Kategóriák
Véleményem a világ dolgairól

A vizsga.

Ezt a posztot az élet írta. A küzdelemről szól és a rendszerről, ami néha szembeköpi az állampolgárt. Persze ez – ha a többségnek nem fáj – elfogadható egy “demokráciában”. Különösen, ha ezzel a gesztussal még szavazatokat is lehet nyerni. A poszt tartalmát, hangulatát aláfestő borítókép a Pierre Boulle “Híd a Kwai folyón” című művéből készült díjnyertes filmből való.

Még 2001-ben kezdődött ez a történet. Beballagtam a Budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Karának irodájába, a súlyos olajfestékkel többször bemázolt ajtó kilincsét izgatottan lenyomtam, és kezdetét vette az önmegvalósításom egyik legnagyobb, de mindenképpen a leghosszabb kalandja, mely a közeli napokban ér véget. Mondjuk nem úgy ahogy szerettem volna, de majd ítél a történelem.

Akkor, amikor először jelentkeztem felnőttként tanulni nappalin 18-20 éves fiatalok közé, sok minden megfordult a fejemben. Persze néhány nappal lekéstem a februári beadási határidőt, a vegyész dékáni ügyintézői lesajnálva mosolyogtak rám, és bíztattak. … Jöjjön vissza jövőre, akkor talán sikerül!

Közbevetőleg jegyzem meg, hogy már ebben a pillanatban minden felvételhez szükséges okmány és igazolás nálam volt, mert az akkor érvényes szabályzat szerint automatikusan felvették akinek már volt egy diplomája.

Tehát vártam egy évet, majd 2002-ben újra megjelentem a dékániban, és a sikeres felvételivel kapcsolatban mindent sikerült elintézzek.

Nagyon nehéz, de nagyon szép évek következtek, szinte második fiatalságomat éltem meg akkoriban: előadásra jártam, jegyzeteltem, és tanultam. Kerültem az imposztorkodást, délutánonként a munkámat végeztem, csináltam a beadandókat, és tettem amit kell.

Az egyetemi évek alatt sok barátot szereztem, sokakkal a mai napig tartom a kapcsolatot. Azonban már akkor néhány lesajnáló és kaján megjegyzést is kaptam, mert jó tizenöt évvel idősebb voltam és fizettem a tudásért.

Szóval, szálltak az évek, jöttek a gondok, születés,halál, válás, és házasság következett az életemben. 2012 évben abszolváltam az egyetemet, majd P.B. tanszékvezető úrhoz elmentem, és megígértem, befogom a szám, csak hadd diplomázzam le. Az úri becsületszó elég volt, a diplomamunkám elkészítettem, és sikeres államvizsgát tettem. El kell mondjam így évek távlatából, hogy P.B. tanszékvezető tanár úr nagyon emberségesen bánt velem, igazságos és jóindulatú volt velem. Erre is volt példa a műszaki egyetemen. Meg is ígértem neki, ha kívánja, elviszem egy körre helikopterrel, és nem fogja elfelejteni az élményt… Sajnos nem élt vele, de nagyon jó érzésekkel köszöntem el a tanszéktől.

Az államvizsgám után amikor a szerencsések megkaphatták a diplomájukat, az államvizsga bizottság egy tagja legnagyobb megdöbbenésemre odalépett hozzám, és édesapámról kérdezett, mert 2006 óta nem ment el a Rákóczi gimnázium öregdiák találkozójára. Mondtam neki, hogy sajnos már nem tud elmenni, mert meghalt. Hirtelen átfutott a fejemen, hogy amit korábban éreztem igaz lehetett: Apám valahol fentről nézte az államvizsgám.

Ekkor már több forrásból is biztos voltam abban, hogy bár az államvizsgám pillanatában 44 éves voltam, nyelvvizsga nélkül nem fogom megkapni a vegyészmérnöki oklevelet. Már tanulmányaim alatt, is hallottam tanároktól kaján megjegyzést, hogy biztos arra bazírozom, hogy elmúljak 40 és megússzam a nyelvvizsgát, és hogy ez mennyire nem fog sikerülni….

Nem is akartam megúszni a nyelvvizsgát. Bár nagyon nagy lelki gátat kellett legyőzni ahhoz, hogy megszólaljak idegen nyelven. – és itt sorolhatnám a személyes problémáktól kezdődően a rendszerhibákig mindent -, ez legkevésbé sem hatotta meg az akkori oktatási kormányzatot. 2014-ben megkaptam levélben, diploma addig nem lesz,. amíg nem vizsgázom le idegen nyelvből.

Aki ismer engem, tudja hogy angol nyelven értek és olvasok, megszólaláshoz azonban hatalmas stressznek vagy elégséges véralkohol-szintnek kell fennállni a kinetikai gát leküzdéséhez. Ez alapjaiban lehetetleníti el a nyelvvizsgát angolból. Gyermekkori kudarcélmény (hibás kiejtés és megszégyenítés az iskolában) vezetett oda, hogy feleségem tanácsára orosz nyelvet kezdtem el tanulni magánúton.

Heti rendszerességgel, 2 órában Tatjánával, a tanárommal találkoztunk, készültem, sokszor nem csináltam házi feladatot, de az elvégzett munkának kezdett látszani az eredménye:

A műegyetemi nyelvvizsga központban a szóbelim második alkalomra sikeres lett, majd egy évre rá 2020 március 7.-én sikeres írásbeli vizsgát tettem az Elte Origó Nyelvi Centrum Baross utcai vizsgaközpontjában.

És sikerült!

Már akkor a közelgő járvány árnyékában aggódtam, de bíztam a rendszerben: tanultam – vizsgáztam – meg lesz az eredmény. Meg is lett, már április elején örülhettem a vizsgaeredményemnek.

Elkezdtem levelezni a vegyész kar dékáni hivatalával, (mondjuk ki: nem bízva a rendszerben, egyből az oktatási dékánhelyettes asszonynak írtam, mert nem bíztam a rendszerben, de a hivatal bősz ülnöke éber volt, és alacsony szintű lepattintós levelet kaptam, minden érdemi kérdésemre sablonválaszt, mely szerint várjak és figyeljek a KTH honlapra.

És ekkor jött el 2020 április 7.-e, Palkovics miniszter úr nagy napja:

A koronavírus elleni védekezés jegyében – mint fontos és releváns lépést – a kormány eltekint a beragadt 75000 diploma nyelvvizsga kötelezettségének teljesítésétől.

Álltam, köpni, nyelni nem tudtam amikor meghallottam: Éveken át lepattintottak, hogy mennyire fontos, mennyire nem tehetik meg azokkal, akik rendesen levizsgáztak már, mert az ő diplomájuk értékét csökkentené, ha más nyelvvizsga nélkül is megkaphatja a diplomáját.

És most, ezekben a “vészterhes” órákban a legfontosabb dologgá az vált, hogy a beragadt diplomák vizsgakötelezettségének elengedésével lehet csak megmenteni ezt az országot, hazánkat!

Mindezt néhány nappal azután, hogy sikerült letennem a szükséges vizsgákat, valószínűleg (és nagyon szeretném, ha az élet rám cáfolna) pontosan ugyanolyan diplomát fogok kapni, mint aki semmit sem tett ezért:

Kegyelemből elémdobják, gúnyos-kurtán odamondják:

“Na , mostantól szabad vagy!”

Hát basszátok meg!

Napok óta gyűlnek bennem a kérdések, és igazán szeretnék rájuk választ kapni:

Azt gondolom, itt megállok, néhány nap szünetet tartok, és amint az élet továbbírja ezt a történetet, FOLYTATÁS KÖVETKEZIK!

Update #1:

A közlönyben megjelent kormányrendeletre hivatkozással levelet írtam az ITM ügyfélszolgálatának és a BME-KTH hivatalnak. Az ITM válaszára néhány napot kellett várni, addig a BME NEPTUN oldalán ez az ostoba hárítás jelent meg a kérvény ügyében:

Hazudozás elindul. Mintha valami olyat próbálnék kérni amihez nincs jogom.

Elméletileg létezik már kérvény de azt nem lehet benyújtani. Többszöri email és telefonos hárítás után már valamiféle állásfoglalásra hivatkozott a BME-KTH, hogy miért nem végzik el a dolgukat.

Hazudozás folytatódik, mintha valamit elrontottam volna…

Nosza, előkaptam a közben az ITM-ből megérkezett állásfoglalást, mely szerint ugyanolyan diplomát kell kapjak a jog erejétől fogva a döntés után, mint a többiek, és megküldtem a BME-KTH részére. Egy nappal később már le bírtam adni végre a kérvényemet, melyben rámeröltették a keddi vagy csütörtöki átvételt. Na de ha ez kell, hát legyen meg! – gondoltam.

Isten és a KTH malmai lassan őrölnek, de végre elindult valami. Majd egy hónappal a kormányrendelet után a következő üzenetet kaptam a NEPTUN rendszeren keresztül:

Közeledik a cél, megkezdődött a diploma gyártása!

Telt – múlt az idő és a héten észrevettem szerdán, hogy már dékáni aláíráson van a diplomám. Tovább figyelve a státuszomat szombaton (2020.05.16) már arról értesültem, hogy ez is sikerült végre, jelenleg az oklevél másolat feltöltése van soron.

Egyelőre ennyi, amint megkapom végre a diplomám ígérem, kirakom ide a falra közszemlére a nyelvvizsga bizonyítványaim mellé, hogy mindenki lássa, megküzdöttem mindenért, nem kegyelemdiploma az enyém!

Korábban, 2019 évben sikerrel abszolvált szóbeli vizsgám.
A 2020 március 7.-ei sikeres vizsgámról 2020 május 8.-án postán megkapott bizonyítvány.

Történetzáró epizód következik!

Update #2

És eljött a nap, amikor megkaptam a diplomám.

2020 május 19.én vettem a NEPTUN rendszerben a diploma átadás időpontját, ami a héten csütörtök volt. Eligazítás, dress-code és ilyesmik mellett a lelkemre kötötték, hogy egy kék tollat is hozzak magammal az aláíráshoz. Reggel 9.00 ra kaptam időpontot, és néhány sorstársammal izgatottan toporogtam az R épület földszinti Sztálin barokk előterében . Folyamatosan ment a sor, és mindenki szépen megkapta a diplomáját. Én is az enyémet.

A második diplomám.

Az örömbe üröm is vegyült, mert semmiféle ünnepség és dékáni pacsi sem volt. Odaadták, és kész. Alá kellett írni hogy átvettem, aztán az ügyintéző belepillantott, és átnyújtotta az oklevelem. Megköszöntem és átvettem. Odakint az épületen kívül ért a meglepetés, hogy az oklevelemben nem csak az általam kiérdemelt papírok vannak, hanem egy üzenet is. Először azt hittem, dékáni köszöntő vagy hasonló, de nem. Magyarország Miniszterelnöke, személyesen Orbán Viktor gratulált nekem itt.

Életem egy nagy és jelentős szakasza lezárult. Vége, kész ennyi volt. Álltam a döbbenettől, majd hátat fordítottam az egyetemnek és nekilódultam az előttem lévő útnak. A nap sütött, és a kis autó – ami korábban apámé volt- vidáman brummogva falta a kilométereket hazafelé.