Néhány napja értem haza kisebbik fiammal egy francia körutazásról. Az út igazi apás-fiús kirándulás volt, csak mi ketten a terepjáróval előttünk az út mögöttünk a gond. A kiránduláson rengeteg érdekes dolgot és látnivalót kerestünk, azonban a kirándulás igazi romantikáját az adta, hogy a csomagtartóban nem csak a szokásos úti holmik, Kicsi Joe is helyet kapott.
Amikor olyan helyre értünk mint például ez a tengerpart, és időnk engedte, nekiálltunk egy pados parkolóban sütni.
Előzőleg vettünk egy hájba tekert sertéskarajt, némi salátát és nekiálltunk sütni. Ez viszonylag egyszerű sütés volt kb 130 fokon másfél órát készítettük, majd fél órára 170 fokon készre pirítottuk. A hús tányéron sóztuk, fűszereztük, mert a hájat kívülről nem lett volna értelme beszórni fűszerrel, szétszedni meg nem akartam, olyan jól be volt kötve.
A salátára a felszeletelt húst tettem, fiamnak is szedtem egy jókora adagot. A háj ropogósra sült, míg a karaj remek szaftos maradt.
A sütés indirekt kövön történt. A salátát úgy csináltam, hogy egy műanyag tányérra előre vágott zöldsalátát terítettem, majd megkentem a tányért fügés balzsamecettel, színes borsot durvára vágtam, megszórtam vele. Erre tálaltam a sült hús szeleteket. Fiam nem szereti a balzsamecetet, a kép az ő táljáról készült.
A parkolóban ahogy elkészült felfaltuk a finom omlós szaftos karajt.
Másik alkalommal hasonló hájba tekert marha hátszínt sikerült vásároljak.
Ezt a csodás húst a borítóképen, a Bretagne félsziget északi partján Ploumanac’h mellett készítettük el. Először nekiálltunk kipakolni az autóból, majd a tűzgyújtás következett.
A műveletet mindig azzal kezdtem, hogy begyújtottam Kicsi Joe-t, és utána elrendeztem a helyet ahol megálltunk, hogy addig is melegedjen.
A körülmények rendkívül jók voltak, csendes, tiszta helyet sikerült megtalálni. Általános tapasztalatom, hogy Franciaországban nagyon sok tiszta és tényleg pihenésre is alkalmas pihenőhely van, és mindenki betartja a szabályt: nem szemetel, amit hoz azt el is viszi ha nincs éppen szemetes. Szerencsére általában van.
Amikor elérte a kívánt hőfokot, indirekt kővel szépen sütni kezdtem a husit. Közben néztem a tájat, a tengert, és beszélettem Tomival.
A husit néha megkentem vajjal, az indirekt kőre pedig egy konzervdobozban vizet tettem hogy ne száradjon ki a sült.
Ahogy készült a pecsenye úgy lett egyre szebb színe. Jól látszik, ahogy belesült a húsba a grillrács mintázata.
Miután kivettem a sültet, pihentettem és felszeleteltem.
A húshoz salátát és bagettet ettünk. Ketten bevágtuk az egészet, ahogy azt illik. Nagyon jól sikerült sütés volt.
Ahogy telt az idő és múltak a napok arra gondoltunk a fiammal jó lenne főzni egyet. Hoztam bográcsot is, és elhatároztam, hogy egy egytálételt fogok készíteni sertéslapockából.
Ebben az esetben a tartókeretet és az indirekt követ nem használtam, a grillrácsot közvetlenül a tűzgyűrűre tettem.
Amint begyulladt a tűz zsiradékot tettem a bográcsba. Ennél a pillanatnál álljunk meg, mert Franciaországban szinte lehetetlen normális szalonnát venni, mert nincs. Olajon pörköltet készíteni – pfuj! Ezért vettem vajat, azt olvasztottam és ezen a zsiradékon készítettem az ételt.
Addig pedig a hozzávalókat vágtam fel.
Néhány percet pirítottam a hagymát, majd borsot, köményt hintettem rá, hogy pirulva jobban kiadja az ízét.
Amíg a hagyma sült, összekockáztam a húst, és a vaj maradékát bagettre kenve beharaptunk, mert már nagyon éhesek voltunk.
Ezt is beleraktuk a bográcsba és megpirítottuk.
Ahogy készült a hús egyre jobb illat jött a bográcsból. A kamadóba befért a bogrács, csak arra kellett ügyelni, hogy a hőmérő ne érintse a bográcsot.
A húsra is tettem sülés közben fűszereket, babérlevelet. Vigyáztam hogy a paprikát csak akkor adjam hozzá, amikor a hús már majdnem elkészült, hogy ne égjen meg.
Ahogy elkészült, ismét kinyitottam a kamadót, átkavartam, ügyelve, hogy a paprika ne égjen a bogrács oldalára.
Közben összevágtam a paprikát és a paradicsomot, hogy a húsra tegyem.
Ahogy készült az étel, egy kis vízzel felöntöttem, pótolva az elfőtt levet.
Amikor minden elkészült, egy kis előfőzött rizst dobtam a bográcsba, hogy igazi egytál étel készüljön.
Fél kiló húsból, egy tasak előfőzött rizsből készült ez az étel, az eredményt most is helyben felfaltuk a fiammal.
Ezután még a Verdon-kanyon felé menet készítettünk vörösboros marhapörköltet. A festői környezet Gap város után egy hágón átkelve adott alkalmat a főzésre. A kis parkolóban még működő vízcsap is volt. Ez a főzés is kitűnően sikerült, bár a pörkölt maradékot egy rozsdamentes edényben magunkkal vittük. A szállásunkon este hűtőben pihent, majd másnap reggel elfogyasztottuk.
Néhány praktikus tanács azoknak, akik hasonló kalandra adják a fejüket:
Viszonylag lapos fenekű bográcsot válasszunk, az nem billeg a rácson. A kamadó azért kifejezetten alkalmas főzésre is, mert a környezeti hatások mint a fújó szél nem zavarják a folyamatot. A sütés teljes időtartama beleértve azt az időt is, amíg a kamadó visszahűl annyira, hogy be lehet tenni az autóba, legkevesebb 4-5 óra.
A sütés – főzés végén fojtsuk be a tüzet a kamadóban : a füstnyílást és a légbeszívó nyílást zárjuk be az étel elkészülte előtt kb. 10 perccel: a tűz kialszik és az étel elkészül.
Amíg az ételt esszük, maradjon zárva a kamadó, hogy a faszén biztosan teljesen kialudjon. Ha a hőmérséklet csökkenni kezd, sikeresen kialudt a tűz. a tűztérben maradt faszén a következő sütéskor felhasználható, nem kell kidobni.
Amíg újra mindent elcsomagolok, elmosogatok kb. egy óra telik el, és 80 fok körüli hőmérsékletre hűl a kamadó teste. Ekkor már be mertem tenni állvánnyal a csomagtartóba. A kamadó testét lángálló NOMEX pokróccal tekertem be, így bármi hozzáért nem keletkezett kár.
Összességében a legrövidebb idő a sütéshez kellett, a főzés macerásabb volt, de megérte, olyan élményt adott.
Mindenkinek jó kalandozást és sütögetést kívánok!
