Kategóriák
Utazás, szabadidő és mindenféle érdekes dolog.

Pisztrángsütés a Bükk-fennsíkon.

A nyár végén egy kirándulást tettünk feleségemmel az egyik kedvenc helyemre, és ott a sütés új műfaját próbáltuk ki. A tűzgyújtási szabályok a nyílt lángú szabad tűzre vonatkoznak, a zárt tüzelőberendezésre tudomásom szerint nem. Ezért a kirándulásra magunkkal vittük Kicsi Joe-t, a kamado grillünket. Az utazás nyugodt és eseménytelen volt, az M3-ról Eger felé tértünk le, majd a Felsőtárkány – Miskolc úton érkeztünk Lillafüredre. Itt megvettük a sütés legfontosabb kellékét, a halat.

Szalajka völgyi pisztrángtelep.
Szalajka völgyi pisztrángtelep.

A telepen medencékben tartják a halakat, és itt lehet őket megvásárolni. A tisztított pisztráng kilója élősúlyban 2600 Ft volt, amit nem tartok drágának. Két kisebb és egy nagyobb halat vásároltunk, hogy kipróbáljuk melyik miként süthető meg.

Pisztrángtelep medence
Pisztrángtelep medence

Innen Bánkút felé vettük az irányt, fel a Bükk-fennsík szélénél levő parkolóig. Ezt a parkolót viszonylag kevesen ismerik, ide még szabad autóval behajtani. Bár a fennsík sorompói nyitva voltak, most nem kockáztattuk a belépést autóval.

Táborhely a fennsík szélén
Táborhely a fennsík szélén

Szép napos idő volt, de az árnyékban kicsit hideg, így a padokra plédet terítettünk hogy kényelmes legyen a várakozás. A halakat már a pisztrángtelepen előkészítették, kibelezték, és megtudtuk a pisztráng pikkelye eltér a többi édesvízi haltól, az megsütve ropogós és fogyasztható. A sütőkövet alufóliával borítottam, majd a pisztrángot sóztuk és borsoztuk, majd a köretnek szánt burgonyát az indirekt sütőkőre tettük.

Táborhelyünk a Bükk fennsík szélén
Táborozás.

A kamadót begyújtottam, majd 140 C-fokra melegítettem fel. Ekkor először a rácsot és a burgonyát raktam be, mert ennek lényegesen több idő kell a sütéséhez mint a halnak.

A köret a kamadó indirekt kövén készül
Köret burgonya sütése

A burgonyának kb. 20 perc előnyt adtunk, majd a a sütőbe bekerültek a sózott és borsozott pisztrángok. A sütés hőmérséklete továbbra is csak 140 C fok volt. Az első oldalt 15 percig készítettem majd megfordítottam a halakat.

A halak sülnek a kamadóban
A halak sülnek a kamadóban

A fordítás után, hogy ne száradjon ki a pisztráng, fokhagymát és petrezselymet aprítottam és vajdarabkákkal kevertem el. Ezt a halak belsejébe és már megsült oldalára halmoztam.

Fokhagymás petrezselymes vajjal sütés.
Fokhagymás petrezselymes vajjal sütés.

A második oldalt is változatlan hőmérsékleten 10 percig készítettem. Közben mustáros kiflifalatkákat készítettem, hogy ne haljak éhen amíg tart a sütés.

Étvágygerjesztő falatok
Amíg a pisztráng készült édes magos mustáros falatkákat is készítettünk.

Szeretjük a feleségemmel ezt a mustár családot, különösen a magos édes mustárt. Amíg a sütés tartott, jót beszélgettünk és gyönyörködtünk a környezetben.

A halak sülnek.
A halak sülnek, a vajas fokhagyma különleges ízt ad..

A sütési folyamat végére a halak szeme is kifordult, ezzel jelezve, hogy elkészültek. A burgonyákat és a halat kivettem, és tálaltam.

A nagyobbik hal megsütve.
A nagyobbik hal megsütve.

A pisztráng bőre ropogós és ízletes, húsa omlós lett. A belsejét átjárta az olvadt vaj, ami nagyon finommá varázsolta a halt. A burgonyák az indirekt kövön tökéletesen elkészültek még a vékony héjuk is fogyasztható volt. Szerencsére sem eső sem szél nem zavara a pihenésünket, amiről most séta nélkül tértünk haza. A sütés tapasztalata az volt, hogy érdemes a nagyobb halt venni, és azt lefejezve tenni a sütőbe (hogy beférjen) mert a kis halak megsütve bizony kevésnek bizonyultak. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a helyet és a pisztrángsütést, próbáljátok ki bátran!

Kategóriák
Utazás, szabadidő és mindenféle érdekes dolog.

Iránban jártunk

Most, így a járvány múltával szeretnék megosztani az olvasókkal egy olyan utazás történetét és élményeit, amire a bezártság idején sokat emlékeztünk feleségemmel. Talán ez volt az egyik legnagyobb és legegzotikusabb autós kalandtúránk. A posztban viszonylag kevés fénykép van emberekről és vallási tárgyú épületekről, ezzel szeretném még évek távlatából is tiszteletben tartani az iráni emberek világát.

Régi vágyam volt már, hogy felkeresem ezt az országot, mert mágnesként vonzotta figyelmemet az ókorról szóló történelemórák óta. Feleségem ódzkodva hallgatta vágyaimat, de szerencsére sikerült őt meggyőzzem az út biztonságosságáról. Már az utazás előtt fél évvel el kellett kezdeni az előkészületeket: A vízum és a “Carnet de passage” beszerzését. Ez utóbbi volt talán a legnehezebb. A szlovák autóklubnál kellett az autónk értékéhez mért letétet (akkor 15000 EUR) letenni, majd kiállította számunkra ezt az okmányt. A vízumot nagyon könnyen beszereztük az iráni nagykövetségen, mindössze kérőlapot kellett kitölteni és hozzávetőleges útitervet leadni. Ismerőseink tanácsára házassági anyakönyvi kivonatot is vittünk magunkkal, hogy a szállodákban se legyen probléma.

Ezután már csak az autót kellett felkészíteni az útra, ami egy alapos átvizsgálást és néhány alkatrész biztonsági cseréjét jelentette. Utazásunk tervezet útvonala hozzávetőlegesen Budapest – Nis – Szófia – Isztambul – Amasya – Erzincan – Erzurum – Karaköse – Dogubeyazit – Tabriz – Teherán – Qom – Esfahan – Bushehr – Shiraz – Yazd – Semnan – Teherán – Tabriz -és visszatérés ahogy idefelé jöttünk.

Az élet azonban közbeszólt, és az iráni utazásunk kicsit bonyolultabbá vált… De erről majd később.

Szóval, felkészítettük az autót, megszereztünk minden szükséges dokumentumot, a szükséges és elővigyázatosságból ajánlott oltásokat felvettük, majd az ősz beköszöntével útnak indultunk. Azért ezt az időszakot választottuk, mert egészen a Perzsa – öböl partjáig szerettünk volna lemenni, és itt ilyenkor már barátságosabb a klíma.

Budapestről 2011. október 11.-én indultunk, reggel 6 óra körül.

Az út kezdetben eseménytelen volt, az első megdöbbentő kép Szófia határában tárult elénk:

A bolgár Dallas

Bulgáriából Edirne irányába léptünk be Törökországba és vettünk többszörös belépésre jogosító vízumot a határon, hogy visszafelé ezzel már ne legyen gond. Napközben lényegesen nehezebb volt a forgalom miatt, ezért úgy ütemeztük az utazást, hogy lehetőleg éjjeli órákban haladjunk át Isztambulon. Ez sikerült, mert október 12.-én hajnalban 4 óra körül némi kaland árán áthajtottunk a hídon. Törökországban már korában is jártunk, és most igazából szerettem volna mielőbb túlesni ezen az országon. Átkeltünk a Boszporusz hídon, majd a törökországi úton nekivágtunk a hegyeknek. Az utak jó minőségűek voltak, azonban az őszi esők már jelentősen nehezítették a haladást. Valahol Erzurum táján készült ez a kép, a táj szép volt, de az időjárás és az utazás fáradtsága miatt miatt ezt nem nagyon vettük észre.

Törökország, valahol Erzurum környékén.

Egy darabig autópályán haladtunk, aztán már csak kétsávossá vált az út. Figyelni kellett a tankolásra is, mert egyre ritkábbakká váltak a benzinkutak. A törökök zaklató, tolakodó viselkedése, a pihenőknél ránk erőltetett kocsimosás és lejmolás miatt nagyon visszataszító volt ez a néhány óra is amit kénytelen voltam ott tölteni. A benzin nagyon drága volt, a helyi éttermekben meg becsaptak: szakadt és régi forgalomból kivont pénzt adtak vissza bankjegyek közé csavarva. Hitvány egy dolog átvágni az utazót, de itt ez már népszokás.

Utunk az iráni határig.

Néhány alkalommal napközben is megálltunk pihenni aludni egy néhány órát, hogy éjjel tudjak haladni. Tankolás és kajálás, kávézás vezetés… így telt az utazás második napja. Út közben egy hágón sült kukoricát vettünk, és néhányszor meg is álltunk pihenni, azonban a fő hangsúlyt a haladásra fektettük.

Pihenő a hegyekben

Egész éjjel utaztunk át a hegyeken keresztül, hogy a harmadik nap reggelére elérjük az iráni határt. A határ előtti néhány tíz kilométeren már nem volt benzinkút sem, de sokan üzleteltek benzinnel, és könnyű volt kannából vásárolni. Az út mellett laktanyák, éjjel menetgyakorlatozó katonák, és géppuskafészkek. Nyomasztó volt, jó volt magunk mögött hagyni ezt a részt. A határállomásra 2011 október 13.-án, csütörtökön értünk. Hatalmas hegesztett tolókaput a fiatal határőrök kinyitották előttünk és szabad volt az utunk Irán felé.

Nagyon furcsa érzés volt, mert a médiában mindenfélét hall az ember, de a valóság más volt. Nagyon szolgálatkészek voltak, kisebb mértékben áttúrtak minket, alkoholt és disznóhúst szigorúan tilos volt az országba vinni, ezt ellenőrizték. A határon a vámtiszt a Carnet de Passage -et lepecsételte, és mondott valamit a regisztrációról, ami a fáradtság miatt úgy félig maradt csak a fejemben, azonban ez a félreértés később komoly következményekkel járt. A határállomás utolsó hivatalos aktusa a kötelező biztosítás meglétének ellenőrzése volt, szerencsére akkoriban már a nemzetközi zöldkártya érvényes volt ide is. Iránban a perzsa népesség nagyon becsületes. Egyetlen benzinkúton sem próbáltak becsapni. Nem úgy az azeriek, akik ránézésre is megkülönböztethetőek a perzsáktól. Már a határ után, amikor még nem volt iráni pénzünk jól lehúzott minket egy kutas, bár a törökországi árak töredékéért lehetett benzint venni. A táj megváltozott, az iráni fennsík és a Zagrosz hegység színei lettek az uralkodóak.

Útban Tabriz felé.

Tabriz városában a hotel Darya szállodában aludtunk és pihentük ki a fáradalmainkat. Ide október 14.én pénteken érkeztünk.

Tabriz, El Golli park és az épülő város a háttérben.

Az iráni városokban rengeteg fiatal él, a városközpontokban és a városok szélén sok pihenőpark van, ahova kijárnak az emberek pihenni, sportolni. A napjainkban elterjedt kültéri kondigépekkel már utunk során találkoztunk, és meglepő volt tömeges használatuk is:

Szabadtéri kondigépek Tabrizban

A városokban európai értelemben vett kereskedelmi bankok és pénzváltók nem voltak, pénzt váltani egyedül a központi bank (“Bank Melli”) fiókjaiban lehetett hivatalosan. Ismerőseim tanácsára a pénzváltásról szóló bizonylatokat gondosan megőriztem. A navigációval gyakorlatilag lehetetlen volt címre érkezni, ezért koordináták alapján navigáltam. Rövid tabrizi városnézés után továbbindultunk Teherán felé, ahol több napot szerettünk volna tölteni. A térkép az utunkat mutatja.

Teheránba október 15.-én érkeztünk meg este. Az utolsó szakaszon az autópályán Karaj várostól ízelítőt kaptunk a forgalomból: a háromsávos autópályán 6 sávban araszoltunk körülbelül ötven kilométert, mire elértük az ország fővárosát. Elcsigázottan, és fáradtan értünk éjjel a szállásra. Pihenés után úgy döntöttem, Teheránt kihagyjuk. Bár utólag hiányérzetem van, a mai napig bölcs és jó döntésnek tartom, hogy másnap Qom városa felé indultunk. Útközben már ki voltam pihenve annyira, hogy eszembe jusson a határon a vámtiszt szava: mivel tíz napnál tovább kívánunk Iránban tartózkodni, regisztrálni kell. Regisztrálni , regisztrálni, értette a fene, de csak nem hagyott nyugodni a gondolat, és Qom-i tartózkodásunk során már találtunk rendőrséget és vámhivatalt is nyitva, ahol addig próbálkoztam, amíg meg nem tudtam mi vár ránk: A határ után egy Khoy nevű városba kellett volna mennünk regisztrálni és iráni ideiglenes rendszámot vásárolni.

Szállásunk Qom városában.

Közben azonban ebben a csodálatos városban is rengeteg szép és szent látnivaló akad. A város a síita iszlám fő vallási központja, a központban lévő mecset a szálloda ablakából is látható volt.

Qom, látkép.

Feleségemmel a vallási előírásoknak megfelelően felöltözve megpróbáltunk bejutni. A bejáratnál a Pazdar (vallás – rendőrség) tisztviselőjéhez mentünk, aki a mecset “igazgatója” elé vezetett minket. Nagyon megérintett a belépés, mert bár tudta, hogy jönni fogunk, mert kísérőnk rádión bejelentett minket, egy két percet várakoznunk kellett a bejárat előtt. Figyelmesen körbenéztem, és láttam, a belépéshez mindenki leveszi a cipőjét. Én is így tettem, a szőnyegre már cipő nélkül léptem. Feleségem kint várt, én türelmesen vártam a szőnyeg szélén, majd rövidesen bevezettek az “igazgató” elé. Udvariasan végigpillantott majd megkérdezte mit szeretnénk angolul. Elmondtam, hogy honnan jövök, és bár római katolikus vagyok szeretném megnézni ezt a szent helyet. Bólintott, majd a kísérőnknek mondta, hogy vezessen körbe minket.

Az Imamzadeh Hamzeh-sírtemplom látogatása után már találtam egy vámhivatalt, ahol meg is értették mit szeretnék kérdezni a határon kapott papírokkal kapcsolatban. A legnagyobb sajnálatomra visszairányítottak az Urmia tó melletti városba, Khoy-ba. Ott lehet egyedül a regisztrációt és az iráni rendszámot elintézni. Másnap, október 17.-én hétfőn fölkerekedtünk és elindultunk Khoy városába. Már ismerős hegyeket láttunk a határ felé közeledve.

Khoy felé.

Útközben sokat nézlődtünk fényképeztünk, de folyton azon járt az eszem,hogyan fogok rendszámot szerezni, megtalálni a kívánt hivatalt.

Qom – Khoy, versenyfutás a rendszámért.

Estére értünk Khoy városba, ahol nem volt szállásunk kénytelenek voltunk azt helyben keresni. De írva van, hogy aki keres az talál, szerencsénk lett: jóindulatú szállásadót találtunk, aki még a nyelvi félreértés ellenére sem akart lehúzni, hanem az általa előre kért összeget fogadta csak el.

Másnap reggel útbaigazított minket, majd délre már fel is szereltem a kocsira az iráni ideiglenes rendszámot. A rendszám kaland után újraterveztük az utat, és mivel az Urmia tó keleti partján érkeztünk most nyugatról kerültük a tavat.

Útmenti falatozóban ettünk.

Útközben beülős sütőben ettünk és a kisebb forgalmú vidéki utakon végre szabadnak éreztük magunkat. A tavat középen átszelő útról megálltunk sót gyűjteni, ebből még a mai napig maradt.

Az Urmia sóstó partján.

Átszelve a tavat, délnek vettük az irányt, a tó déli végénél kerestünk szállást. Ezen a szálláson volt az egyik legemlékezetesebb éjszakánk, mert a légkondicionáló központi csővezetéke jóvoltából szinte kézzelfogható közelségbe került egy heves szerelmi együttlét! A hangok a szellőzőből jöttek, és csak röhögni tudtunk a fáradtságtól. Másnap egy hegyi hotelfalut és sziklabarlang települést néztünk meg.

Sziklahotel a hegy oldalában

A kis faluban sétálgattunk, és a piacon aszalt gyümölcsöt vásároltunk az útra.

Sétálgatás a faluban
Szárított aszalt gyümölcsök

Eddigre már megszoktuk a perzsa számokat, és egyre jobban boldogultunk a piacokon is. Innen már a világörökségi helyszínként megőrzött Takht-e-Soleyman volt a következő úti célunk. Az út során már bepillantást nyerhettünk a helyiek életébe és különösen közlekedési szokásaikba.

Teherautó megrakva.

A világörökségi helyszínről még az utazást előkészítő keresés során értesültem, azonban annak jellegéről nem tudtam szinte semmit.

Először egy hidrotermális kúp és az oldalába épült települést néztünk meg.

A világörökségi helyszínek egyike.

A területre felérve egy másik romvárost pillantottunk meg a távolban.

A távolban a világörökségi helyszínen lévő romváros.

A város szinte alig volt észrevehető mert ha árnyék vetődött rá, teljesen egybeolvadt a háttérrel. Elhatároztuk hogy azt is felkeressük.

Ősi romváros a felhő árnyék határán.

Felérve a hidrotermális kúp tetejére a kürtőbe fényképeztem egyet, majd visszaindultam feleségemhez.

A hidrotermális kürtő belülről nézve.

Néhány perc autózás után elértük a romvárost, amit bejártunk. A belsejében szintén hidrotermális jellegű forrásból táplált tó volt, ez volt az itt élő emberek vízforrása. A kis tó köré épült a város.

Az UNESCO világörökségi helyszín táblája.
Úton a bejárat felé
A romváros közepén lévő tó.
Épületek romjai
Pillantás az előző helyszínre.

A világörökségi helyszín után folytattuk utunkat és Tuyserkan városban aludtunk. Ebben a városban van Habakuk próféta sírja és emlékhelye.

Másnap reggel (október 10, csütörtök) úgy határoztunk, hogy alacsonyabb rendű utakon elkerüljük Iszfahánt és leautózunk a tengerpartig. Sajnos, ez hiba volt. Amint Daran városánál megkezdtük az elkerülő utunkat Chadegan városban a hatóságok udvariasan tudomásunkra hozták, hogy mi tulajdonképpen onnan Iszfahánba szeretnénk menni. Nem ellenkeztünk, hanem követtük az útmutatást: a széles sárga utakat választottuk ezentúl.

Utunk Chadegan városig.

Folytatása következik…

Út közben, ahogy kijöttünk a hegyek közül forgó porördögöt sikerült lefényképezni.

Iszfahán előtt egy porördög.

A chadegani események után estére Iszfahánba értünk, a Hotel Persepolis szállodában két napra vettünk szállást. Este aludni tértünk, és másnap reggel városnézésbe kezdtünk. Iszfahán főterét körbejártuk, és gyönyörködtünk az építészet és a belső kert szépségében.

Iszfahán főtere és benne a park.

A városban sétálgatva eszembe jutott, hogy közeledik feleségem születésnapja, és a főutcán a kiszáradt folyómeder felé menet egy aranyműves boltjában szép gyűrűt vettem neki ajándékba.

Egy részlet Iszfahán főterét körülvevő belső homlokzatról.

A séta közben a pékségeket és a cukrászdákat külön kerestük, mert csodálatosan finom süteményeket lehetett szinte fillérekért vásárolni. A közelgő hétvége miatt nagy élet volt a városban, éttermeztünk és visszatértünk a szállásunkra.

Kávézó és kerthelyiség a kiszáradt folyó partján.

Másnap pékséget és kisboltot kerestünk, a helyben népszerű ISTAK alkoholmentes ízesített sörből jól bevásároltunk, lavas kenyeret vettünk meg lekvárokat az útra.

Nem volt hosszú út hátra, elkerültük a mellékutakat, és a térkép szerint mentünk a Perzsa-öböl felé.

Chadegan – Iszfahán – Busher. Úti cél a tengerpart.

Amint a tengerparthoz közeledtünk a nagy iráni fennsík széléről leereszkedtünk, egyből megváltozott a táj és a klíma: megjelentek a pálmaligetek és 45 fok fölé emelkedett a külső hőmérséklet.

Az iráni fennsík széle a tenger felől nézve.

A tengerpartra késő délután érkeztünk, szállást elég nehezen találtunk. A tengerparton nagy élet volt este, mi is vendéglőztünk egy jót, és utána aludni tértünk.

Másnap reggel indulás előtt kiültem a tengerpartra és gyönyörködtem a hullámokban. Most voltunk legtávolabb hazánktól, otthonunktól, eddig 7413 kilométer út volt mögöttünk. Az utazások során egyre gyakrabban jutottak eszünkbe az otthoniak, szüleink és testvéreim. Hogy ne uralkodjon el rajtunk a fásultság utazás közben játszottunk a feleségemmel: mindenféle ételeket főztünk, készítettünk gondolatban olyan alapanyagokból, amit itt nem nagyon lehetett megszerezni. Csülök, oldalas és kolbász felhasználásával gondolatban töltött káposztát, csülöksültet Pékné módra és csabai karajt készítettünk!

A Perzsa-öböl partján.
A Perzsa-öböl Busher felől nézve.

Visszafelé a fennsíkra felemelkedve csodálatosan szép kietlen völgyeken át vezetett az utunk.

Útban Shiraz felé
Terveink szerinti útvonal, megállók nélkül.

Shiraz városába október 23.-án érkeztünk meg, és viszonylag jó szállást is találtunk. Parkolni azonban külön a tulaj kertjében parkoltunk, mert a hotelnek nem volt parkolója. Két napot töltöttünk itt, és ezalatt egyrészt a városban látogattunk nevezetességeket, másnap pedig Perszepoliszt kerestük fel.

Shiraz, Karim Khan citadella
Mozaik a bejárat felett
A turista szobor mellett
Másik oldala a citadellának.

A palotát körbejárva megtaláltuk a bejáratot, és gyönyörű belső kert tárult elénk.

Megdöbbentő különbség a palotán belül és kívül: A kert csodálatos!

Bent történeti kiállítás volt, megnéztük és utána jót kajáltunk egy csirkesütőnél.

Felfrissülés egy csirkesütőnél.

A csirkesütő után a helyi egyetem botanikus kertje és az iráni költő Hafez síremlékének megtekintése következett. A kert nagyon élénk, szépen gondozott volt.

Shiraz, botanikus kert.
Feljáró Hafez sírjához.
A költő kőkoporsója.

A síremléket rendszeresen látogatják, és sokan még sírnak is mellette.

A városnézés végére került az éppen felújítás alatt álló rózsaszín mecset, mely a mozaikjainak alaptónusáról kapta a nevét.

Shiraz. Naser Ol-Molk mecset, főbejárat (2011)
Naser Ol-Molk mecset, belső udvar, 2011
A mecset belülről.
Mecset belseje a felújítás közben (2011)

Az utunkról fáradtan visszatérve a szállásunkra pihenni tértünk, hogy másnap a világörökségi helyszínként elismert Perszepoliszt meg tudjuk nézni.

Reggel korán indultunk, ekkor még nem volt olyan meleg mint később. A bejáratnál hatalmas parkoló utalt a forgalomra, sajnos a személyautókkal az üresség ellenére sem lehetett a bejárathoz parkolni, mert oda a buszok helye volt kijelölve.

A romok között vezetett túrán vettünk részt, végigjártuk az ókori palota romjait, amit Nagy Sándor katonái gyújtottak fel a győzelmi mulatozás során.

Relief a palota faláról.
Perszepolisz, látkép.
A romok közt.
Magyar “nemesi” falfirka.

A romok között járkálva Széchenyi Andor 1892 december 3.-ai látogatásának nyomaira lettem figyelmes. Mondjuk nem egy szép szokás a falak összekarcolása, de hát akkoriban ez biztos elfogadott volt.

Perszepolisz után Paszargadai következett. Itt csak néhány képet készítettünk mert már nagyon fáradtak voltunk a melegtől.

Paszargadai, síremlék.

A városba visszatérve nagyot pihentünk és Yazd felé vettük az irányt. Shiraz városát a határánál a Korán kapun keresztül hagytuk el, megálltunk néhány fénykép készítésére majd nekilódultunk az előttünk lévő útnak.

Shiraz Korán kapu

A kapu közelében szintén pihenőpark, amit mindenki használ, mégis nagy a rend és a tisztaság.

Pihenőpark a Korán kapu mellett.

Útközben egy korábban talált nevezetességet – nagyon idős fát – is meg akartunk nézni, de sajnos nem tudtam róla magot gyűjteni. Őr vigyázta és be is volt kerítve.

A leírások szerint ez a fa négyezer éves.

Estére, október 25.-én, utazásunk tizenötödik napján fáradtan érkeztünk Yazd városába, ahol eléggé nehezen találtunk szállást és éttermet, de aztán minden jóra fordult, és jó ellátásban volt részünk.

Yazd, Vízművesek tere

A szállásunkon a lassan közeledő hazatérésre várva lakomát csináltunk és vizipipáztam.

Gyümölcsök és vizipipa.

Másnap Yazd környékét jártuk le, elmentünk a zoroasztriánus temetőbe és egy taxis megtanított minket gránátalmát hámozni iráni módra. Meg kell jegyezzem mind az iráni gyümölcsök és az iráni konyha nagyon finom volt. A gránátalmák hatalmasak voltak, az itthon kaphatóak a nyomukba sem érnek. Néhány alkalommal étteremben és út menti falatozóban kipróbáltam mindenféle kebabot és szendvicset. A kecske nyelves különlegességtől csirkés szendvicsig. Én magam a fűszeres ízek híve vagyok, de itt az ételek inkább illatosak mint ízesek: nem nagyon találkoztam igazán csípős étellel. Itt kell megemlíteni az egyik kedvencemet a dizi (abgoosh) leves. Erre külön eszközük van egy alumínium serleg és egy alumínium öntvény döngölő. Ez egy birkagulyásra emlékeztető leves, a belevalók nagyon puhára vannak főzve. Az ételt egy serlegben adják, ennek a tetejéről a levet le lehet kanalazni, majd a döngölővel összetöri az ember a sűrűjét és egy lavasba tekerve különféle illatos zöld fűszerekkel fogyasztja.

Yazd, vízművesek tere este.
Yazd, a Szél tornyai. Zoroasztriánus temetkezési hely.

Folyt. köv….

Yazd után már vágytunk hazafelé, azonban nem akartuk kihagyni az iráni sivatagot. Így Semnan felé vettük az irányt.

A sivatagi út szép volt, de a fáradtságtól nem tudtuk már befogadni az élményt. Október 27.-én, csütörtökön értünk a sivatagba, és egyre szótlanabbakká váltunk. Út közben megálltunk gyümölcsöt ettünk és néztük a természet szépségét, de mindkettőnknek erős honvágya lett:

Yazd – Semnan – Teherán – Tabriz – Bazargan – Khoy – Bazargan

A sivatagban elhatároztuk, hogy vízumunk lejárta előtt egy nappal hazafelé indulunk, és nem várunk az utolsó napig. Visszagondolva ez nagyon jó döntés volt, mert pénteken viszonylag kis forgalom mellett eljutottunk Tabrizba, ahol ismét a Hotel Darya volt a szállásunk.

Másnap indultunk a határra, már az útlevélbe a határőr be is pecsételte a kiléptetést, amikor rájöttek, hogy az ideiglenes iráni rendszámot nem adtuk le Khoy városban. Titkon reméltem, hogy megtartom szuvenírnek, de bizony vissza kellett fordulni és leadni a rendőrségen, ahol azt megkaptuk.

Némi küzdelem árán ez sikerült, és délután szerencsésen átléptünk az iráni – török határon. Hosszú út volt még hazáig, de egyre jobban szerettünk volna már hazaérni, lefürödni és saját ágyban aludni. Minderre október 31.én hétfőn este 13630 kilométer megtétele után lett lehetőségünk.

Fáradtan, elcsigázva értünk haza, anyósom és anyám otthon előre elkészítette az ebédet és vártak bennünket. Jól esett ez, mert nem kellett aggódni a ház miatt, hiszen vigyáztak rá. Jó volt a húsleves és a rántott hús , a megszokott hazai disznókarajból. Rövid élménybeszámoló és ajándékok átadása után aludni tértünk. Átaludtunk egy napot majd örömmel állapítottuk meg feleségemmel: nagyon szép utunk volt, de a legjobb otthon!

Szívesen fogadok észrevételeket, kérdéseket, információim ugyan 9 évesek, de minden érdeklődőnek igyekszem segíteni. Kommentben válaszolok!

Kategóriák
Utazás, szabadidő és mindenféle érdekes dolog.

Mérnök a konyhában.

Történt egy szép napon, hogy fiamnak születésnapja közeledett. Megkérdeztem tőle, milyen tortát szeretnél? A válasz jött:

Pizzát kérek!

Ez nehéz ügy! A gyermek pizzát szeretne, torta helyett. Nade mégis, egy pizza szülinapra? Nem lehetne emlékezetessé tenni? Dehogynem. Készítsünk el egy pizzatortát!

Mivel gyakorlott pizzasütögetők vagyunk, önmagában nem okoz problémát a pizzatészta, és nagyon finom tésztareceptünk is van hozzá. Azonban, ha ezt torta magasságúra akarjuk készíteni néhány problémával meg kell birkózni:

  • Sülés egyenletessége kívül belül
  • Sajtok viszkózus folyása
  • A torta állékonysága

Ezért úgy döntöttem, a tészta lapokat elősütöm, majdnem készre, és ezekből építem a tortát.

Pizzatorta alap
Pizzatorta alaplemez körbevágva, és pizzaszósszal megkenve.

Az elősütött lapot körbevágtam, hogy a tortaformába illeszkedjen. Megkentem pizzaszósszal és elkezdtem az építkezést. Megraktam sajttal, szalámival , majd a következő körbevágott lap jött.

Készül az első szint
Pizzaszósz, kétféle szalámi feltéttel

Ezt is hasonlóan az előzőhöz készítettem, ügyelve hogy ne legyen túl sok a feltét.

Első szint megrakva
Az első szint elkészült.

Az első szint után jött a második. Szintén elősütött pizzalap és szósz, majd feltétek. Itt a sajtot bővebben adtam, hogy jól meg tudjon pirulni a tetején.

Elkészült a pizzatorta váz,
A második szint kész, a pizzatorta elérte a teljes magasságát.

Hogy a töltelék sütéskor ne folyjon ki az torta oldalán ezért az elején félretett pizzatésztából vékony szalagot nyújtottam, majd betekertem vele a tortát, és így raktam rá a tortaforma oldalát.

Oldalborítás felhelyezése
A pizza oldalborítását nyers tésztából készített szalagból csináltam.

A pizzatorta tetejére tettem a jalapeno paprikát hagymát, és sajt borítást. Az elkészült művet előmelegített sütőben negyven percig sütöttük, majd tálaláskor kivettük belőle.

Pizzatorta elkészült
Elkészült a pizzatorta.

A szülinapi ebédre ezen kívül még csabai karajt is készítettem ami nagyobbik fiam kedvence.

Csabai karaj
Az ünnepi asztal másik fontos eleme a csabai karaj.

Tamás boldogan szelt a pizzatortából elsőként, és a torta sem esett szét!

Első szelet a pizzatortából.
Tamás fiam ügyesen felvágta a pizzatortát. Most ugrik a majom a vízbe, kiderül milyen ízű lett.

El kell mondjam, várakozáson felül finom lett a pizzatorta, és mindenki pukkadásig ette magát.

Pizzatorta a fogyasztás mozzanatában
Hű de finom!

Hát így lett a fiam születésnapjára pizza is és torta is. Mindenkinek bátran tudom ajánlani, mert könnyen elkészíthető bőséges és nagyon finom. Mindenkinek jó étvágyat kívánok hozzá!

Kategóriák
Utazás, szabadidő és mindenféle érdekes dolog.

Ekkora halat fogtam!

Öcsémtől ötvenedik születésnapomra kaptam a borítóképen lévő festményt, és ennek történetét szeretném ebben a posztban elmesélni.

Feleségemmel régóta tervezgettük, hogy egyszer egy hosszú hétvégére elmegyünk és pecázunk egyet. Alapvetően nem szeretem a kimondottan horgászcélra szolgáló horgászkabinos pihenési lehetőséget, mert a tógazda megélhetését leginkább a vendégházak számának növelésével, így a vendégek sokaságával érik el. Ez magával hozza a nagy horgászatok esti levezetését, és akkor oda a nyugodtság. Nagyon szerettük volna már megtalálni azt a helyet Magyarországon, ahol halat is lehet fogni, ahol nyugodtság van, és a vendégek sem zavarják egymást a kikapcsolódásban.

Feleségem sok hirdetés közt találta a Bónom-zug (Körös holtág) partján lévő nyaralót, amit tulajdonosa alkalmanként kiadott. Ez a kis ház megfelelt az elvárásainknak, bár a korai időpontot tekintve (március 15) nem sok lehetőséggel biztatott. Pergetőbotot vittem magammal, és egy fenékhorgász felszerelést.

Felkészülés a horgászatra.
Felkészülés a horgászatra

A helyi horgászrendet elolvasva sajnos a pergetés tiltott horgászmód volt a vízen, ezért arra egyszerű úszós szereléket szereltem, és csontival és középkukaccal vártam a kapást. A másik botot fenékhorgászathoz készítettem elő, etetőkosárral és két horoggal.

A horgászhely
Bónom-zugi horgásztanya parti látképe.

A horgászvödörbe pontyozó etetőanyagot kevertem vízzel, majd a stégen megkezdtem a pecázást. A táj nyugodt és csendes, az időjárás hűvös, kimondottan hideg volt. Néhány helybéli szintén megpróbálta a horgászatot, de csak a szórakozás kedvéért, igazán ilyen hűvös időben nem sok értelme volt az egésznek.

Horgászat kezdete
Horgászat kezdete

A horgászat közben figyeltük az ébredező természetet, a vonuló madarakat, és a környéket: szinte tökéletes volt a csend és a mozdulatlanság.

Semmi jele sem volt a vízben életnek: sem az úszón sem a fenéken nem történt semmi. Hogy ne unjam el magamat, sorra vettem a következőkben megoldandó problémákat, gondolkodtam hogy mit és hogyan szeretnék tenni, majd feleségem is csatlakozott hozzám. Egymás mellett fagyoskodtunk és hallgattunk, vártuk a kapást de az valahogy csak nem akart jönni.

Eszembe jutottak a házigazda szavai, amikor mondta, hogy a héten még hajnali jég is volt a vízen, de nyughatatlan természetem már nagyon hívott a vízpartra.

Horgászcsónakban
Horgászcsónakban

Néha a nap is kisütött, de alapjában felhőzettel borított ég volt. Amíg a fenékhorgász szerelék ázott én az úszóval próbálkoztam itt-ott.

Persze eredmény nélkül, és egyre jobban fogyott a reményem a fogást illetően.

Az idő haladtával a fenekező botomat gyakrabban cseréltem és bevetettem a titkos fegyveremet is: az önetetőbe rakott csalimasszához néhány csepp vajsavat adtam. Ez nagyon büdös volt, de hát mit meg nem tesz az ember a sikerért!

Szorgalmasan dobáltam az úszómat ide – oda, hogy hátha sikerül valamelyik öngyilkos halat eltalálnom, azonban semmi eredménnyel sem jártam.

Várakozás a halra
Várakozás a halra

Amikor eluntam az úszós horgászatot, a fenekező bothoz mentem, hogy frissítsem rajta az önetető kosár tartalmát, de amint elkezdtem kihúzni a szereléket, valami furcsa rántást éreztem a zsinóron.

Óvatosan felemeltem a botot, majd egy határozott emelő mozdulattal megfeszítettem a zsinórt, és akkor elkezdődött a ciri-buri!

Beindult az orsó, csörgött a fék, és lazítanom is kellet rajta, mert nem bíztam a zsinór erősségében a húzóerőt megtapasztalva.

Folyamatosan feszesen tartottam a zsinórt: amikor a hal felém közeledett tekertem az orsót mint a güzü, amikor a hal nekiiramodott akkor a féket lazára véve adtam neki a zsinórt. Már körülbelül öt perce küzdöttem a hallal amikor észrevettem, hogy feleségem izgatottan figyel, és szurkolt a sikeremért a stégről, én meg végre ki tudtam lépni a csónakból, és biztos talaj lett a lábam alatt!

Fokozatosan, figyelve a hal fáradását szorítottam a féken és húztam egyre beljebb a zsinórt. Néhány pillanatra azt hittem a lazulás miatt, hogy elment, leakadt a hal, aztán újra nekilódult!

Húsz perc küzdelem után ért az igazi meglepetés, miután feleségem átvette a botot, én meg szákoltam a halat: nem fért bele a szákba, kiemelés közben a szák kerete eltört. Így a hálóval emelni nem tudtam, csak a stéghez húztam a halat. Kézzel emeltem ki, vigyázva nehogy megszökjön, mert a zsinór nem a hal szájából lógott!

Hal a stégen!
Hal a stégen!

Már ezen a képen is látszik, a hal farkának alsó részébe akadt horog, ami szinte belenőtt a csontba. Az én horgom ehhez a horoghoz kapcsolódó szerelékbe akadt bele.

Hal a stégen2
Hal a stégen 2

A bal térdemnél látható a nagyon gyenge szák tartó törött vége. Ez bizony nagyon hitvány darab volt, de kihúztam vele a halat.

Közben azon gondolkodtam, hogy mit is kezdjek ezzel a szörnyeteggel: hűtő kapacitásunk nem volt, a hal romlandó hogy vinném haza, és egyébként is ez busa, és nem szeretem a száraz húsát.

Hal a stégen 3
Hal a stégen 3

Feleségem szorgalmasan fényképezett, és a túlsó oldalról is figyelő tekintetek kereszttüzébe kerültem: Hogy lehetett ekkora mázlija ennek az embernek – hallottam a hitetlenkedő hangokat.

Mindeközben már éppen megsajnáltam volna a halat és a visszaengedésen kezdtem gondolkodni, de a szomszéd bácsi figyelő tekintete felkeltette érdeklődésemet: Megkérdeztem, elfogadja-e ezt a halat ajándékba, mert én sem elvinni nem tudom, és mi nem is szeretjük, mert sok apró pikkelye van, macerás a pucolása és a húsa sem finom.

Hal a stégen 5
Hal a stégen 5

Az öreg bácsi azonnal igent mondott, és hozzátette, ő ismeri a módját hogyan kell elkészíteni és szereti is a busát.

Remegő kézzel és térddel adtam át neki a halam, miután a fénykép elkészült és akkor euforikus állapotban rögtön egy sört és egy unikumot legurítottam. Aznapra már többet nem mentem a vízpartra, délután még jót sétáltunk a környéken és másnap indultunk haza.

Életem legnagyobb halfogása volt, nagyon sportos, küzdős és hosszú fogásélményt nyújtott ez a hal. Sokszor gondolkodtam el ennek a helyzetnek az allegóriáján: teljesen reménytelen helyzetben, amikor senki sem látja értelmét a próbálkozásnak, egy más által gereblyézve megakasztott busát (mert ez a hal planktonevő, fel sem veszi a horgot) a farkánál fogva – egy etetőkosárba akadva – ki sikerült fogjak.

Hát ez nagy szerencse! De aki nem próbálkozik, annak sose lesz szerencséje!

Kommentek, vélemények jöhetnek!

Odakint a parton.
Parton a hallal.
Kategóriák
Utazás, szabadidő és mindenféle érdekes dolog.

Húsvét-sziget – Teljesült az álmunk!

Kifáradva érkeztünk a santiagói Arturo Merino Benítez repülőtérre a patagóniai kirándulásunkról. A repülőgép este tíz óra körül kis döccenéssel ért földet, kiszálltunk, majd a csomagjainkat felvettük. Mivel a gépünk a másnap reggeli órákban indult, így úgy döntöttünk, hogy a reptéren töltjük az éjszakát.

A reptéren alvásra, fekvésre alkalmas helyet nem nagyon találtunk, így egy szegletben a délről magunkkal hozott kaját megettük. A hamburgeres, ahol érkezésünkkor jót ettünk, most nem volt nyitva, mert személyzet váltás volt. Elsétáltunk a reptér egy félreeső részére, a VIP váró előterébe, ahol a biztonsági őr rendes volt velünk, és megengedte hogy a hajnali két órás zárásig ott legyünk.

Hajnalban amint a check-in pult kinyitott, odasiettünk. Bár a Húsvét-sziget chilei külbirtok, mégis úgy kezelik, mintha államhatárt lépnénk át: útlevél ellenőrzésen estünk át. Az ellenőrzés kiterjedt a szállásfoglalásra is: a tisztviselőnek be kellett mutatni a szállásunk visszaigazolását. Szerencsére ezt ugyan nem nyomtattuk ki, de a tisztviselő biztosított internet hozzáférést és egyszerűen elegendő volt bemutatni a visszaigazoló e-mailt. Rögzítette és ellenőrizte a levél feladóját és beengedett a tranzit váróba.

Innen már repültek a percek : rövidesen felszálltunk a Dreamliner fedélzetére, a gép nekilódult a futópályának, és már úton is voltunk a Húsvét-sziget felé.

Latam gép érkezése Hanga Roa repülőterére.
Érkezés a Húsvét-sziget repülőterére.

Az utunk nagyon kellemes volt – meglepő volt a korábbi belföldi járathoz képest. Az ellátás és a kiszolgálás jó volt, és a gép kifogástalan, csendes szinte már tökéletes. A szigetre érve a kiszálláshoz a gép az apron-hoz gurult, lépcsőt toltak a gép oldalához, majd “Séta indul!” felhívásra szépen elindultunk a fogadó épület felé. Itt célszerű rögtön megvenni a teljes szolgáltatást nyújtó belépőt a nemzeti parkokba, ami kettőnknek 160 dollárba fájt.

Az ellenőrzések után kiérkeztünk a repülőtér kicsiny de zsúfolt parkolójába, ahol megtaláltuk a szállásadónkat. Nagyon kedvesen fogadott minket, virágot kaptunk a nyakunkba, majd elindultunk az ő mikrobuszukkal.

Útban a szállásra megmutatták nekünk a boltot, a postát – itt lehet pecsétet kapni az útlevélbe – és még néhány helyi mulatót. Néhány perc autózás után érkeztünk a város peremén lévő motelbe, ami nyugodt, csendes helyen, közel az óceán partjához helyezkedett el.

Érkezés a szállásra.

Még érkezésünk órájában ágynak dőltünk, de megkértük a tulajdonost, hogy segítsen helyi idegenvezetőt szerezni nekünk. A válasz nem késlekedett, még a délután folyamán összehozott minket a vezetőnkkel, aki a következő két napon egy terepjáróval elvitt az összes nevezetes helyszínre minket. Így nem kellett sem járművet bérelni, sem bánkódni utólag egy kihagyott nevezetesség miatt. Mindenkinek merem ajánlani, a napi 120 dollárért egész napos kényelmes programot vásároltunk.

Szállásunkról sétálva értük el a Csendes-óceán partját.

A szálláson kipihentük az előző nap fáradalmait, majd sétáltunk, kerestünk egy éttermet, és élveztük a helyet. Különleges érzés volt, mintha Thor Heyerdahl könyvébe toppantunk volna be: A tengerparton megláttuk a szobrokat, amiket gyerekkorom óta vágytam látni. Ez a vágyakozás szüleim könyvespolcának átböngészésekor kezdődött, amikor kezembe került apám egyik sokat olvasott könyve, Thor Heyerdahl: “Aku-Aku, a Húsvét-sziget titka.” Az elnyűtt borítón lévő kép megelevenedett bennem, amikor megláttam a szobrokat. Amikor később egyszer öcsémmel évődve beszélgettünk, hogy ki hova tervez utazni a családjával, akkor született meg bennem a végső döntés, erre a különleges szigetre mindenképpen el fogok utazni!

Ezek a gondolatok jártak a fejemben, amikor hazafelé lépkedtünk szótlanul az óceánparton. A parti séta után visszaindultunk feleségemmel a szállásunkra, és izgatottan beszéltünk a következő napi programunkról. Tervezgettük, merre, mit és milyen sorrendben szeretnénk meglátogatni, és mint utólag kiderült – teljesen feleslegesen.

Visszafelé a tengerpartról a szállásunkra.

A szállásra érve csodálatos kerti növények fogadtak minket. Érdekes volt megfigyelni a levegő fűszeres illatát, és a dísznövényeket, amiket eddig csak cserépben láttam.

Szállásunk előkertje.

Hamar állom jött a szemünkre, majd másnap kezdődött a kalandunk.

Folytatás következik hamarosan…

Másnap reggeli után megérkezett Nicolas, a vezetőnk. Először megmutattuk neki a korábban a reptéren már megvásárolt látogató jegyet a nemzeti parkba, és megfogadtuk a tanácsát a sorrendet illetően.

Tudni kell, hogy a szigeten a látványosságok jó része szabadon látogatható a megvásárolt jeggyel, azonban két terület, a az “Ahu Tongariki” és az őslakosok életét bemutató park csak egyszer nézhetőek meg. A látogatást a jegyekre pecsételéssel tartják nyilván. A többször látogatható helyeken is alkalomszerűen van ellenőrzés, de a már lepecsételt jeggyel is beengednek.

Őslakosok ideiglenes szállása
Sátorház

A területet bejárva megismertük a szigetlakók történetét, életkörülményeit.

A kövekkel körberakott kis kertekben a szálló sós vízpermet ellen védett helyet hoztak létre, itt növényeket termeltek.

Az őslakosok életkörülményeinek megismerése után a hatalmas kőszobrok meglátogatása következett:

Elsőként egy szobor szeretnék mutatni, aminek az ufológusok nagy figyelmet szenteltek: a szobornak több keze van mint szokásos.

A négykezes moai. Ahu Huri A Urenga.

Azonban vezetőnk meggyőző magyarázata szerint a szállítás közben letört az eredeti keze, majd új kezet faragtak a szoborra.

Talán a legmonumenetálisabb szoborcsoport volt a következő állomásunk.

Ahu Tongariki, üdvözlet ez édes öcsémnek!

A hatalmas szobrokat szemlélve, némán, áhítattal lépkedtünk a fűben. A talapzat nem közelíthető meg, csak körbejárható. Érdemes megfigyelni, hogy a szobrok háttal állnak a tenger felé. Innen az egyik kőbányába vezetett az utunk, ahol a szobrokat a hegy tufás kőzetéből az őslakosok kivájták, kifaragták.

A szobrok keletkezése a kőbányában.
A szobrokat a kőzetből vágták ki.

Itt több készülő moait is láttunk. A kőbányát az őslakos kultúra hanyatlása során felhagyták.

A nap végén Hanga Roa városba visszatérve már sajnos a posta zárva volt, így az útlevél pecsételés elmaradt. Szép és fárasztó nap volt mögöttünk, a városban vettünk némi élelmet és a közös főzőkonyhában estebédet készítettünk magunknak. Itt étkezés közben ért minket a következő meglepetés: szomszédaink, egy másik házaspár szintén magyarok voltak! Milyen kicsi a világ, és magyarok mindenütt vannak!

A kirándulásunk sikerességén felbuzdulva a másnapi folytatásra ismét felkértük vezetőnket, majd pihenni tértünk.

Folytatása következik hamarosan…

Kilátás a fennsíkról.
Kilátás a fennsíkról.

Másnap, ébredés és reggeli után kávéztunk a kertben, vártuk a vezetőnket. Várakozás közben beszélgettünk és gyönyörködtünk a virágokban.

A szállásunk kertjében szép virágok nőttek.
A szállás kertjében néztük a virágokat.

Rövid várakozás után megérkezett vezetőnk, és útra keltünk a terepjáróval. Első állomásunk a Rano Kau-vulkán krátere volt, majd a hozzá közel eső Orongo, ahol a szigetlakók madárember kultuszának időszakában a versenyek zajlottak. Itt a megmaradt romokat néztük meg.

Rano Kau-vulkán krátere és tava.
Rano Kau-vulkán kalderája.

A vulkán kráterének belső oldala napjainkban a szigetlakók által művelt terület, oda turistáknak nem lehet belépni. Felosztották egymás közt a területet, és ott mindenki műveli a saját kis földrészletét.

A madárember kultusz során a vulkán kráterén keresztül vezetett a verseny útja, aminek győztese a következő évben a szigetlakók vezetője lett.

Kilátás Orongó romjai közül.
Orongo romjai mellől a tenger Motu Iti (háttérben), Motu Kau Kau (középen)

A csodás panoráma megtekintése után a sziget belsejébe vezetett az utunk, ahol a moaik haját adó vörös köveket bányászták. Először visszasétáltunk Rano Kau kráteréhez, majd innen terepjáróval folytattuk utunkat.

Rano Kau krátere.

A kőbánya után felkerestük a felfedezők ahu-it, amiknek a különleges elhelyezése első pillantásra feltűnt: a szobrok a sziget többi szobrától eltérően az óceán felé néztek.

A felfedezőket fogadó moaik.
A felfedezőket fogadó moaik.

Innen a tenger partjára sétáltunk, és idegenvezetőnk megmutatta az őslakók egyik szakrális helyét, a “világ köldökét”. Az itt lévő nagy kő magnetit volt, és ennek segítségével mágnesezték fel az iránytűiket az őslakók.

A világ Köldökel

Ez tulajdonképpen a pilisi szív-csakra párja is lehetne, gondoltam, bizonyíthatná-e föld ősi magyar eredetét… Ezek a gondolatok voltak a fejemben, aztán meggondoltam magam, amikor a vezetőnk kérdésre az őslakók kannibalizmusát sem tagadta. Ez biztosan nem a magyarok földje…

Aznapi kirándulásunk az Anakena parton ért véget, itt pihentünk és fürödtünk egy keveset, majd visszatértünk szállásunkra. Sajnos ez alkalommal is lekéstük a postát, így nem lett pecsétünk az útlevelünkbe. De emléknek megtartottuk a szorgalmasan pecsételt nemzeti park belépőjegyet.

Naplemente a szállásunk mellett
Húsvét-sziget naplemente

Este, – mint gyakorlott megtekintők – kiültünk megnézni és végigfényképezni a csodás naplementét, és magunkba szívni ennek az érdekes helyszínnek a végtelen nyugalmát. Sötétedés után indultunk haza feleségemmel, és aludni tértünk.

Másnap vendéglátóinkat megkértük, hogy leveleinket adják postára, mert ezt elmulasztottuk, és ez jó ötletnek bizonyult: néhány hónap múlva mindenki megkapta tőlünk a neki címzett képeslapot.

Elvittek minket a repülőtérre, ahol már sokakkal együtt vártuk a kontinensre visszatérő gép érkezését.

Az ellátás most is kiváló volt, késő este érkeztünk vissza a santiagói Arturo Merino Benítez repülőtérre. Először az érkezésnél megismert hamburgerest kerestük fel, itt múlattuk éjfélig az időt, majd a kocsikölcsönző felé vettük az irányt.

Következett Juan Carlos mutatványa és az északi kaland, de ez már egy másik poszt lesz a jövőben.

Köszönöm az érdeklődők kitartó figyelmét, és várom a kommenteket!

Kategóriák
Utazás, szabadidő és mindenféle érdekes dolog.

Menj tovább több mint ötszáz kilométert! Budapest-Moszkva-Budapest

Vannak mondatok, amik megragadnak az ember fejében, váratlanságuk és meglepő tartalmuk miatt. Egy ilyen mondatról szól ez a poszt.

Körülbelül tíz éve, hogy feleségemmel elhatároztuk, hogy felkeressük húgomat Moszkvában, ahol ők akkoriban éltek. És – hogy izgalmasabb legyen a dolog – elhatároztuk, autós kiránduláson tesszük meg ezt az utat.

Hajnalban indultunk Budapestről, még reggeli váltás előtt értünk az ukrán határra. Rövid idő alatt beléptünk ukrán területre, majd átkeltünk a Kárpátokon. Lemberg, Zsitomír, Kiev volt a tervezett útvonal. Akkoriban egy I-GO navigációt használtam, MohaBá rendíthetetlenül sorolta a teendőket.

Az ukrán utak gyalázatos minőségűek voltak, de az autó szépen falta a kilométereket. Este, sötétedésre értünk Kiev alá, a jávorszarvashoz címzett fogadóban aludtunk meg. Sajnos már nem találtam meg a fogadó linkjét, azóta valószínűleg megszűnt vagy átnevezték.

Hajnalban indultunk tovább, hogy a reggeli forgalom előtt átjussunk Kiev utcáin.

A reggeli már a határ előtt ért minket, de muszáj volt sietni , mert nagyon hideg volt.

A határállomásra érkezve szerencsére nem kellett sokat várni, hamar átjutottunk. Egyszeri belépésre jogosító vízumunk volt, egészségbiztosítás és nemzetközi zöldkártya volt amit kértek még. A belépéskor vállalnom kellett, hogy az autót ki is fogom vinni az országból, egy külön dokumentumban rögzítették ezt.

A belépéstől néhány kilométer megtétele után az M3 útra tértünk rá, Brjanszk, majd Kaluga irányába.

Brjanszk előtt az úton.
Lepukkant orosz táj az útról fényképezve.

Izgatottan kerestük az első pénzváltót, majd a tankolás lehetőségét. Sajnos, az nem volt, így a benzinünk majdnem kifogyott volna, ha nincs egy marmonkanna velünk. Benzin betöltés után folytattuk utunkat. Jellemző, hogy amint hozzákezdtem volna a betöltéshez – tölcsérem nem lévén – egy egyszerű PET palackot vágtam szét, és ahogy szerencsétlenkedem a kannával és a tölcsérrel, már megálltak autósok, akik szívesen segítettek volna. Feleségemmel elboldogultunk, majd ettünk egy kis csokit és indultunk Moszkva felé.

Ekkor – ha jól emlékszem Brjanszk után – mondta MohaBá a poszt címét is adó mondatot “Menj tovább több mint ötszáz kilométert”!

Feleségemmel összenéztünk, és megjegyeztük, hogy még a navigáció sem tudja / akarja megmondani mennyi van még hátra. Átéreztem, hogy Napóleonnak és Hitlernek sem lehetett könnyű dolga. Az út gyatra, a forgalom minimális volt, de a gép szorgalmasan falta a kilométereket.

Meglepő volt, hogy már a Kárpátok óta egyetlen nagyobb nem emberi élőlényt – vadat, akár élő vagy elütött állatot – sem láttunk. Kihalt, szürke tél utáni mező volt a táj, ameddig a szem ellátott körülöttünk. Moszkva közelébe érve egyre szélesebbek lettek az utak, és nőtt a forgalom is. Az út mellett árusok gombát, marozskát, (mocsári hamvas szederből  (Rubus chamaemorus) készült lekvár) mézet és füstölt halat árultak.

Moszkva előtt telefonáltam a húgomnak, hogy csak késő estére érünk hozzájuk, mert a forgalom egyre erősebb lett, és mi is megálltunk egy füstölt halat venni. Feleségemmel a vett halat úgy papírból felfaltuk, életmentő volt ez a kis kaja.

Moszkvába 2049 kilométer megtétele után fáradtan érkeztünk még éjfél előtt.

Másnap nagyot pihentünk és a városi forgalmat már ismerve tömegközlekedés mellett döntöttünk.

Moszkva, 2009. Taganszkaja.
Moszkva, Taganszkaja, metróállomásról útban a titkos bunker felé.

Moszkvában a városnézést sétával kezdtük a Tverszkaja úton, a Vörös térig, majd a Kreml erődjét jártuk be.

Jurij Dolgorukij, Moszkva alapítójának emlékműve.
Jurij Dolgorukij, Moszkva alapítójának emlékműve.

Továbbhaladva megérkeztünk a Vörös tér bejáratához. Az utunk előtt képről és a televízióból láttam a teret, és megdöbbentőek voltak a méretei.

A Vörös tér bejáratánál.
A Vörös tér előtt.

A térre belépve végigjártuk a nevezetességeket, a Történeti múzeumot, a Lenin mauzóleumot és a Kreml erődjét is felkerestük. A mauzóleum mellett az erőd falába és a díszsírhelyekre temetett hírességek sírjait néztük meg. A neveket böngészve szinte hallható volt a történelem és az idő folyása.

Némán sétáltunk tovább a Kreml bejárata felé, az Ismeretlen Katona emlékműve, a Hős városok emlékművei mellett az Alekszandrovszkíj kerten át. A kerten át feljutva értük el a belépő kaput. Fent, az erődben láttuk a Cár harangot és a Cár ágyút.

a Cár – ágyú.

Sétánk után visszatértünk a szállásunkra, majd az élményektől és a gyaloglástól elfáradva elaludtunk.

Másnap ismét sétáltunk a Vörös téren, majd a Kremlben a Gyémánt – alap kincseit kerestük fel.

Ásványtani múzeum tárlója.
Ásványtani múzeum tárlója.

Megnéztük az Ásványtani múzeumot, és a Vörös hadsereg múzeumát. Itt vannak kiállítva a földön zárt tárlóban a hadizsákmányként lefoglalt II. világháborús német zászlók is. Láttuk továbbá Francis Gary Powers amerikai pilóta lelőtt U-2 kémrepülőgépének darabjait.

Sétánk során útba ejtettük a Megváltó Krisztus székesegyházat, amit a kommunista időkben leromboltak, majd a kilencvenes években nagyon szépen helyreállították.

Megváltó Krisztus székesegyház.
Megváltó Krisztus székesegyház

Utunk során többször kajáltunk olcsóbb helyeken, például az ásványtani múzeum étkezdéjében, de a legjobb dolog amit találtunk, az egy önkiszolgáló étteremlánc üzletei voltak. Itt svédasztalos rendszerben többször degeszre tömtem magam.

Moszkva part, háttérben a Kreml.

A harmadik napon az Űrhajózási múzeumot és egy titkos bunkert kerestük fel a Taganszkaja metróállomás mellett.

Az Űrhajózási múzeum előtt az Interkozmosz emblémájához hasonló emlékművet és Koroljov szobrát láttuk a parkban.

Űrhajózási múzeum, 2009 Moszkva.
Űrhajózási múzeum, 2009 Moszkva.

A múzeumban többek közt Koroljov személyes tárgyait, jegyzeteit is láttuk a kiállításon.

Koroljov emlékműve.
Koroljov emlékműve.

Gondolkodóba ejtett, hogy ez a társadalom mennyire értékelte az embereket, de különösen a tudósait, hiszen a híres repülőgép tervező Antonov és a rakétaprogram atyja, Koroljov egyaránt munkatáborban raboskodtak és embertelen körülmények közt szenvedtek.

A múzeum nagyon érdekes volt, láttunk rakétahajtóművet és az űrhajósok mindennapi élete során használt tárgyakat is.

RD-214 rakétahajtómű
RD-214 rakétahajtómű

A múzeumnak volt magyar vonatkozású része is: Az interkozmosz együttműködésben mindeddig egyetlen magyar űrhajós, Farkas Bertalanról is látható volt kiállítási anyag.

Farkas Bertalan az első magyar űrhajós.
Farkas Bertalan az első magyar űrhajós.

A nap végén elmentünk a Taganszkaja metróállomásra, amitől néhány lépésre nyílt a korábbi titkos bunker. Itt akkor amatőr kiállítás volt, amit fiatalok tartottak üzemben. Lefelé 310 lépcsőn kellett lemenni, felfelé szerencsére lift hozott fel minket.

Moszkvai tartózkodásunk végéhez közeledett, a hazaindulás előtt a húgom férje meghívott minket a Puskin kávéházba, csodálatos és elegáns hely volt, de nem a mi pénztárcánknak való.

Hazafelé szintén Kiev felé indultunk. Ismerősként haladtunk az úton, és csak néztem az égen a felhőket, amint távolodtunk Moszkvától.

Az orosz – ukrán határra érve kisebb sort kellett kiállni visszafelé, és még az orosz oldalon egy tiszt kezünkbe nyomott egy papírt, és mondott valamit, hogy ezt kell kitölteni. Én ezt nem értettem jól, de a feleségem szerencsére igen. Kifogástalanul kitöltötte a papírt, majd átadta a tisztnek.

A tiszt átvette a papírt, majd fejét ingatta, és szólt:

“Вы не правильно заполнили декларацию!” – azaz mi nem jól töltöttük ki a nyilatkozatot. Feleségem nyúló arccal és hibátlan kiejtéssel visszakérdezett:

“Как правильно заполнить ?” – vagyis, hogyan kell akkor kitölteni ezt a nyilatkozatot.

A tiszt elővett egy nyilatkozatot, kinyitotta és benne volt egy ötszáz rubeles bankó, és így szólt:

“Вот так нужно заполнить!”

Erre vettük a “lapot”, kitöltöttük a nyilatkozatot, immár helyesen és végre hazafelé indultunk!

Ezzel búcsúzott tőlünk Oroszország, de később még egy út alkalmával visszatértünk ide. Nagyon megkapó volt a vidékiek őszinte kedvessége, és a világbirodalmi státuszt is jelképező nagyság mind az építészet mind az egyéb műalkotások területén.

Másnap a Kárpátokhoz érve ismerős tábla várt minket:

Kárpátaljára értünk.

A határra érve viszonylag kis várakozás után átjutottunk, a magyar vámosok kellemetlenkedése már szinte fel sem tűnt, kihajtva a záhonyi határállomásról azonban már a magyar területen boldogan köszöntöttük egymást feleségemmel. Felhívtuk szüleinket, és megtudtuk, hogy otthon már készül számunkra a finom húsleves és rántott szelet, amúgy magyar módra. Jó volt hazatérni, de megfogadtam, hogy amint a lehetőség engedi újra ellátogatunk Oroszországba. Eddig több tervünk is született erre – Kalinyingrád átutazó vízummal, vagy Finn oldalról Karélia és Szentpétervár, a gulág szigetekkel, de a politikai helyzet romlása egyelőre késlelteti utunkat. De ami késik, az nem múlik – reméljük!

Kategóriák
Utazás, szabadidő és mindenféle érdekes dolog.

Az örökké termő fa szigetén

Gyermekkorom egyik kedvenc meséje volt Tersánszky Józsi Jenő: “Misi mókus kalandjai” című meséje. Szüleim olvasták nekem, diafilmen néztem testvéreimmel, és a téli estéken folyton folyvást beült a fejembe az örökké termő fa szigetének képe.

Egy kedves barátommal és párjával – aki pont egy napon ünnepli velem a születésnapját – elhatároztuk, hogy meglepjük magunkat egy álomutazással egy szép és kellemes szigetre. Hosszas keresgélés után találtunk rá Thoddoo szigetére, a Maldív-szigetek egy távolabbi tagjára.

A repülőjegyet az Emirates légitársaságtól vásároltuk, a szállást interneten keresztül kerestük, és angol nyelven leveleztük a szálló személyzetével.

A főszigetre érkezve a repülés fáradalmait kipihentük, majd vártunk az átkelőhajóra. A főszigetre áthajózni a repülőtérről utólag feleslegesnek bizonyult, mert a szállásunkra szállító hajó indulás után a repteret ismét érintette.

Egyre távolabb
Speed-boat fedélzetén útban Thoddoo szigetére

Mintegy másfél órás tengeri utazás közben más szigetek mellett is elhaladtunk, a hullámok dobálták a csónakot, és egyszer előttünk állt a sziget kikötője, ahol a következő napokban pihenni fogunk.

Todo sziget partjai előtt
Thoddoo szigetének kikötője, két órás hajóútra Malétól.

A kikötés után elfoglaltuk a szállásunkat, ami a várt minőségű volt, nem okozott csalódást számunkra.

Szállásunk
Relax residence hotel

A repülőút kifárasztott, másnap a feleségemmel hajnalban elhatároztuk, hogy felfedező útra indulunk még a reggeli előtti időszakban, megkeressük a strandot, megnézzük mi van itt.

A strand üres, minket vár
Szabadstrand a hajnali órákban.

A következő napokban igazából pihentünk, és élveztük a természet érintetlen szépségét. Állandóan azon gondolkodtam, hogy ha létezik, akkor valahogy így néz ki a mesebeli sziget, ahol az örökké termő fa található. Az időjárás kellemes volt, a víz 28 fok, szóval minden adott volt a kikapcsolódáshoz.

A szigeten nem sok programra volt lehetőség, de mi nem zajos ünneplésre, hanem pihenésre vágytunk. A velünk utazó barátaim búvárkodással töltötték pihenésüket, képeikből ide beillesztek néhányat egy galériába.

A szigeten néhány programlehetőség adódik, de szerintem pont ez a jó, nincs zaj, nincs diszkó, nincsenek részeg turisták.

A szállásunkon az étkezés jó és bőséges volt, minden nap volt hús és gyümölcs bőségesen.

Kaja_1
Csirkehús zöldségkörettel és rizzsel.

Az ebédhez mindig volt gyümölcs, ezt különösen jól esett fogyasztani. Sajnos a svédasztalos vacsorák az orosz vendégek miatt nem voltak jók, de a szálló személyzete erre is odafigyelt: Mi szándékosan később jöttünk, és külön nagy tálon kaptunk az ételekből. Nagyon ízlett nekem a polipos – rákos rizs.

Kaja_2

A szigeten töltött napjaink evéssel, alvással és strandolással teltek. A választható programok közül a parti vacsorát mindenkinek tudom ajánlani, nagyon hangulatos naplementés vacsorát költöttünk el a feleségemmel.

Alkony
Naplemente a tengerparton.

A másik program amit kipróbáltunk a tengeri horgászat volt. Erre a programra előre kellett jelentkezni és kora délután indult a hajó. A hajó legénysége először makrélákat fogott, és ebből készült a csali.

Fishing
Készül a csali a pecázáshoz.

A legénység jól ismerte a víz alatti áramlási viszonyokat, és olyan helyre vezette a halászcsónakot, ahol a halak ki-be jártak a lagúnába. Itt megállva csak be kellett lógatni a horgászzsinórt a vízbe. A pecázás technikája annyi volt, hogy a fenékig engedett csalit a fenékről vissza kellett húzni körülbelül 60-90 centiméterrel és itt kellett apró mozdulatokkal emelgetni a kapásig.

Fishing

Ez nagyon hamar megtörtént, ekkor a halat csak ki kellett emelni a vízből. A legénység segített a zsákmány azonosításában, mert néha például nem kívánt zsákmány is akadhatott a horogra. Ilyen eset velem is történt, amikor egy muréna-féle halat fogtam. A veszélyes halat a személyzet kiszabadította, majd visszadobta a tengerbe. A következő kapás sem váratott magára sokáig.

Fishing

A kifogott halak nagyon változatosak, szépek és színesek voltak. Mintha csak egy óriási akvárium díszhalai lennének.

Fishing

A magam részéről a halakat sülve szeretem legjobban! Ezért a kifogott halakat a szigetre vittük, ebből készítették el a házigazdáink a vacsoránkat grillrácson.

Fishing

A fogás bőséges volt, így mindenkinek jutott a tányérjára falat bőven. Feleségemmel nagyon szeretjük a halakat, ezért hatalmas élmény volt a vacsora. Az orosz vendégek korábban már megvacsoráztak és így mi következtünk!

Fishing
Sült tengeri sügér zöldséggel.

Szinte repült az idő, a napok egymásba olvadtak és csak pihentünk. És sajnos mint minden rossznak és minden jónak, ennek az üdülésnek is közeledett a vége, a búcsú a szigettől és vendéglátóinktól.

Hazafelé

Az utolsó reggel kivitték a csomagjainkat a kikötőbe majd újra hajóra szálltunk. A speed-boat nekilódult, és álmaink szigete távolodott majd eltűnt a látóhatáron. Maléba érve zökkenőmentesen kikötöttünk a reptéren, és hazaindultunk.

Kirándulásunk az örökké termő fa szigetére életem egyik csúcspontja volt. Alapvetően nem szeretem a napot, a meleget, de itt a béke és a természet szépsége megérintett: bármikor visszatérnék, csak alkalom adódjon rá!

Kategóriák
Utazás, szabadidő és mindenféle érdekes dolog.

Az út végén. Messze idegenben, a zúgó tenger partján.

Gyerekkoromban szüleim sokat meséltek, és sok mesében ott volt, hogy “túl az Óperenciás-tengeren, és az Üveghegyen is túl, ahol a kurta farkú malac túr ..”. Nos, akkortól fogva bújt a fejembe, vajon milyen is a világ vége? Tényleg le lehet ülni és lehet lógatni a lábamat a semmi fölött?

Mint kíváncsi embernek az élet elhozta azt a lehetőséget, hogy személyesen meggyőződjek milyen is ott. Először a könnyebbik feladat megvalósításának láttam neki: utazást szerveztem Észak felé, az úticél Nordkapp volt.

Útban a világ vége felé
A világ végéhez túl az Óperenciás-tengeren és az Üveghegyen át kell menni.

Sok kaland, fáradtság és küzdelem után elértem északon az út végét. Ide nem a szokásos képet teszem ki, mert az túl sablonos lenne, hanem egy olyat, ami a láblógatásról és a kontinens végéről jut az eszembe.

Az út vége - Észak
Nordkapp, egy kicsit messzebbről, hogy milyen a szárazföld vége.

Ezt a környéket többször, alaposan bejártuk fiaimmal és feleségemmel, talán később erről is készítek posztot. Ezután már csak a déli irány volt hátra.

Sokat készülődtünk feleségemmel, szerveztünk, és gyűjtögettünk mire sikerült arra is eljutni. A kontinens déli végén a Magellán-szoros partján jártunk, ameddig a lehetőségeink engedték. Kiindulásnak Punta Arenas-t választottuk, ide utaztunk és itt béreltünk autót.

Útban - Dél
Az út a világ végére – délen

Ahol a kontinentális területnek vége van, ott a chilei emberek egy kis emlékparkot készítettek, ebben jártam, a kép itt készült.

Az út vége -Dél
Délen, a világ végén.

A helyszín érdekessége, hogy a parkban van egy másik domborműves emlékmű is, Chile térképével. A térképen az Antarktisz kontinensből egy szeletet is sajátjukként tüntetnek fel.

Chile és területi követelése
A chileiek így gondolják.

Körbenézve azonban még nem volt vége az útnak, így autóba ülve egy földúton továbbhaladtunk. Útközben egy farmot láttunk lovakkal, és eszembe jutott : ha valahol, hát itt túr a kurta farkú malac.

Aztán kiértünk a tengerszoros partjára, és megértettem, valójában számunkra ez az út vége, mert a felázott homokra nem mertem autóval ráhajtani.

És az igazság.
A valóság az, hogy az út folytatódik még, csak az autónkkal nem mertünk továbbmenni. A föveny felázott, és a világ végéről egy autómentés…

Ezt szerettem volna megmutatni, és elmondani. Az út vége relatív fogalom, mindig van tovább, de nem biztos, hogy érdemes és lehetséges továbbmenni az úton. A valóság nem mindig olyan mint várja az ember, és még a világvégén is találkozunk területi követelésekkel… 🙂

Tetszett, érdekes volt? Megvolt? Írd meg!

Kategóriák
Utazás, szabadidő és mindenféle érdekes dolog.

Jóbarátunk, Kicsi Joe

A nyáron feleségemmel vettünk egy grillsütőt, és szeretném bemutatni az érdeklődőknek mert teljesen elégedettek vagyunk vele, nagyon megszerettük.

Korábban készítettem már gázpalackból reverse- flow BBQ sütőt, ami jól teljesített, de arra gondoltam, hogy szeretnék egy kicsit továbblépni: mindig vágyakozva néztem az amerikai mintájú BBQ és grill posztokat. Feleségem a teljesen átsült szeleteket szereti, szerintem viszont a rozé a legfinomabb.

Ennek a családi kompromisszum keresésnek lett az eredménye, hogy egy szép napon kertünkbe új lakó költözött, Kicsi Joe. Kicsi Joe egy amerikai sütő – amit itt vettünk – és döntésünk azért szólt mellette, mert benne egy adagban akár négy személyre is készíthető étel, tömege okán még hordozható is, és ha kicsinek bizonyul, akkor még egy ilyen készülék megvásárlása is olcsóbb mintha az egy mérettel nagyobbat (Kamado Joe Classic) vettük volna. Ekkor problémát jelentene, hogy a nagy sütőben nehézkes külön pirítani és BBQ készíteni ételt. Bár létezik osztott rács pont erre, gazdaságosabb két Kamado Joe Junior beszerzése, ha többet szeretnénk.

Ennyi bevezető után lássuk, mi sült ki ezen a szép délutánon a kertben:

A dütés első pillanatai
Előmelegített sütőbe helyezem a tarját

Egy 2.5 kilogrammos sertés tarja került a rácsra amit megelőzően durva darált borssal, köménymaggal, színes paprikával és sóval ízesítettem. Kiszáradását megelőzendő vöröshagymát szeleteltem rá. A sütőbe az indirekt sütőkövet már a begyújtás és az előmelegítés során betettem. A 140 C fokra előmelegített sütőbe a rácsra helyeztem a húst.

Litle Joe munkában.
A sütő süt, én meg pihenek…

A sütés folyamán szép lassan 170 C fokra emeltem a hőmérsékletet. A teljes sütés időtartama egy óra volt, és a sütés elején egy fél maroknyi bükkfa forgácsot is szórtam a tűzre: jó illatú füst jelent meg a hús körül.

Az indirekt sütés eredménye
Az indirekt sütés után feleségemnek szeleteket vágtam le további pirításra.

A sütés végén a húst kivettem egy jénai tálba, és ott pihentettem, amíg átkonfiguráltam a sütőt. Kivettem az indirekt követ és nagy hőmérsékletre ösztökéltem a légbevezető lemez és a füstlap nyitásával. Ekkor behelyeztem a zöldségeket, és a hús szeleteléséhez fogtam.

Az egy órás sütési idő után kivett hús közepéből ujjnyi szeleteket vágtam pirításra a feleségemnek. Ezeket a szeleteket a rácson az indirekt kő eltávolítása után még pirítani fogom.

Ilyenre készül a köret
A köret steak burgonya, grillezett padlizsán és paradicsomsaláta.

A zöldségek kivétele után sütésre kiválasztott szeleteket beraktam a már 250 C fokra hevült grillbe.

Tarjaszeletek készre pirítva
Feleségem kérésére neki még rácson pirítottam a húst.

Közben feleségem steak burgonyát és paradicsomsalátát készített.

Így mire elkészültek a húsok, mindenkinek a kedvence került a tányérjára.

Feleségemtarja szelete és köret.
Tarja grillezett padlizsánnal és burgonyával.

Feleségem a jó ropogósra pirított szeleteket kedveli, padlizsánnal és salátával.

Én így szeretem
A sült hús utolsó szelete, kívül ropogós, belül omlós.

Magam a húsok végeit kedvelem leginkább, melyek egyik fele pirult, másik fele viszont omlós.

Sertéstarja sütve, szeletelés előtt
Egy óra lassú sütés után, szeletelés közben.

Kinek a pap, kinek a papné, nekem a lányuk – tartja a mondás, a húsok elfogyasztását sör és unikum segítette.

Az étkezés után a világ nagy dolgai és problémái a kajakómába vesztek, úgy éreztem, itt és most tökéletes. Mindenkinek hasonló jókat kívánok!

Kategóriák
Utazás, szabadidő és mindenféle érdekes dolog.

Disznótor után

Itt a tél és a téli dolgok ideje is eljött. A kertben csend van és hideg. Tavaly december elején – mint az utóbbi években – barátaimmal családommal közösen ismét eldöntöttük, valakinek meg kell halnia a kertben. És ez be is következet, levágtuk a disznófejű nagyurat, és feldolgoztuk.

Az ilyesminek az utolsó – de talán legizgalmasabb munkája a disznótor során keletkezett termelvény pácolása és füstölése.

Tapasztalatom szerint a hideg időjárás – amikor a pára kifagy a levegőből – a legalkalmasabb a füstölésre, mert ilyenkor a szalonnák és a húsok száradnak, felveszik a füstölt ízt és a füstölés után érlelődnek.

A tél ajándéka
Házi füstölés bükkfával

A kép alján látható füstölő edény sok éves tapasztalat eredménye.

A készített szalonnák és sonkák sózása, pácolása a hagyományos receptek kombinálásával történik nálam.

Sózó edény előkészítése
Sózó edény előkészítése, kigőzöléssel.

A sózó edény egy hetven literes saválló anyagból készült főzőedény a saját fedelével. Az előkészületek során ezt az edényt kimosom, majd néhány deci vizet öntök bele, amit gázzsámolyon elforralok a fedővel fedett edényben. Ezzel biztosítom a sózó edény csíramentességét.

A sózás közönséges nitrites pác-só használatával, rögtön a feldolgozás során kezdődik: a szalonnákat és a húsokat minden oldalról alaposan bedörzsölöm, és az előkészített, kihűlt sózóedénybe helyezem.

Minden nap forgatom, és utánasózom az esetlegesen kimaradt részeket.

Egy hét elteltével a termelvényt kiveszem a sózó edényből, a pác-sót letörlöm róla, majd a tömegéhez mért SBD-1 sonkapáccal beszórom. Ügyelek arra, hogy minden részt, alaposan befedjen a pác, minden szabad felszín érintkezzen a sóval. A páccal sózáskor a szükséges mennyiség 90%-át használom fel csak az első lépésben, a maradékot félreteszem a kimaradt részek átsózósóra.

A pácolás során a hőmérséklet 4-8 fok közt van, a garázsban lefedett és folpack segítségével lezárt edényben. Két – három naponta ellenőrzöm, és átforgatom a húsokat. Szükség esetén a félretett pácsóval bedörzsölöm a húsokat.

Két hét száraz pácolás után felöntöm az edényt az előírásnak megfelelő mennyiségű vízzel, hogy az eredmény 5%-os páclé legyen. Az esetlegesen felúszó húsokat kiforrázott csempelapokkal lesúlyozom, hogy a páclé mindent ellepjen, a levegővel ne érintkezzen.

A nedves pácolás ismételten két -három hétig tart, vastagságtól függően. A hús és a páclé sókoncentrációja kiegyenlítődik, és a hús színének megváltozásából következtethetünk a folyamat előrehaladására.

Pácolás és áztatás után, kötöző zsinórokkal ellátva.

A füstölőbe szánt termelvényt a pácléből kiveszem, majd egy napon keresztül tömegével azonos tömegű hideg csapvízben áztatom : ezzel a hús sótartalmát állítom be. Tapasztalatom, hogy egy nap ázás után az áztatólé sótartalma ha egy sós levesre emlékeztet, akkor a húsokban is megfelelő a sókoncentráció.

Kenyérszalonna és angolszalonna füstölésre előkészítve

Az így beállított sókoncentráció a termelvény füstölése során növekedni fog, mert a húsból víz távozik, így a tartósság továbbra is biztosított.

Szertek készíteni csemegének füstölt nyelvet, fejet, ami izgalmassá teszi a bablevest.

Kötözött sonkák és nyelvek füstölésre előkészítve.

A füstölőben spárga segítségével függesztem a termelvényt, amit a képeken látható módon kötök a húsra. Nagy felületű, bőr nélküli húsokat sonkahálóba teszem, nehogy leszakadjon a kötöző spárgáról.

A termelvény a füstölőbe függesztve
Munkában a füstölő

Különösen ügyelek arra, hogy a függesztmény ne érintkezzen egymással, és a füstölés során egyformán érje a darabokat a felszálló meleg és a füst.

A füstöléshez saját készítésű tűztartó edényt használok, egy 200 mm átmérőjű varrat nélküli acélcsőből készített kis kályhát. Ennek betöltése során bükkfa forgácsot teszek az edény 2/3-ad részébe, majd faszén darabokat és forgácsot vegyesen. A faszenet gázpörzsölővel gyújtom be, majd megszórom forgáccsal. Egy töltet bükkfa forgács és körülbelül két marék grill faszén keverékével két napig szolgáltatja a füstöléshez szükséges meleget és füstöt.

A füstölés türelemjáték, általában egy töltet elégése után egy nap szikkadást hagyok, majd újabb töltet begyújtása következik. Ez eljárás során a kisebb darabokat, amik hamarabb készülnek el, kiveszem.

A füstölés után a téli időszak végén a sonkák és szalonnák megérnek, ízük kiegyenlített és finom lesz. A húsvét kiváló alkalom minden évben a munkánk eredményének elfogyasztására.

Jó étvégyat kívánok mindenkinek!

Kategóriák
Utazás, szabadidő és mindenféle érdekes dolog.

Északi Fény projekt


Régóta szerettem volna megmutatni feleségemnek a hideg sarkvidéki éjszaka csodáját az északi fényt.

Több órát, napot eltöltöttem az előkészülettel, ami az előrejelzés és előre jelezhetőség problémakörét érintette leginkább az egyébként szokásos előkészületeken kívül.

Augusztusban, amikor fiaimmal ezt a vidéket jártuk be, sajnos nem volt szerencsénk. Persze a dolgok jóindulatúságát ismerve hazaérkezésem után néhány nappal – hogy fájdítsam a szívemet – újra megnéztem az általam legjobb beválásúnak ítélt előrejelzéssel foglalkozó honlapot.

Megdöbbenve tapasztaltam, mennyire nem volt szerencsém : néhány nappal hazatérésem után, 2019.09.01 – 02 között jelentős korona kidobódás történt és ez az előrejelzéseknél már megszokott Kp értékben is megjelent : 6 és 5 erősségű mágneses eseményt jelzett az oldal.

Nosza, előkaptam a Carrington ciklus idejét és a naptárat, majd 27 napot hozzáadva azonnal befoglaltam a repülőgép jegyet. Nem fapadossal, hanem normális repülővel. Ötven évesen már nem szarakszik az ember a csomagmérettel és a beszállással és az egyéb bosszantó nyüsztetésekkel. Kerül amibe kerül, a utazni fogok a feleségemmel, és én ott leszek a randevún! Az előrejelzéssel és a napfizikával itt foglalkozó cikk szerintem a legjobbak közé tartozik magyar nyelven. Az északi fény előrejelzésével és konkrét mérési adatokkal szintén egy kiváló oldalt tudok ajánlani, itt és ehhez kapcsolódóan tényleg szakszerű és hiteles adatokat lehet találni angol nyelven

előrejelzés
Adatok az előrejelzésből

Az utazás megszervezése néhány kattintás volt mindössze a Finnair weboldalán, azért, mert így a belföldi járathoz való csatlakozáskor a csomagot nem kellett felvenni, és minden egy csapásra elintézhető volt.

A repjegy mindösszesen a feleségemnek és magamnak 194eFt-be került, úgy hogy ebben Budapest – Helsinki és Helsinki – Rovaniemi utazás volt benne oda és vissza 2019 szeptember 26 és szeptember 30 között.

Ekkor autóbérléssel kezdtem foglalkzni, bár a chilei utat tekintve kicsit szorongtam ettől. Utólag belátom nem kellett volna. Teljes fedettségű biztosítással, korlátlan kilóméter használattal 225 euróba fájt egy Skoda Octavia bérlése, ami nagyon baráti árú volt a szolgáltatásokhoz képest. Nagyon szerencsésnek tartom ezt a bérletet, a teljes biztosítás miatt a visszaadási procedúra is meglehetősen egyszerű volt: A Finnországban szokásos kulcsdoboz útján visszaadtam a kijelölt parkolóban hagyott jármű kulcsát. Ennyi. Bár az üzlet reggel 10 kor nyitott, én már 9 kor visszaadtam a járművet , hogy ne kelljen újabb napot kifizetni. Senki sem ellenőrízte általam észlelhetően az időpontot, mert senik nem volt korán reggel az éppen átalakítás alatt lévő reptéren.

A szállást egy korábbi utazásunk során már megismert, nagyon barátságos és nem túl drága helyen foglaltuk le, telefonon és email-en keresztül.

Helsinkibe érve lehetőségünk lett volna vonattal menni Rovaniemibe, de mivel nagyon kevés idő állt rendelkezésünkre az átszállásig, a reptéren vártuk be a reggelt és indultunk a belföldi járattal Rovaniemibe.

Érkezésünk után reggel átvettük az autót és irány a szállás, egy kutyafarm.

A szállásra érkezés után jól kialudtuk magunkat, mert az esti átszállás miatt sajnos a reptéren próbáltunk aludni, és ez nem sikerült valami pihentetően.

A szállásunk belülről. Kandalló, nyugalom, csend és béke.
A szállásunk.

Néhány óra alvás után kora délután felkeltünk és beülve a kocsiba elindultunk beszerezni amit kell: kaját, kávét és élményeket. Sodankyla felé vettük az irányt mert Rovaniemiben zárt felhőzet volt és az időjárás előrejelzés szerint északon volt esély nyílt égboltra.

-Ha kell, felautózom Inari-ig, mondtam a feleségemnek, de ezt a randevút nem fogom lekésni az északi fénnyel. Meleg hálózsák, és meleg ruha került a csomagtartóba, ha sokat kell várni, jól fog jönni gondoltam.

Néhány perc múlva Sodankyla városába érve egy nagy áruházban mindenféle finomság beszerzése után rávetettem magam a hiéna – pultra: zárórához közeledve a grillpult maradékát leárazva becsomagolták tálcákra és kirakták néhány eurós áron. Valami hurkaféle májas – rizses kaja volt szósszal leöntve. Mindegy, de legalább meleg és kaja – gondoltam jól fog jönni az este. Néhány doboz tej és nescafé elfogyasztása után pont sötétedéskor indultunk Ivalo felé, azzal a szándékkal hogy akát Inariba is elmegyünk csak lássuk az északi fényt.

Szóval Sodankyla városában feltankoltunk kajával, majd nekivágtunk Ivalo felé a 4-es főuton a sötétben. Az égen az Orion -ha jól emlékszem utólag, fényesen látszott, az addig felhős égbolt szerencsére kitisztult az alkonyatkor. Néhány kilométer után ért minket az óriási meglepetés:

Északi fény 2.
Sodankyla után egy parkolóban

Oldalra pillantottam – szeretek vezetés közben körbetekinteni – és a fák felett megláttam, hogy kezdődik !

Ott van! kiáltottam fel, majd feleségemnek is feltűnt a csodás jelenség. Az első parkolóba érve gyorsan kikaptam a csomagtartóból az állványt, fel rá a gép, fejlámpa és kezdtem a képek készítését.

Sajnos nagyon váratlanul ért a jelenség, ezért az első képek sötétek lettek. Feleségem amíg csodálta a jelenséget, én a géppel küzdöttem.

A jelenség mintegy másfél órán át tartott, összefagyva elgémberedett kezekkel ültem be az autóba, ekkor eszembe jutott, hogy a csomagtartóban lapulnak a hiénán megszerzett már kihűlő félben lévő ételek…

Folyt. köv…

Másnap pihentünk egész nap és az átélt élményről beszélgettünk. Ekkor határoztuk el feleségemmel, hogy egy lappföldi autós kirándulás még beleférne az időnkbe. A felhőzet teljesen zárt volt, a meteorológia sem kecsegtetett közel s távolban csillagos égbolttal, így a kirándulás lett a fő programunk.

Útra keltünk, majd egy út menti kilátónál megálltunk és gyalogtúrán keresztül ismerkedtünk a tájjal.

Kilátás egy kilátóból
Egy út menti fából ácsolt kilátóból az ősz utolsó pillanatait fényképeztem

Rövid sétánk során rénszarvasokkal is találkoztunk. Csodálatos a táj békéje, csöndessége. Sajnos a szél nagyon fújt, az eső is néha csapkodott, így a gyalogos séta elég rövidre sikerült.

Rénszarvasok közelről.
Az utunkat sokszor keresztezték a rénszarvasok.

Visszatérve a szállásunkra jót pihentünk és készülődtünk a hazatérésre. A túránk során mintegy 1280 kilométert csavartunk bele a bérelt autónkba és még jutott időnk a Rovaniemi felett található Télapó Park (Santa Park) meglátogatására is. A másik ilyen nevezetes hely, a télapó földalatti vára – amit egy atombunkerből alakítottak ki – látogatásunkkor még zárva volt.

Kipihenve és élményekkel telve indultunk haza erről a kis mini nyaralásról. Nagyon jól éreztük magunkat annak ellenére, hogy most repülővel és bérelt autóval érkeztünk ide.

PS: A hazai internetet végigkeresve különösen zavaró volt egy D. Illés nevű ember posztja amit még kommentelni sem lehetett. A szénné fotosoppolt sarki fényes képei igazán minden szinten aluliak.

Kategóriák
Egyebek, gépház, házirend stb. Maga az iparos. Történetek a múltból és a jelenből. Munkával kapcsolatos észrevételek, kérések, kérdések, egyelőre egy halomba, minden ami idefér Utazás, szabadidő és mindenféle érdekes dolog. Véleményem a világ dolgairól

Helló Világ!

Annak írok, aki itt jár. Ha tetszik ha nem, ennek a honlapnak a gazdája én vagyok. Nekem kell felelősséget viselni a törvények szerint.


Szabályok:
Az egészséges, építő, jobbító kritikát szívesen fogadom.


A kérdésekre, kérésekre, szívesen válaszolok, de ez a saját munkám terhére nem mehet.


Aki türelmetlen vagy zaklat, kitiltom.


Aki tiszteletlen azt kitiltom.

A számomra elfogadhatatlan, üzleti és/vagy magánérdekeimet sértő hozzászólásokat törlöm.

Ha valaki linkel engem, viszonossági alapon én is linkelem őt. Ez természetes, kedvenceimet a kedvencek menüben találhatják.


Ennyi.