tehát, az élet változik, szerencsére az életünk hosszabbodik, ebből következően nekünk a mindennapi tudásunkat hozzá kell igazítanunk a minden napok kihívásához.


08:52:47 R: Nyilván az azért úgy van, hogyha valaki elindul egy irányban, például mondjuk a motorfejlesztő mérnöknél ő azért könnyebben áll át esetleg az elektromos motorok fejlesztésére mint mondjuk aki teszem azt egy egészen más szakmát tanult eddig. Tehát itt ilyen határterületekben kell gondolkozni…mikor átképzésről beszélünk.


08:52:59 P: Egyértelműen. Persze,és abban kell gondolkozni az én álláspontom szerint, hogy a tudást kell egymásra illeszteni, vagy egymásra rakni. Tehát van egy alaptudásom, azt soha nem fogom elveszteni, és arra kell ráépíteni a következő, a következő és a következő ismereteket.


08:53:25 R: De ugye ez nyilván a munkavállalónak is az érdeke, kiben talál erre partner az oktatási rendszerben persze, de ki az aki ebben valójában leteszi a garast, hogy merre?

08:53:32 P: Hát ennek két nagy felülete van, az egyik a vállalati továbbképzés, amit nem szabad elhanyagolni és lebecsülni mert azért anyagi, mert profitérdekei okán olyan munkaerőt szeretnének akik a legnagyobb hatékonysággal tud dolgozni, tehát tényleg olyan tudást adnak át amit hasznosítani tud a munkavállaló. A másik pedig az állami intézményrendszer, aminek a felelőssége pedig hát az oktatáspolitikán nyugszik.

Ennyi volt az interjú szövege körülbelül – néhány zavaró nyögés és öö-zés kihagyásával, bárki ellenőrizheti a szócső archívumában.

Mi ezzel a gondom?

Két alapvető természetű gondom van az interjú tartalmával, gondolataival kapcsolatban. Az általam igen tisztelt elnök úr érveléstechnikája és az a szándék – ami a hangzatos érvek megvalósítóinak tényleges akarata.

Először is, vegyük szemügyre elnök úr “bástya – megnyitását” vagyis, hogy a duális képzés legjellemzőbb példájaként elnök úr az orvosképzést említi. Nos, én nem vagyok orvos. De annyi ismeretem van ebben a témában, hogy tudom, az általános orvosi alapképzés is különleges terjedelműnek számít a hazai felsőoktatásban (innen van az idézet)

” Az általános orvos szakra felvettek egységes, osztatlan képzésben vesznek részt, tizenkét félév után szerzik meg a mesterfokozatot. Az első két évben alapozó elméleti tárgyakat tanulnak a diákok, de a képzésben a klinikum is megjelenik. A harmadik év még javarészben elmélet, negyedik és ötödik évben elsősorban klinikai tárgyak szerepelnek a tananyagban. Hatodik évfolyamon a hallgatók a közvetlen betegágy melletti gyógyító munkában vesznek részt, a tanulmányok pedig szakdolgozattal és záróvizsgával fejeződnek be. “

Valamint a kapcsolódó szakorvosi képzés (mire rezidensből szakorvossá képződik valaki) sem két pillanat, (innen pontosabb információ érhető el) szakirányoktól függően 3-6 év.

Mindezeket mint “általános duális képzés példája” felvetni a mostanság meghonosodó ipari gyakorlatban büszkén emlegetett BSC szintű képzés gyárakhoz, üzemekhez kapcsolt formájához nagyon durva csúsztatás szerintem. Mondom ezt azért, mert ezekben az intézményekben minden különösebb elméleti alapozás nélkül az illető gyárakban, üzemekben használatos technológiák magas szintű kiszolgálására képeznek ki magukat diplomás embereknek gondoló kezelőket, akik az egy – legfeljebb két éves elméleti alapozást is soknak tartják, és hamar a termelés szolgálatába képesek állni. Ez nyilvánvalóan jó az üzemeket működtető tőke érdekeinek, mert ezek a speciálisan képzett szakemberek nem fognak elmenni máshova (elméleti alapvetés hiánya miatt) és pont ezért rövid képzéssel, kis költséggel állíthatóak szolgálatba.

Az ilyen duálisan képzett szakemberek csak pontosan azt a területet kapják meg tudásként amit az ipar szükségesnek lát, ezzel kötve röghöz őket. De hova vezet ez a folyamat, ha például az eddigi technológiát a gyáros elviszi hazánkból? A duálisan képzett szakemberek megsüthetik a tudásukat, ott állnak megfürödve, elméleti alapok hiányában.

Igazából elnök úr is mondja az interjú során, hogy a tudás egy része egész élethosszon keresztül elkíséri az embert, és folyamatosan tanulni kell a szinten maradáshoz. Ezzel teljesen egyet tudok érteni, azonban azzal a gyakorlattal, ami ennek a gondolatnak a jegyében történik már nem. Véleményem szerint az a tudás alap, amit a felsőoktatásban a hallgató megkap és egész élete során magával visz, olyan szélesnek és alaposnak kell lennie, amennyire csak lehet: Ez biztosítja a műszaki értelmiség szabadságát. Nincs kötve x gyártó technológiájához, hanem univerzális tudásalappal rendelkezve nincs függésben jövendőbeli munkaadójától. Tudása itt is, ott is mérnöki. Ha nem hajlandó megfizetni az árát a munkáltató, akkor tud és képes odébb menni akár egy országhatárral is. Nem így a duálisan képzett “diplomás”, akinek a tudása szervesen kapcsolódik az adott technológiához vagy informatikai háttérhez, esetleg képzési szerződésen keresztül “röghöz kötött”! Vissza kéne adni a régi egyetemi diplomák tényleges értékét azzal, hogy tényleges és alapos elméleti tudás birtokában lehessen csak valaki mérnök. Ne nevezzük mérnöki diplomának csak maximum üzemmérnökinek a BSC-s okleveleket, mert ez önbecsapás! Ne áltassuk magunkat azzal, hogy diplomás fiatalok serege áll rendelkezésére az iparnak, amikor pusztán egy adott technológiát, szoftvert képes használni, tudása arra a pozícióra optimalizált, amire őt a duális képzés során kiképezték. Ezért én leginkább a vidéki ipari centrumokban együttműködésben (iskola és gyár) duálisan képzett emberekre a felsőfokú technikusi jelzőt tartom megfelelőnek. (Ebben erősít meg a következő tapasztalatom: Egy gumikat gyártó multicég öt éves MSC fokozatú mérnököket alkalmaz például nyers köpeny tervezőnek, akik nem is tudják valójában milyen anyagokkal dolgoznak, mert az titok, csak “A” és “B” komponens van, és a cég anyaországi telephelyén ugyanezt a tevékenységet technikusok végzik párhuzamosan, mert az ottani viszonyokban csak ezt tudja megfizetni a multi. Ez versenyképesség? Hogy egy summa cum laude végzett mérnök technikusi bérért (anyaország) technikusi munkát lát el Magyarországon? Hát nem. A mérnök kollégám azóta váltott, és már más területen dolgozik.)

Másik részről az interjú mesterkéltsége volt a szemet szúró, erőltetett példájával. Mint gépészmérnök és mint a villamos szakterület erősáramú részében is ismereteket szerzett ember nyugodtan kijelenthetem, ha ezeket a szakterületeket jól kívánja mérnöki munkában ismerni az ember, ezekre külön – külön egy élet is kevés lenne. Az, hogy ezek a területek közt van átjárás ad abszurdum nem lehetetlen, de igazán jó minőségű és elmélyült tudású szakember a szakterületek távolsága miatt szerintem nem tekinthető általánosan példaértékűnek.

Az interjú végén pedig ténylegesen előkerül a tőkeérdek: A lehető leghamarabb, legkisebb költséggel, csak pont annyi tudással, hogy ne ágaskodjon a munkavállaló a hátsó lábára ha kevés a fizetése, szükséges a duálisan képzett bio-droidok előállítása.

Nem kétlem hogy az iparnak szüksége van erősen specializált képességű üzemmérnökökre. De a műszaki haladásnak, a valódi K+F tevékenységnek pedig mély alaptudású tudományos szintű ismeretekkel rendelkező mérnökök derékhadára és akadémiai szintű alapkutatásra van szüksége. És ezeket a szakembereket nem duálisan képző “egyetemeken” képzik a világon. Persze ez nem olcsó. De elengedhetetlen a versenyképesség megőrzésében.

Szerintem ezért borzasztóan káros a duális képzés mindenek előtti erőltetése: Aki ezt választja az tegye, de az állami szektor ne menjen bele ebbe zsákutcába, és ne hagyja magát az ipari érdekek által ebbe belehajszolni!

Ez a véleményem, aki gondolja, írjon vagy kommenteljen!

Kategóriák
Egyebek, gépház, házirend stb. Maga az iparos. Történetek a múltból és a jelenből. Munkával kapcsolatos észrevételek, kérések, kérdések, egyelőre egy halomba, minden ami idefér Utazás, szabadidő és mindenféle érdekes dolog. Véleményem a világ dolgairól

Helló Világ!

Annak írok, aki itt jár. Ha tetszik ha nem, ennek a honlapnak a gazdája én vagyok. Nekem kell felelősséget viselni a törvények szerint.


Szabályok:
Az egészséges, építő, jobbító kritikát szívesen fogadom.


A kérdésekre, kérésekre, szívesen válaszolok, de ez a saját munkám terhére nem mehet.


Aki türelmetlen vagy zaklat, kitiltom.


Aki tiszteletlen azt kitiltom.

A számomra elfogadhatatlan, üzleti és/vagy magánérdekeimet sértő hozzászólásokat törlöm.

Ha valaki linkel engem, viszonossági alapon én is linkelem őt. Ez természetes, kedvenceimet a kedvencek menüben találhatják.


Ennyi.