Kategóriák
Utazás, szabadidő és mindenféle érdekes dolog.

Ekkora halat fogtam!

Életem eddig legnagyobb horgászkalandja, és eredménye. 2012 március 15.-én a Bónom-zug partján egy házikót béreltünk feleségemmel, és ott pihentünk. Ekkor esett a horgászkaland.

Öcsémtől ötvenedik születésnapomra kaptam a borítóképen lévő festményt, és ennek történetét szeretném ebben a posztban elmesélni.

Feleségemmel régóta tervezgettük, hogy egyszer egy hosszú hétvégére elmegyünk és pecázunk egyet. Alapvetően nem szeretem a kimondottan horgászcélra szolgáló horgászkabinos pihenési lehetőséget, mert a tógazda megélhetését leginkább a vendégházak számának növelésével, így a vendégek sokaságával érik el. Ez magával hozza a nagy horgászatok esti levezetését, és akkor oda a nyugodtság. Nagyon szerettük volna már megtalálni azt a helyet Magyarországon, ahol halat is lehet fogni, ahol nyugodtság van, és a vendégek sem zavarják egymást a kikapcsolódásban.

Feleségem sok hirdetés közt találta a Bónom-zug (Körös holtág) partján lévő nyaralót, amit tulajdonosa alkalmanként kiadott. Ez a kis ház megfelelt az elvárásainknak, bár a korai időpontot tekintve (március 15) nem sok lehetőséggel biztatott. Pergetőbotot vittem magammal, és egy fenékhorgász felszerelést.

Felkészülés a horgászatra.
Felkészülés a horgászatra

A helyi horgászrendet elolvasva sajnos a pergetés tiltott horgászmód volt a vízen, ezért arra egyszerű úszós szereléket szereltem, és csontival és középkukaccal vártam a kapást. A másik botot fenékhorgászathoz készítettem elő, etetőkosárral és két horoggal.

A horgászhely
Bónom-zugi horgásztanya parti látképe.

A horgászvödörbe pontyozó etetőanyagot kevertem vízzel, majd a stégen megkezdtem a pecázást. A táj nyugodt és csendes, az időjárás hűvös, kimondottan hideg volt. Néhány helybéli szintén megpróbálta a horgászatot, de csak a szórakozás kedvéért, igazán ilyen hűvös időben nem sok értelme volt az egésznek.

Horgászat kezdete
Horgászat kezdete

A horgászat közben figyeltük az ébredező természetet, a vonuló madarakat, és a környéket: szinte tökéletes volt a csend és a mozdulatlanság.

Semmi jele sem volt a vízben életnek: sem az úszón sem a fenéken nem történt semmi. Hogy ne unjam el magamat, sorra vettem a következőkben megoldandó problémákat, gondolkodtam hogy mit és hogyan szeretnék tenni, majd feleségem is csatlakozott hozzám. Egymás mellett fagyoskodtunk és hallgattunk, vártuk a kapást de az valahogy csak nem akart jönni.

Eszembe jutottak a házigazda szavai, amikor mondta, hogy a héten még hajnali jég is volt a vízen, de nyughatatlan természetem már nagyon hívott a vízpartra.

Horgászcsónakban
Horgászcsónakban

Néha a nap is kisütött, de alapjában felhőzettel borított ég volt. Amíg a fenékhorgász szerelék ázott én az úszóval próbálkoztam itt-ott.

Persze eredmény nélkül, és egyre jobban fogyott a reményem a fogást illetően.

Az idő haladtával a fenekező botomat gyakrabban cseréltem és bevetettem a titkos fegyveremet is: az önetetőbe rakott csalimasszához néhány csepp vajsavat adtam. Ez nagyon büdös volt, de hát mit meg nem tesz az ember a sikerért!

Szorgalmasan dobáltam az úszómat ide – oda, hogy hátha sikerül valamelyik öngyilkos halat eltalálnom, azonban semmi eredménnyel sem jártam.

Várakozás a halra
Várakozás a halra

Amikor eluntam az úszós horgászatot, a fenekező bothoz mentem, hogy frissítsem rajta az önetető kosár tartalmát, de amint elkezdtem kihúzni a szereléket, valami furcsa rántást éreztem a zsinóron.

Óvatosan felemeltem a botot, majd egy határozott emelő mozdulattal megfeszítettem a zsinórt, és akkor elkezdődött a ciri-buri!

Beindult az orsó, csörgött a fék, és lazítanom is kellet rajta, mert nem bíztam a zsinór erősségében a húzóerőt megtapasztalva.

Folyamatosan feszesen tartottam a zsinórt: amikor a hal felém közeledett tekertem az orsót mint a güzü, amikor a hal nekiiramodott akkor a féket lazára véve adtam neki a zsinórt. Már körülbelül öt perce küzdöttem a hallal amikor észrevettem, hogy feleségem izgatottan figyel, és szurkolt a sikeremért a stégről, én meg végre ki tudtam lépni a csónakból, és biztos talaj lett a lábam alatt!

Fokozatosan, figyelve a hal fáradását szorítottam a féken és húztam egyre beljebb a zsinórt. Néhány pillanatra azt hittem a lazulás miatt, hogy elment, leakadt a hal, aztán újra nekilódult!

Húsz perc küzdelem után ért az igazi meglepetés, miután feleségem átvette a botot, én meg szákoltam a halat: nem fért bele a szákba, kiemelés közben a szák kerete eltört. Így a hálóval emelni nem tudtam, csak a stéghez húztam a halat. Kézzel emeltem ki, vigyázva nehogy megszökjön, mert a zsinór nem a hal szájából lógott!

Hal a stégen!
Hal a stégen!

Már ezen a képen is látszik, a hal farkának alsó részébe akadt horog, ami szinte belenőtt a csontba. Az én horgom ehhez a horoghoz kapcsolódó szerelékbe akadt bele.

Hal a stégen2
Hal a stégen 2

A bal térdemnél látható a nagyon gyenge szák tartó törött vége. Ez bizony nagyon hitvány darab volt, de kihúztam vele a halat.

Közben azon gondolkodtam, hogy mit is kezdjek ezzel a szörnyeteggel: hűtő kapacitásunk nem volt, a hal romlandó hogy vinném haza, és egyébként is ez busa, és nem szeretem a száraz húsát.

Hal a stégen 3
Hal a stégen 3

Feleségem szorgalmasan fényképezett, és a túlsó oldalról is figyelő tekintetek kereszttüzébe kerültem: Hogy lehetett ekkora mázlija ennek az embernek – hallottam a hitetlenkedő hangokat.

Mindeközben már éppen megsajnáltam volna a halat és a visszaengedésen kezdtem gondolkodni, de a szomszéd bácsi figyelő tekintete felkeltette érdeklődésemet: Megkérdeztem, elfogadja-e ezt a halat ajándékba, mert én sem elvinni nem tudom, és mi nem is szeretjük, mert sok apró pikkelye van, macerás a pucolása és a húsa sem finom.

Hal a stégen 5
Hal a stégen 5

Az öreg bácsi azonnal igent mondott, és hozzátette, ő ismeri a módját hogyan kell elkészíteni és szereti is a busát.

Remegő kézzel és térddel adtam át neki a halam, miután a fénykép elkészült és akkor euforikus állapotban rögtön egy sört és egy unikumot legurítottam. Aznapra már többet nem mentem a vízpartra, délután még jót sétáltunk a környéken és másnap indultunk haza.

Életem legnagyobb halfogása volt, nagyon sportos, küzdős és hosszú fogásélményt nyújtott ez a hal. Sokszor gondolkodtam el ennek a helyzetnek az allegóriáján: teljesen reménytelen helyzetben, amikor senki sem látja értelmét a próbálkozásnak, egy más által gereblyézve megakasztott busát (mert ez a hal planktonevő, fel sem veszi a horgot) a farkánál fogva – egy etetőkosárba akadva – ki sikerült fogjak.

Hát ez nagy szerencse! De aki nem próbálkozik, annak sose lesz szerencséje!

Kommentek, vélemények jöhetnek!

Odakint a parton.
Parton a hallal.

Szerző: Jáger Zoltán Tamás

51 éves okleveles vegyész és gépészmérnök vagyok. Vezettem autót, helikoptert, jártam északon délen az út végéig elmentem. Nézem a világot, teszem amit kell. Újévi fogadalmam: többet, jobban!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük