Kategóriák
Véleményem a világ dolgairól

Duális képzés – merénylet a kiművelt emberfők sokasága ellen.

Régóta hallgatom a kedvenc rádiómat, a Kossuth rádiót. Mostanság csak nemzeti szócsőként leírható rádión keresztül propaganda adások, tematikus műsorblokkok hírei, információi ugyan szólnak a háttérben, de jelentésük úgy esik át a fejemen, mint a rossz húszforintos az érmevizsgálón. Felül be, alul ki.

Fiam iskoláztatása és hat osztályos gimnáziumba kerülése okán erre az egy témára még érzékeny vagyok. Álljon itt egy interjú átírt változata, ami élőben 2020.02.03 napi reggeli műsorban hangzott el Dr. Parragh Lászlóval, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével (az átiratban P) és a riporter (R) közt:

08:48:42 R: Jó reggelt kívánok!


P: Jó reggelt kívánok!


R: Na hogy is van ez, mi ennek a duális képzésnek a lényege? Nem munka melletti tanulás, hanem egyszerre képezik szakmára és egyszerre felsőoktatásban? Most a felsőoktatási részéről beszéljünk!


08:48:51 P: Persze, hát a duális képzésnek a legfontosabb eleme, hogy a gyakorlati ismereteket azt valós környezetben szerzi meg az ember. Keveset beszélünk róla, de mondjuk az orvosképzés az tipikus duális képzés. Hiszen az orvosi egyetemen egy úttal egy klinikán dolgozik a fiatal orvosjelölt. És ez igaz egy mérnökre, igaz egy tanárra, mindenkire, aki a valós életben ténylegesen jól akar majd elhelyezkedni és meg akarja állni a helyét a pályáján.


08:49:26 R: Ugye ez eddig úgy volt, hogy rövid szakmai gyakorlat, most ez azt jelenti hogy ez kibővül. Tehát sokkal több van ebből a bizonyos gyakorlati részből?

08:49:30 P: Hát a világ fejlett részén ez a folyamat látszik. Tehát az látszik, hogy a németeknél, franciáknál, az amerikaiaknál arra törekszenek, hogy minnél hosszabb időt töltsön a gyakorlati képzésben a fiatal, és ott sajátítsa el azokat a fortélyokat, amik a szakmához vagy hivatáshoz – talán a hivatás a jobb kifejezés ebben – hivatáshoz tartoznak és utánna tényleg legyen sikeres az életben


08:50:00 R: Most a szakképzési törvény a… visszamegyünk eggyel a szakképzési törvény végrehajtási rendelete a napokban jön ki. Mit a legfontosabb változás talán érdemes róla beszélni most a felvételik idején?


08:50:10 P: Hát ezt nem az én tisztem kommentálni. Vannak is ebben szakmai vitáink, mi abból indulunk ki, hogy minden olyan irány ami a gazdaság felé viszi az oktatást az hasznos a számunkra. A végrehajtási rendeletnek majd a tételes ellemzése a következő napoknak a feladata.


08:50:40 R: Ugye … Volt egy fő filozófia, ugye amiről már beszéltünk korábban, ami a változásoknak a lényege, ez miben áll, ami biztos hogy megvan?

08:50:43 P: Nagyon sokan azt hiszik, hogy a képzés az egy olyan terület ahol egyszer majd véget érnek a változások. a valóságban a képzésben miután az élet változik, és az élet elvárásai , a munkaerőpiac elvárásai változnak, folyamatosan egy változásnak lehetünk a tanúi. Most egy olyan jelentős lépés történik. Ami tovább erősíti a gyakorlati képzést, tovább viszi a dualitás felé, vagy a duális képzés felé ilyen értelemben az egész oktatást. Másik oldalról pedig teljesen egyértelműen a diákoknak vagy hallgatóknak az érdekeit szolgálja.


08:51:25 R: Hogy néz ki most a munkaerő piaci igény, ön hogy látja hogy lehet hosszú távon gondolkozni vagy ez is pillanatról pillanatra változik? hogy lehet összehangolni, mert nyilván egy oktatási rendszer hosszú távon tud építkezni, a haszna az hosszú távon jelentkezik, mint ahogy a munkaerő piac változik, tehát a mi az egészséges út.


08:51:44 P: Ez egy abszolut lényegi összefüggés, vagy lényegi kérdés. Miután a piac változik, ehez igazodni kell, így aztán abból kiindulni, hogy ha most tanítunk valamit, az életünk végéig alkalmassá tesz bennünket a munkaerő piacra , az egy botorság, az egy nagy hiba. Ebből következően a felnőttképzés az igazi kihívás. Az, hogy hogyan tudom igazítani a tudásomat az élet újabb és ujjab kihívásai felé. vagy irányába. Tehát hogyan tudok két három évente megújulni, ha úgy tetszik, egy egy szakmában. Vannak olyan területek amik korábban nem léteztek. Száz évvel ezelőtt a hintó készítő egy biztos piac volt. Ma már nem az. Ma egy robbanó motor fejlesztő az minden bizonnyal egy kíváló szakma. Húsz év múlva az ördög tudja, hogy mi lesz ezzel a területtel. Tehát, az élet változik, szerencsére az életünk hosszabbodik, ebből következően nekünk a mindennapi tudásunkat hozzá kell igazítanunk a minden napok kihívásához.


08:52:47 R: Nyilván az azért úgy van, hogyha valaki elindul egy irányban, például mondjuk a motorfejlesztő mérnöknél ő azért könnyebben áll át esetleg az elektromos motorok fejlesztésére mint mondjuk aki teszem azt egy egészen más szakmát tanult eddig. Tehát itt ilyen határterületekben kell gondolkozni…mikor átképzésről beszélünk.


08:52:59 P: Egyértelműen. Persze,és abban kell gondolkozni az én álláspontom szerint, hogy a tudást kell egymásra illeszteni, vagy egymásra rakni. Tehát van egy alaptudásom, azt soha nem fogom elveszteni, és arra kell ráépíteni a következő, a következő és a következő ismereteket.


08:53:25 R: De ugye ez nyilván a munkavállalónak is az érdeke, kiben talál erre partner az oktatási rendszerben persze, de ki az aki ebben valójában leteszi a garast, hogy merre?

08:53:32 P: Hát ennek két nagy felülete van, az egyik a vállalati továbbképzés, amit nem szabad elhanyagolni és lebecsülni mert azért anyagi, mert profitérdekei okán olyan munkaerőt szeretnének akik a legnagyobb hatékonysággal tud dolgozni, tehát tényleg olyan tudást adnak át amit hasznosítani tud a munkavállaló. A másik pedig az állami intézményrendszer, aminek a felelőssége pedig hát az oktatáspolitikán nyugszik.

Ennyi volt az interjú szövege körülbelül – néhány zavaró nyögés és öö-zés kihagyásával, bárki ellenőrizheti a szócső archívumában.

Mi ezzel a gondom?

Két alapvető természetű gondom van az interjú tartalmával, gondolataival kapcsolatban. Az általam igen tisztelt elnök úr érveléstechnikája és az a szándék – ami a hangzatos érvek megvalósítóinak tényleges akarata.

Először is, vegyük szemügyre elnök úr “bástya – megnyitását” vagyis, hogy a duális képzés legjellemzőbb példájaként elnök úr az orvosképzést említi. Nos, én nem vagyok orvos. De annyi ismeretem van ebben a témában, hogy tudom, az általános orvosi alapképzés is különleges terjedelműnek számít a hazai felsőoktatásban (innen van az idézet)

” Az általános orvos szakra felvettek egységes, osztatlan képzésben vesznek részt, tizenkét félév után szerzik meg a mesterfokozatot. Az első két évben alapozó elméleti tárgyakat tanulnak a diákok, de a képzésben a klinikum is megjelenik. A harmadik év még javarészben elmélet, negyedik és ötödik évben elsősorban klinikai tárgyak szerepelnek a tananyagban. Hatodik évfolyamon a hallgatók a közvetlen betegágy melletti gyógyító munkában vesznek részt, a tanulmányok pedig szakdolgozattal és záróvizsgával fejeződnek be. “

Valamint a kapcsolódó szakorvosi képzés (mire rezidensből szakorvossá képződik valaki) sem két pillanat, (innen pontosabb információ érhető el) szakirányoktól függően 3-6 év.

Mindezeket mint “általános duális képzés példája” felvetni a mostanság meghonosodó ipari gyakorlatban büszkén emlegetett BSC szintű képzés gyárakhoz, üzemekhez kapcsolt formájához nagyon durva csúsztatás szerintem. Mondom ezt azért, mert ezekben az intézményekben minden különösebb elméleti alapozás nélkül az illető gyárakban, üzemekben használatos technológiák magas szintű kiszolgálására képeznek ki magukat diplomás embereknek gondoló kezelőket, akik az egy – legfeljebb két éves elméleti alapozást is soknak tartják, és hamar a termelés szolgálatába képesek állni. Ez nyilvánvalóan jó az üzemeket működtető tőke érdekeinek, mert ezek a speciálisan képzett szakemberek nem fognak elmenni máshova (elméleti alapvetés hiánya miatt) és pont ezért rövid képzéssel, kis költséggel állíthatóak szolgálatba.

Az ilyen duálisan képzett szakemberek csak pontosan azt a területet kapják meg tudásként amit az ipar szükségesnek lát, ezzel kötve röghöz őket. De hova vezet ez a folyamat, ha például az eddigi technológiát a gyáros elviszi hazánkból? A duálisan képzett szakemberek megsüthetik a tudásukat, ott állnak megfürödve, elméleti alapok hiányában.

Igazából elnök úr is mondja az interjú során, hogy a tudás egy része egész élethosszon keresztül elkíséri az embert, és folyamatosan tanulni kell a szinten maradáshoz. Ezzel teljesen egyet tudok érteni, azonban azzal a gyakorlattal, ami ennek a gondolatnak a jegyében történik már nem. Véleményem szerint az a tudás alap, amit a felsőoktatásban a hallgató megkap és egész élete során magával visz, olyan szélesnek és alaposnak kell lennie, amennyire csak lehet: Ez biztosítja a műszaki értelmiség szabadságát. Nincs kötve x gyártó technológiájához, hanem univerzális tudásalappal rendelkezve nincs függésben jövendőbeli munkaadójától. Tudása itt is, ott is mérnöki. Ha nem hajlandó megfizetni az árát a munkáltató, akkor tud és képes odébb menni akár egy országhatárral is. Nem így a duálisan képzett “diplomás”, akinek a tudása szervesen kapcsolódik az adott technológiához vagy informatikai háttérhez, esetleg képzési szerződésen keresztül “röghöz kötött”! Vissza kéne adni a régi egyetemi diplomák tényleges értékét azzal, hogy tényleges és alapos elméleti tudás birtokában lehessen csak valaki mérnök. Ne nevezzük mérnöki diplomának csak maximum üzemmérnökinek a BSC-s okleveleket, mert ez önbecsapás! Ne áltassuk magunkat azzal, hogy diplomás fiatalok serege áll rendelkezésére az iparnak, amikor pusztán egy adott technológiát, szoftvert képes használni, tudása arra a pozícióra optimalizált, amire őt a duális képzés során kiképezték. Ezért én leginkább a vidéki ipari centrumokban együttműködésben (iskola és gyár) duálisan képzett emberekre a felsőfokú technikusi jelzőt tartom megfelelőnek. (Ebben erősít meg a következő tapasztalatom: Egy gumikat gyártó multicég öt éves MSC fokozatú mérnököket alkalmaz például nyers köpeny tervezőnek, akik nem is tudják valójában milyen anyagokkal dolgoznak, mert az titok, csak “A” és “B” komponens van, és a cég anyaországi telephelyén ugyanezt a tevékenységet technikusok végzik párhuzamosan, mert az ottani viszonyokban csak ezt tudja megfizetni a multi. Ez versenyképesség? Hogy egy summa cum laude végzett mérnök technikusi bérért (anyaország) technikusi munkát lát el Magyarországon? Hát nem. A mérnök kollégám azóta váltott, és már más területen dolgozik.)

Másik részről az interjú mesterkéltsége volt a szemet szúró, erőltetett példájával. Mint gépészmérnök és mint a villamos szakterület erősáramú részében is ismereteket szerzett ember nyugodtan kijelenthetem, ha ezeket a szakterületeket jól kívánja mérnöki munkában ismerni az ember, ezekre külön – külön egy élet is kevés lenne. Az, hogy ezek a területek közt van átjárás ad abszurdum nem lehetetlen, de igazán jó minőségű és elmélyült tudású szakember a szakterületek távolsága miatt szerintem nem tekinthető általánosan példaértékűnek.

Az interjú végén pedig ténylegesen előkerül a tőkeérdek: A lehető leghamarabb, legkisebb költséggel, csak pont annyi tudással, hogy ne ágaskodjon a munkavállaló a hátsó lábára ha kevés a fizetése, szükséges a duálisan képzett bio-droidok előállítása.

Nem kétlem hogy az iparnak szüksége van erősen specializált képességű üzemmérnökökre. De a műszaki haladásnak, a valódi K+F tevékenységnek pedig mély alaptudású tudományos szintű ismeretekkel rendelkező mérnökök derékhadára és akadémiai szintű alapkutatásra van szüksége. És ezeket a szakembereket nem duálisan képző “egyetemeken” képzik a világon. Persze ez nem olcsó. De elengedhetetlen a versenyképesség megőrzésében.

Szerintem ezért borzasztóan káros a duális képzés mindenek előtti erőltetése: Aki ezt választja az tegye, de az állami szektor ne menjen bele ebbe zsákutcába, és ne hagyja magát az ipari érdekek által ebbe belehajszolni!

Ez a véleményem, aki gondolja, írjon vagy kommenteljen!